Undoritó Karakterek ...

Roger M. Wilcox

Undorító Karakterek Világméretű Szövetsége

Fordította : Ottó
Bele-belepiszkált : Ghosty



    - Hó, hó, Harangvirág! - kiáltotta a csillogó vértezetű lovas. - Tudod, hogy nem vagy nekem ellenfél!
    Szakállas célpontja kiszaladt kardtávolságából. A menekülő páncélos alak fogát csikorgatta, majd köpött egyet:
    - Majd meglátjuk, Tökély Tibor!
    Szakállas Harangvirág kesztyűs mutató- és középső ujját szájába dugva füttyentett egyet. A közeli bokrok megrezzentek, és egy csillogó fémvértezetű csataló rohant ki mögülük. Harangvirág egyik lábát a bal kengyelbe helyezve a nyeregbe ugrott, miközben saját fénylő páncéljának és a ló vértjének adamantit ötvözete csilingelve ütődött egymásnak.
    - Ugye nem hiszed, hogy saját csatalovad elég erőt ad, hogy legyőzz engem? - kérdezte Borotváltképű Tökély Tibor. - Szent pengém cafatokra szaggat! - Megemelte kardját kezében. Azon ritka varázsfegyverek egyike volt, melyek nem fénylettek.
    Harangvirág szilárdan állt.
    - Akárcsak az én szent pengém!
    A kard, amelyet előhúzott, viszont fénylett; pontosabban erőteljes zöldesfehér fénnyel lüktetett, és csöndesen zümmögött hozzá.
    - Prométeusz! - szólt a kardhoz. - Mutasd meg ennek az önjelölt lovagnak, mire vagyunk képesek!
    - Úgy érted, hogy én mire vagyok képes - tiltakozott a kard. Fényének lüktetése tökéletesen követte hangjának emelkedését és süllyedését. Tökély Tibor magára pillantott. Teste önállóan, akaratától függetlenül kezdett mozogni.
    - Hé, mi a fe...
    - Prometheus telekinetikus szorításban tart. Legjobb, ha megadod magad, mielőtt egy fának hajít, másodpercenként 512 lábas sebességgel.
    - Hacsak semlegesíteni nem tudom a hatást! - felelte Tökély Tibor, majd néhány mozdulatot tett és valóban, megszüntette a szorítást. Lova nyergébe huppant, pont arra a helyre, ahonnan az imént felemelkedett.
    "Teringettét!" - gondolta Harangvirág. - "Ez egy harmadik szintű ige! Honnan szedte a tapasztalatpontokat, hogy..."
    Tökély Tibor összevonta szemöldökét, fejét leeresztette, míg elszántan Harangvirágra nézett. Hirtelen tágra nyitotta szemeit és egy tölcsér alakú, sárga mentális energiahullám csapott ki homlokából, majd beborította mind Harangvirágot, mind a lovát. A vértbe bújt ember megdobta a mentőjét, a lova azonban nem és összecsuklott.
    Harangvirág döbbenten tápászkodott fel, és lovának nyakához lépett, hogy ellenőrizze a pulzusát. Nem volt. Alsó állkapcsa remegett, ahogy lassan visszafordult Tökély Tibor felé.
    - Te... megölted... egy lovag lovát! És még törvényes jónak nevezed magad?!
    - Nem, én a lovagság lényegének nevezem magam.
    - ÁLLJ ÉS HARCOLJ, GYILKOS! - rohamozott Harangvirág, varázspajzsát maga elé tartva.
    Tökély Tibor leugrott a nyeregből és hagyta, hogy lovának vértje fogja fel Harangvirág első csapását, mely így hatástalan volt. A simaképű lovag megkerülte az állatot és pajzsával megtaszította Harangvirágot, amitől ő megperdült.
    "Egy titán ereje lakozik benne" - gondolta Harangvirág, amint eszeveszetten gurult hátrafelé. Páncélzata hangosan csörömpölt, de nem hátráltatta őt a talpra állásban.
