Biri : A csók

    Seth nagy gondban volt. Mint azt megállapította, eltévedt. Ez még nem is lett volna nagy baj, hiszen ismerte a faluja környéket, mint a tenyerét. De most a Rengetegben tévedt el. Aki nem ismeri a Rengeteget, azt hiheti, hogy olyan erdő, mint bármelyik másik. De ez persze nem igaz. Egyik erdő sem olyan, mint a másik. A Rengeteg meg főleg nem. Sok különös, érdekes és rémisztő történetet hallott már ő maga is a Rengetegről. Ezeket a történeteket ő is ámulva hallgatta, mikor nagyapja mesélte, és rettegett attól, hogy egyedül valaha is belépjen oda.
    Azóta azonban felnőtt, már a tizenhatodik nyarában járt. Ez bizonyos kötelezettségekkel is járt. Például a Próbával. Szerinte ez nevetséges volt, hiszen nem attól lesz az ember férfi, hogy keresztül mer menni egy erdőn, még ha a kérdéses erdő a Rengeteg is. Egészen mástól lesz a férfi férfi.
    Elmosolyodott egy pillanatra. Ezt ő már jól tudja. Magát már majdnem egy éve férfinek számítja. Hiszen már tavaly nyár végén történt. Gyönyörű volt a vele egyidős, a szomszédban lakó lány. Tulajdonképpen nem is ő kezdeményezett. A kis 'boszorkány' húzta be a csűrbe, ahol a sok széna csak úgy hevert mindenfelé. Azt mondta, hogy most meghálálja neki, hogy a barátja lett. A lánynak ugyanis nem voltak más barátai, csak Seth.
    A lányt egy nap a Rengeteg szélén találták az emberek, és azonnal boszorkánynak nevezték. A szomszédjuk, a jószívű kovács és felesége azonban befogadták. Nagyon örültek a kislánynak, mert az asszony meddő volt, de nagyon vágytak egy gyerekre. A falu összes gyereke tudta, ha a kovács házához megy, mindig számíthat egy kis süteményre, és biztos talál ott magának játszótársat. A falusiak körében a kovács - éppen ezért, de a megbízhatóságáért, és ügyességéért is - nagy népszerűségnek örvendett. Mikor bejelentette, hogy magához szeretné venni a kis 'boszorkányt', senki sem ellenkezett, inkább örültek, hogy végre ő is megkapja, amire vágyott.
    Elnevezték a kovács nagyanyja után Lilith-nek, ami tisztaságot is jelentett. Így hát a kovács és a felesége nevelte fel a lány, akiből ugyanolyan jószívű, jóravaló teremtés lett, mint nevelőszülei. Ennek ellenére nem minden falusi tudta elfogadni, főleg, miután elég nagy lett, és kibontakozott szépsége. Ekkor ismét elkezdték páran boszorkánynak nevezni, de csak a kovács háta mögött, hiszen ő nem nézte volna jó szemmel, ha ilyeneket mondanak az ő 'angyalkájáról'. Seth, mint a szomszéd kisfiú, sokszor segített a kovács műhelyében, élvezettel rángatta a fújtatót, amikor a kovács szólt neki. Így lett a kislány barátja is, miután a legtöbb gyereknek a szülei nem engedték, hogy játszanak a 'boszorkánnyal'.
    De mindez már nem számított. Eltévedt és kész. Szerinte ő már férfi, de persze a falusiak ezt nem tudták, és nem is szándékozott elmondani nekik, nehogy a lány bajba kerüljön. Így nekivágott a Rengetegnek, tudván azt, hogy egy napi laza gyaloglással átér rajta, és kerülőúton hazajöhet, mint 'férfi'.
    De már sötétedik, és ő még mindig nem látja, hogy az erdő ritkulni kezdene. Pedig már ideje lenne. Nem szeretett volna az erdőben éjszakázni. Bár, ki tudja? Ha csak másnap reggel ér ki, otthon hősként fogják fogadni. Este ráadásul jobban tud tájékozódni a csillagok alapján, mint ahogy itt botladozik, még azt nem tudva, hogy merről jött.
    Az erdő pedig egyre sötétebb lett. A fák fenyegetőbbé váltak. A szél is feltámadt és bújócskázni kezdett a fák ágai között önmagával. A fák pedig megpróbálták elárulni rejtekhelyét. Úgy nyikorogtak, mintha ezeréves ajtók lennének, amiket még soha nem olajoztak. Seth körbesandított. Eszébe jutottak nagyapja meséi. Nem félek - bátorította magát. És tényleg nem félt. Miért félne? Ez végülis csak egy erdő. Még ha esetleg más is, mint a többi. A falusiak meg csak babonából nem mennek be soha sötétedés után. Megszokásból.
    Az égen már előbújt az első csillag. Seth meg csak ment előre, miközben az eget figyelte, hogy mikor tűnik fel egy ismerős csillagkép, ami alapján kitalálna erről a helyről. Az erdő éjszakai élete elkezdődött. Állatok motoszkáltak az avarban, egy bagoly felhuhogott, megérezve, hogy eljött az ő ideje. Seth léptei beleolvadtak ebbe a halk hangzavarba. A feje felett elrepült valami, lomha szárnysuhogással, talán éppen az előbb hallott bagoly ment vadászni. Tőle jobbra valami gyors léptekkel átment két fa között. Talán egy róka - gondolta, mert látta egy pillanatra elővillanó vörös bundáját.