    - Mikor róttad le utoljára a tizedet? - kérdezte Harangvirág, ahogy újabb rohamra indutl. Aztán suhintott. Az erőből származó +2 támadás és a szent kardjából jövő +5 végül áthatolt Tökély Tibor -10-es védelmén, a bal vállán sebezve meg őt.
    - Áááá! - ááázott Tibor, a sebre szorítva kezét. - Senki sem ússza meg szárazon, ha több, mint tíz HP-t sebez rajtam!
    Rohamozott és vágott, tévedésből Harangvirág +4-es pajzsát találva el az ágyéka helyett, amit célba vett. De a lendülete elég volt ahhoz, hogy Harangvirágot újra a földre lökje. Tökély Tibor áldozata fölé tornyosult és újra magasba emelte kardját. Harangvirág a pajzsa mögé bújt, amely felfogta a csapást - pontosan ugyanott, ahol az előbb is. A pajzs közepénél egy nagy horpadás jelezte a fokozott igénybevételt.
    Tibor a dühtől elvakultan harmadjára is felemelte kardját. Csillogó kék minták szaladtak fel a dereka körüli övtől a jobb oldalán keresztül szent kardja pengéjébe, megadva neki a szükséges titáni erőt. A kard meteorként csapott le, ugyanott, ahol már kétszer eltalálta Harangvirág pajzsát, és kettétörte azt. Harangvirág nagyot nyelt, és amilyen gyorsan csak tudott, félrehengeredett az útból. Mintegy húsz lábnyira állt meg, Prométeuszt a jobb kezében tartva, és egy kisebb (+3-as) varázsfejszét húzott elő baljával. Ezzel csak -2-vel támadhat, de legalább hárításra használhatja. Pajzsa nélkül a védelme csak -5-ös volt.
    Tökély Tibor mosolygott. Tudta, hogy nyert.
    - Prométeusz! - szólította meg Harangvirág kardját.
    - Ne válaszolj! - suttogta fegyverének Harangvirág.
    - Mi van, ellenfél? - kérdezte a kard Harangvirág kérése ellenére.
    - Szent kard vagy. Egy lovagot szolgálsz, igaz?
    - Igaz.
    - Nos, én is egy lovag vagyok, ráadásul sokkal hatalmasabb ennél a bohócnál.
    - Ér...tem... - tűnődött a kard.
    - Prométeusz, ez az ember nem lovag! - ellenkezett Harangvirág. - Legalább három embert megölt idefelé jövet.
    - Nem, csak kettőt - javította ki Tökély Tibor. - És hányat öltél meg te a múlt héten, Kolompos?
    - Egyet sem, miért?
    - Ugye érted, Prométeusz? Te egy halálos fegyver vagy. Gyere, állj egy olyan harcos szolgálatába, aki mellett tényleg életeket olthatsz ki!
    - Tetszik az ötlet - merengett Prométeusz. - Tetszik... jó üzlet. - és azzal kiugrott  Harangvirág kezéből. Harangvirágnak leesett az álla.
    - Promé...
    - Ne számíts rám többé, bohóc. Mostantól egy igazi mestert szolgálok.
    A kard könnyen átlendült a régi és új tulajdonosa közötti téren, egyenesen Tökély Tibor jobb kezébe érkezve.
    Harangvirág csaknem mozdulatlanul térdelt a földön. Arca remegett a haragtól és a fájdalomtól. Oly sok minden történt aznap, oly sok minden fordult rosszabbra.
    Tökély Tibor megfordult, hogy elsétáljon, de visszapillantott a válla felett. Teljesítette a mai feladatát.
    - És csak hogy megmutassam, hogy nincs bennem harag - elhajította lélek nélküli szent kardját, mely húsz centivel Harangvirág előtt landolt, hegyével előre -, megtarthatod a régi kardomat. - Azzal nyeregbe pattant és ellovagolt. Harangvirág lassan megemelte a fejét, hogy a pengére nézzen.
    - Hány ember vérével szennyezett? - kérdezte. Habár, egy szent hosszú kard, az egy szent hosszú kard. Felvette a fegyvert, azon tűnődve, vajon egy jó fürdő lemossa-e a vért és a rossz emlékeket.


    A Dragon & Dragrace Magazin következő számát szokás szerint először Clerasil és Frucsa Fánk vette meg. Egy érdekes írás szólt az ellenlovag osztályról és volt egy cikk egy új osztályról, a fegyvermesterről, de semmi szabálymódosítás nem szerepelt, amely megkötötte volna bármely homályos vagy irreális, így tápolásra alkalmas szabályt. Legalábbis semmi szóra érdemes.
    Tökély Tibor lovagolt le a hegyoldalról; lovának patái mindig egy hajszállal a talaj fölött lebegtek, új kardja pedig büszkén villogott az oldalán. A tónál csatlakozott a paphoz és a varázslóhoz.
    - Frucsa Fánk, Clerasil - mutatta fel a kardot -, úgy tűnik, hogy a mi szkeptikus ellenfelünket eggyel kevesebb csodatárgy segíti ezentúl.
    - Úgy érted, a TE ellenségedet - válaszolt az adamantit-páncélos pap.
    - Ugyan már, Clerasil, végül is ellenetek is fordulna. A hatalom egyensúlya meg minden. Én tudom, hogy végül rád szállna, Frucsa Fánk - mutatott az alakra, aki a ősmágusok fehér köpönyegét viselte. - Te egy kaotikus erő vagy a szemében.
    - Nem olyan kaotikus, mint néhány ember, akit ismerek - jegyezte meg Frucsa Fánk. Tibor kuncogott.
    - Én nem kaotikus vagyok, csak versengő. Nahát, úgy tűnik, a folyó vize ma délután kissé magasan áll. Legjobb lesz, ha segítek rajta.
    Tulajdonképpen a víz szintje épp ott volt, ahol lennie kellett, de Tibor fitogtatni akarta az erejét. Gesztikulált, néhányszor meglengette Prométeuszt, majd egy csipetnyi port szórt a tóba. A víz egy 200x200 lábnyi része eltűnt szem elől.
    Clerasil teljesen elképedt.
    - Ez egy negyedik szintű ige! Tudom, hogy varázskardok nem ismerhetik, így tehát neked kellett elvarázsolnod; de legutóbb, mikor láttalak, még csak tizedik szintű voltál. Legalább tizenötödik szintűnek kell lenned, hogy elmondhasd ezt a varázslatot!
    - Tulajdonképpen huszadik szintű vagyok.
    Frucsa fánknak leesett az álla.
    - Hol szereztél olyan sok tapasztalatpontot ilyen gyorsan?
    - Nos, ti, fiúk, hogy szereztétek a saját tapasztalatpontotokat?
    Clerasil megköszörülte a torkát.
    - Én síkutazással jutottam az Abyss-be és kiirtottam az összes démon nagyurat.
    - Hasonlóképp - válaszolt Frucsa Fánk is -, lementem a pokol kilenc körébe és elpusztítottam az összes főördögöt. Meg egy rakás nagyobb ördögöt is, csak úgy ráadásként. Nincs is jobb egy kővéválasztó szemüvegnél, melynek lencséi fordítva vannak betéve.
    Tökély Tibor elégedetten bólintott, majd színpadiasan mélyet lélegzett.
    - A tíz szintemet egyetlen gyöngécske kentaurért kaptam.
    - MICSODA?! - hördült fel a másik kettő egyszerre.
    - A kentaurok fele drágaköveket hord magánál, igaz? Ennél éppen volt néhány milliós értékű darab. Egyszerűen kettévágtam a fickót, elloptam az ékköveit és kaptam egy tapasztalatpontot az értéküknek megfelelő minden aranypénz után.
    Clerasil gyorsan előrántotta a Végtelen Bölcsesség Könyvét.
    - Hű, igazad van! Egy drágakő akár egymillió aranyat is érhet, ha megfelelően dobálod a kockákat.
    - Na, mire várunk még? - kérdezte Frucsa Fánk. - Gyerünk, rohanjunk le egy kentaurt és vegyük el a négy egymillió-arany-értékű drágakövét.