    Égővörös volt, mint a lány haja, aki magára húzta a csűrben, aki magába engedte, aki szerette, és aki könnyes szemmel nézte, ahogy lassan a többi falusi pillantásaitól kísérve belépegett a Rengetegbe. Mindezek ellenére ő nem szerette a lányt. Tetszett neki, és jó volt vele, de nem szerette. Talán ha pár évvel idősebb lenne - gondolta. Meg ő maga is idősebb lenne. Akkor talán beleszeretne. De a lány fiatal volt még, alig tizenöt éves. Ennek ellenére már elég fejlett volt, amivel kirívott a többi, hasonló korú lány közül.
    Megint meghallotta a szapora lépteket. Mi történik? Csak nem rá vadászik az a róka? Ez őrültség lenne a részéről, hiszen van nála egy kés, amivel meg tudja védeni magát. De a vad ezt nem tudhatja. Persze egy róka soha nem támadna meg egy embert, mert az túl nagy hozzá képest. Ismét a rohanó léptek. Ahogy arra nézett, látta, hogy ez nem lehet róka, mert ahhoz túl nagy. Nem látta tisztán, de azt tudta, hogy ilyen állatot ő nem ismer. Most kezdett el félni. Ha valami ismeretlen ragadozó, vagy egy nagyobb állat, akkor a kése bizony kevés lesz.
    Meggyorsította ő is a lépteit. Kétségbeesetten nézett fel az égre, amely időközben megtelt csillagokkal. Az ott a Kéve, az meg a Sas, az meg a Rács, ismerte fel őket egymás után, mint régi jóbarátokat. Csak egy kicsit tért el az útirányától, állapította meg. Most már biztosan tudta, merre kell mennie, így gyorsabban tudott haladni. Ugy egy órányi maradt az útból - gondolta.
    A vörös árny most előtte futott át, de alig látott belőle valamit. Annyit azért csodálkozva észrevett, hogy egy emberi alak volt, mégpedig egy nő.
    - Van itt valaki? - kérdezte bátortalanul.
    Az erdő elcsendesedett, ahogy ez az idegen zaj behatolt a fák közé.
    - Van itt valaki? - kérdezte meg ismét, ezúttal egy kissé hangosabban, és lassan előhúzta a kését.
    Az erdő hallgatott, csak a szél fújt csendesen tovább, mit sem törődve a világgal. Könnyű neki - goldolta Seth -, őt senki sem bánthatja. A szél meg, mintha csak neki akarna felelni, kicsit erősebbre váltott.
    Az árny hirtelen előtte tűnt fel. Riadtan maga elé kapta a kését, aztán, felismerve az alakot, le is engedte nyomban.
    - Lilith? - kérdezte meglepetten - Mit keresel te itt?
    A lány csak nézett értetlenül. Seth se értette a dolgot. Mit csinál itt? Követte őt? Nem, ez lehetetlen. És milyen ruha van rajta? Csak most nézte meg jobban, és még inkább csodálkozott. A lány bokáig érő, szinte átlátszó szoknyát viselt, melyen keresztül látta formás, mégis izmos vádliját és combját. Egy kis blúzocska volt még rajta, mely szintén nagyon átlátszó volt, és a hasát teljesen szabadon hagyta. A blúzon át látta a lány gyönyörű melleit, ahogy emelkedtek-süllyedtek légzésének ütemére. Gyönyörű volt. A lány arcára nézett. Ez nem Lilith! Nagyon hasonlít rá, de nem ő az! Ez a lány idősebb nála, legalább öt-hat évvel. De pont ilyen lesz Lilith is, abban biztos volt. A hasonlatosság megdöbbentő volt. Mintha a lány nővérével találkozott volna.
    - Ki vagy? - érdeklődött Seth - És mit akarsz? - gondolta.
    A lány nem válaszolt, csak intett neki, hogy lépjen közelebb. Seth nem akart menni. Kérdőn belenézett a lány szemébe... és úgy érezte, hogy szétrobban a tudata. A fejében gondolatok helyett csak a lány vörös haja örvénylett, és csillogva húzta őt mélyebbre és mélyebbre...
    Seth közelebb lépett. A lány ismét intett. Seth megint lépett egyet. Aztán még egyet, meg még egyet, míg a lányhoz nem ért. Ránézett a csodálatos lényre, aki előtte állt. Gyönyörű test, arányos arc, ártatlan tekintet.
    A lány végre megszólalt, elbűvölte Seth-et hangjával, mely egyszerre volt édes, aranyos, és mégis parancsoló.
    - Mit szeretnél... szerelmem?
    Seth elcsodálkozott, de nem nagyon. Mintha ez így lenne természetes. A lány az ő szerelme, és viszonozza érzéseit.
    - Téged... - válaszolta alig hallhatóan.
    Közelebb lépett a lányhoz, aki lassan ölelésre tárta karjait. Odalépett és megölelték egymást. Seth magához szorította. Aztán lazított az ölelésen, és a lány arcába nézett. A lány szemei, mint két csillag, ragyogtak le rá. Lassan ráhajolt a szájára és lágyan megcsókolta.
    - Szeretlek! - suttogta a fülébe, és ismét magához ölelte.
    Seth boldog volt. Aztán egy kis szúrást érzett a nyakán, és még boldogabb lett. Felnézett a lány arcára, akinek a szájából vékony vércsík indult útnak az álla felé. Mosolygott rá, és átölelte.
    Seth behunyta a szemét és hagyta, hogy a lány ráhajoljon a nyakára. Aztán hirtelen megint berobbant az agyába a lány képe, a szerelméé, ahogy átöleli. Majd egy kicsit felülről nézett le rá, mintha ő a földön feküdne. Seth boldog volt, míg ez a kép égett az agyában. Aztán lassan fakulni kezdett, és, mint Seth lelke, szépen lassan elveszett a Rengeteg fái között.