    - Öljünk meg egy kentaurt és vegyük el a négy 1.000.000 aranyas drágakövét - javította ki őket Tökély Tibor.



    Három kentaurral később Clerasil szintje 28-ról 38-ra nőtt, Frucsa Fánké pedig 18-ról (snassz ősmágusi státuszból) a hatalmas 49-re ugrott. Mehettek volna tovább is, de játékukban az ennél magasabb szinteken nem nőtt volna a varázserejük. Clerasil most a papi igék hét szintjének mindegyikéből tízet tudott naponta elvarázsolni (plusz kettőt az első, második, harmadik és negyedik szintűekből, kiemelkedő akaraterejének köszönhetően), míg Frucsa Fánk 13 igét tudott elmondani a kilenc varázslói szint bármelyikén naponta (nos, valójában 26-ot, hála öt varázslógyűrűjének).
    Ezen kívül volt még ráadásként 12 millió aranyuk is, amit eloszthattak egymás között. Egy másik homályos szabályt előásva néhány milliónak hasznát lelték: pszichikus síkutazási képességük segítségével nemcsak túl tudtak élni egy fekete lyukkal való érintkezést, hanem meg is tudták semmisíteni azt, és így újabb felsőbb pszichikus képességre tehettek szert. Mindannyian vettek úgy 30 fekete lyukat (a feketepiacon "Megsemmisítés Gömbje" néven emlegették), mintegy 30.000 aranypénzért darabját, belerohantak mindegyikbe, ily módon sajátítva el az ember és isten által ismert összes pszichikus tudományt. Ezek kellemesen kiegészítették a rajtuk maradandóvá tett varázslatok és varázsitalok hatását, és segítségükkel utolérték Tökély Tibort, aki már azelőtt megcsinálta ezt az egész megsemmisítés-gömbös dolgot, mielőtt nekik egyáltalán eszükbe jutott volna.
    Az egész csoport majdnem a felismerhetetlenségig feldíszítette magát. Elegendő gyűrűt, köpenyt, varázspáncélt, pajzsokat, védelmező karkötőket és mindenféle varázskütyüket aggattak magukra, hogy AC-jük az univerzumban elérhető legalacsonyabbra, -10-re zuhanjon; védő medálok elegendő felszereléssel ahhoz, hogy 95% esélyük legyen olyan varázshatások elkerülésére, melyeket általában elkerülhetetlennek vélnek; három-négy különböző varázssisak egymásra tornyozva, melyek közül a külső robbanékony drágakövekkel volt kirakva; gyűrűk minden ujjon, melyekre ügyesség-kesztyű került, melynek minden ujjára újabb gyűrű került; és az összesfajta automatikusan tüzelő pálca a hordozható lyukaikban.
    Harangvirág óvatosan leselkedett a csoportra a fákon át. Azzal a rengeteg varázstárggyal már biztosan észrevették, gondolta. Kétségtelenül azt akarták, hogy lássa, mekkora erőt birtokolnak. Egyszerűen undorítóan sokat.
    - Felfogtátok, milyen hatalmasak vagyunk? - kérdezte Frucsa Fánk. - Akár egy egész hadsereget beledöngölhetünk a földbe!
    - Ó, oly szerény kezdetekből nőnek ily hatalmas tölgyek - tűnődött Clerasil.
    - A tölgyeket ki lehet vágni - jegyezte meg Tibor, szimbolikusan meglendítve saját Törpe-Urak-Baltáját. - Bennünket nem. És ahogy visszaemlékszem, a kezdetek sem voltak túl szerények.
    - Ott voltam, emlékszel? - felelte Clerasil. - Abban a labirintusban voltunk. A varázstárgyakért járó tapasztalatpontok önmagukban elegendőek voltak, hogy mindkettőnket kilencedik szintig juttasson. A JátékMester - hangja megremegett a félelemtől, ahogy kimondta a szót - bezárt volna bennünket, hogy egy fél mérföld vastag falú börtönben rohadjunk el, ha nem fenyegetted volna meg, hogy leölöd a karaktereit a te játékodban.
    - Na ja, aztán meg amúgy is megunta azt a mesét - jegyezte meg Tibor.
    - Mindenesetre - folytatta Frucsa Fánk - mi jó értelemben véve undorítóak vagyunk a hatalmunkat tekintve. Szent kardok és csodatévő tárgyak csak bútorok számunkra, semmi több. Nézzétek csak azt a csodatárgy-halmot, ami Clerasilnak van!
    Clerasil elvörösödött.
    - Biztosan vannak még hozzánk hasonlók a világon. Kell, hogy legyenek, mivel kiszúrtam jópár nagyhatalmú fajankót a kristálygömbömmel, akiknek nem volt annyi előrelátásuk, hogy érzékeléstől védő amulettet viseljenek. Azt mondom, alakítsunk egy szövetséget - egy világméretű szövetséget. A bolygó minden undorító karaktere találkozhatna itt, a Kris-tál tó partján, ezen a ponton.
    Frucsa Fánk előhúzta Excaliburt, a +6-os Élesség Tőrjét. Tökély Tibor követte példáját, és előhúzta Prométeuszt, mint ahogy Clerasil is megmarkolta Mjolnirt, lélekkel áldott mennydörgő kalapácsát. Együtt emelték fegyvereiket az égnek.
    - És úgy fogjuk nevezni, hogy... Az Undorító Karakterek Világméretű Szövetsége!
    "Azt hiszem, ebbe belebetegszem" - gondolta Harangvirág.



    Természetesen lovagok nem betegedhetnek meg, mivel teljesen érzéketlenek mindenféle betegségre, de Harangvirágnak elég jó benyomása volt aznap este, miközben visszafelé tartott a városba. Szörnyen érezte magát. Legalább az ivóban talán melegebb köszöntés fogadja, mint amivel Tökély Tibor élt.
    - Hé, Harangvirág! - szólt valaki, ahogy a varázsvértes férfi becsörömpölt a a lengőajtón. - Hé, Harangvirág! - szólt egy másik is. Ő afféle hős volt ebben a városban. Egy évvel ezelőtt, amikor a várost Szmogzilla, a hatalmas ősöreg vörös sárkány tartotta rettegésben, Prométeusszal megölte egyik kicsinyét, majd egyik pikkelyéből egy sárkányölő nyílvesszőhegyet kovácsolt. Szmogzilla a mellkasát érő első lövéstől elhullott.
    - Dobj ide egy jeges tejet - mondta Harangvirág a kocsmárosnak.
    - Hé, Harangvirág - szólította meg egy fiatalember, aki a pultnál mellette ült.  Harangvirág úgy érezte, hogy mindjárt a kezébe temeti a fejét. - Hallom, ma megakadályoztad, hogy Tökély Tibor bejöjjön a városba.
    - Nem akadályoztam meg - rándult meg Harangvirág. A kocsmában felére esett a zajszint. - Engem keresett. És megölt két embert, hogy elérjen hozzám. Ez történik, ha az ember egy igen intelligens szent karddal az oldalán mászkál. Nézd meg, mim maradt! - Előhúzta újonnan szerzett szent hosszúkardját, hogy mindenkinek megmutassa.
    - Már nem zöld - jegyezte meg a kocsmáros.
    - Még csak nem is ugyanaz a szent kard. - Visszadugta a kardot a hüvelyébe. - Megölhetett volna engem, de azt hiszem, tudja, hogy több fájdalmat okoz, ha életben hagy. Most nála van Prométeusz, a kard saját akaratából, mivel felismerte, hogy Tökély Tibor többet fogja használni a neki szánt célra. És ez még nem minden.
    A mellette ülő fiatalember nagyot nyelt.
    - Nem tudok rosszabbat elképzelni, mint hogy Prométeusz annak az úgynevezett lovagnak dolgozik.
    Harangvirág megfordult, és komolyan ránézett.
    - Mi a véleményed arról, hogy Clerasil és Frucsa Fánk sokkal erősebbek lettek?
    A kocsmárosnak elállt a lélegzete.
    - Azok ketten Tökély Tibor társai, nemde?
    Harangvirág bólintott.
    - És egy szövetséget alakítanak, amelyhez Középsőfölde bármely undorító karaktere csatlakozhat. Ők mindannyian, az erődítményekből, melyet a kentauroktól lopott drágakövekből építettek, és a kis várakból, melyet a Mindenféle Dolgok Paklijából nyertek, mind elhagyják ezeket és a benne élő embereket, csak hogy összeállhassanak a többi undorító karakterrel nem egészen három mérföldnyire innen. El leszünk árasztva Tökély Tiborokkal és Clerasilokkal és Frucsa Fánkokkal, akik többsége talán még csak nem is lesz 'jó', mint ahogy azok hárman állítják magukról.
    A nagy sápadtság közepette, mely mostanra az ivó csaknem minden vendégén eluralkodott, egy fiatal hölgy lépett határozottan a pulthoz:
    - Dobj ide egy bort jéggel.
    Egy aranyérmét csapott a pultra. Szép kis mélyedést csinált, különösen mivel majd' 3/16 inch vastag volt.
    Harangvirág gyengéden nézett végig rajta. Szőke haj, kék szem. Talán 17 vagy 18 éves lehetett. Öltözéke testhez simult, ami nagyon jól állt neki.
    Akár az éjszaka ragyogó úrnője is lehetett, ha nem lett volna egy zavaró tényező: egy széles kard a hátára szíjazott hüvelyben. A lovag a mellette levő férfira nézett, aki szintén ezt a nőt bámulta kigúvadó szemeivel.
    - Már hetek óta azzal a széles karddal a hátán mászkál.
    - Talán mert ő maga nem túl széles...
    Harangvirág grimaszolva rázta a fejét. "Jelenleg örülök, hogy nincs rajta páncél." - gondolta. - "Egyetlen repedés a mellvérten, és teljesen magam alatt vagyok."
    - A legtöbb ember, ha harcosnak készül - szólította meg Harangvirág a lányt -, valamiféle páncélt is visel, hogy védje magát.
    - Mi? - fordult meg a lány - Á, heló, Harangvirág. Nem, én tulajdonképpen nem egy egyszerű harcos leszek. Közelharci fegyvermesternek készülök.
    Harangvirág eltöprengett.
    - Még sosem hallottam erről az osztályról.
    - Íme - húzott elő a lány egy eléggé megviselt kinézetű újságot a hátsó zsebéből. - A Dragon & Dragrace két hét múlva megjelenő számában van benne. Szereztem egy előzetes példányt.
    Harangvirág lassan elvette az újságot.
    - Honnan szedted ezt?
    Amaz elmosolyodott.
    - Ma loptam Clerasil táborából, mikor a cimboráival valahol máshol jártak.
    Fura, úgy tűnik, mintha ebből a számból kitépték volna a hibajegyzéket...
    - Az a hely biztosan tele van csapdákkal. Hogy jutottál át, hogy nem vettek észre?
    - Először is, nekem nincs semmiféle varázstárgyam, úgyhogy a mágiaérzékelőik nem működnek. Másodszor... Rendelkezek egy olyan képességgel, hogy el tudom bódítani az emberek elméjét, úgy, hogy... láthatatlannak tűnök.
    Harangvirág égnek emelte a tekintetét. "Pszionikus láthatatlanság" - gondolta - ", mi jön még?'
    - Végülis miféle osztály ez a fegyvermester?
    A lány az újságra mutatott.
    - A 32. oldalon van.
    - Izé... Én nem olvasok valami gyorsan. Nem tudnád pár szóban összefoglalni?
    A lány elvette az újságot és kuncogott egy kicsit.
    - Oké, kis butus. - A 32. oldalra lapozott és megköszörülte a torkát. - "A fegyvermester a harcosok alosztálya. Hogy valaki fegyvermester lehessen, embernek vagy félelfnek kell lennie, és legalább 15-ös erővel és 16-os ügyességgel kell rendelkeznie. A magas tulajdonságok nem járnak tapasztalatpont-bónusszal. A fegyvermester bármilyen jellemű lehet."
    "A fegyvermester a harcosok és szerzetesek több előnyét és hátrányát egyesíti. Nem viselhetnek vértet vagy pajzsot. Csak egyetlen fegyver ismeretével kezdenek, mint a szerzetes, utána egy új fegyverre kapnak képzettséget minden harmadik szinten, akár a harcosok. A szerzetesek táblázatát használják a szintlépések meghatározásához, és 500.000 tapasztalatpont kell minden újabb szinthez a 17. felett."
    - Eddig nem hangzik túl jól - jegyezte meg Harangvirág. A lány becsukta az újságot.
    - Nagyjából ennyi hátránya van ennek az osztálynak. Tízoldalú kockával dobják az életerőt, megkapják a harcosoknak járó életerő-bónuszt a 17-es vagy 18-as egészségért, a harcos támadási táblázatát használják, a mentődobást a harcos vagy a szerzetes táblájából dobják, amelyik jobb, a szintjüknek a felét hozzáadhatják a sebzéshez, valahányszor egy számukra ismert fegyverrel találnak, akár a szerzetes, és lényegében elölről olyan védettek, mint egy azonos szintű szerzetes, ha kézifegyver van a kezükben, plusz az ügyességbónus, amelyet eredetileg a szerzetesek kapnak meg.
    Harangvirág szemöldöke lassan felemelkedett, ahogy pislogott.
    - Lenyűgöző.
    A lány közelebb somfordált.
    - Valamint dobnak különleges erőszázalékot is, ha erejük 18-as. Én épp olyan erős vagyok, mint te.
    - Elég merész állítás, hölgyem. Én majdnem olyan erős vagyok, mint egy ogre. - Jobb könyökét a pultra helyezve felemelte a kezét. - Lássuk a bizonyságot!
    A lány mosolygott, és ő is feltette a jobb karját. Kezeik megmarkolták egymást, arcuk megkeményedett és nyomni kezdtek. Karjaik mereven álltak, tökéletesen az asztalra merőlegesen rezegve. Harangvirág keze haladt két centit, aztán a lányé ugyanannyit vissza. A tenyerükön levő izzadság megközelítette az egy sütő belsejében uralkodót a kezük között feszülő hatalmas nyomásnak köszönhetően. Végül Harangvirág elrántotta a kezét és hangosan zihálni kezdett.
    - Hé, még nem fejeztem be! - panaszkodott a lány. Harangvirág az ujjait dörzsölte.
    - Több, mint merő bizonyosság, mit erődről adtál, ifjú hölgy. Kiváló harcos válik belőled.
    - Fegyvermester, ha kérhetem. Átlagos harcosok nem adhatják a lövedékekre vonatkozó támadási ügyesség-járulékot a kézifegyverekkel való támadásukhoz, és nem is támadnak annyiszor percenként kézifegyverrel, mint egy azonos szintű szerzetes puszta kézzel.
    Harangvirág álla egy lábnyit esett.
    - Hát ezt meg honnan szerezted?!
    A lány elővette a Dragon & Dragrace-t.
    - Itt áll, a 34. oldalon, a felső és az alsó bekezdés.
    Harangvirág gyorsan szavakat mormolt maga elé:
    - Kézifegyver... ügyesség... támadás... szerzetes... pusztakezes támadás. Rendben, hiszek neked. Hogyhogy sosem hallottam ezekről a bónuszokról?
    - Úgy, hogy csak fegyvermesterek kapják meg, és ezen az osztályon még nem száradt meg a nyomdafesték.
    - És - váltott kissé témát Harangvirág - mennyi is az ügyességed?
    - Még csak tizennyolc, de...
    - Értem. Izé, és az egészséged?
    - Ó, természetesen tizennyolc.
    - Természetesen... - Harangvirág aggódni kezdett. A végig csupa 18-as bekapcsolta az UKVSZ-riasztóját. - Van egyáltalán valamid, ami nem 18?
    - Persze. Csak 14 HP-m van. És a szintem csak 1.
    "Maximális életerő" - gondolta Harangvirág - ", csupa 18-as, egy minden eddiginél halálosabb karakterosztály és pszionika. Azt hiszem, nagy bajban vagyok."
    - És mire szándékozod használni a tehetségedet? - kérdezte.
    - Kentaurokat ölök és elveszem a négy 1.000.000 arany értékű drágakövüket.
    Harangvirág levegő után kapkodott. A lány bal könyökét a csípőjére tette.
    - Így el tudom kergetni azokat az Undorító Karaktereket. Ha van valami, amire a világnak nincs szüksége, az még nagyobb politikai nyomás.
    Harangvirág megkönnyebbülten sóhajtott fel.
    - Azt hittem, hogy te is csatlakozni akarsz az UKVSZ-hez.
    A lány kacagott.
    - Az előbb még én is azt hittem.
    - Azt mondtad, bármely jellemet választhatod. Döntöttél már valamelyik mellett?
    A lány egy pillanatig gondolkodott.
    - Tulajdonképpen még nem, miért?
    - Javasolhatom a törvényes jót?
    - Tudod, ez egész jól hangzik - válaszolt a lány, miután meghányta-vetette magában a dolgot.
    Harangvirág szeretetteljesen mosolygott.
    - Nagyon boldog vagyok, hogy ezt hallom.
    - Így aztán harmincadik szinten az osztályomat papra változtathatom, és forgathatom Cuthbert Buzogányát.



    Még másnap alkonyat előtt új undorító karakterek dimenziósétáltak a tisztásra. Ott volt König, a Nagy Druida; Vad Max, az Orgyilkosok Nagyapja, aki fajára nézve félork volt; és Szürke Barát, a Virágok Nagymestere. Megjelent néhány homályos lidérc is, pólójukon élénk "Szauron" felirattal, de csak egy-egy gyűrűjük volt, így Frucsa Fánk elküldte őket.
    A beavatási eljárás nehézkesen indult meg, de mire az esti harmat leszállt, egész jól kitalálták a rendszert.
    - Név? - kérdezte Clerasil a legújabb jelentkezőt.
    - Vándy.
    - Osztály és szint?
    - Vándor, 17. szint.
    - Jellem?
    - Kaotikus jó.
    - Minden kisebb és nagyobb pszionikus tudomány?
    - MINDEGYIK? Nem, nekem...
    - Cö-cö-cö. Védettség?
    - Mínusz tíz.
    - Helyes. Elsődleges fegyver?
    - Táncoló hosszú kard.
    - Hmmm. Ennél sokkal többet kell majd teljesítened. Mennyi a mentődobásod olyan varázslatok ellen, amelyek ellen rendesen nincs mentő?
    - A MICSODÁM?!
    Clerasil fáradtan a szemébe nézett.
    - Harmadik istenemre, ember, még sosem hallottál a védelmező skarabeuszról? Nézd, nyilvánvalóan nem készültél még fel erre. Gyere vissza holnap, miután annak az aranynak egy részét normális varázstárgyakra költötted.
    Vándy megfordult és zsémbelődve távozott. Ahogy elmentében egy kavicsot rugdosott maga előtt, Clerasil még utána kiáltotta:
    - És ne felejts el szerezni valamiféle lélekkel áldott +6-os kardot! Tudod, nem lehetünk szövetség mindenféle különleges célú erőkkel rendelkező fegyverek nélkül!
    A következő néhány nap számos mérsékelt szintű tagot hozott, akiknek még át kellett esniük a kentaur-műveleten. Végezetül nem csak Szürke Barát, König, Vad Max és Vándy csatlakozott a soraikhoz, ugyanúgy ott volt Á Roszfijú (31. szintű semleges gonosz illuzionista), Zajos Melnic (avagy Undorító Bárd, kaotikus semleges) és Pusztító Dezső (20. szintű ellenlovag). Dezső és Tibor meglepően jól kijöttek egymással.
    Harangvirág ismét a táborukat figyelte, mint oly gyakran mostanában, és jóformán elsírta magát. Miféle jót képviselt ő, egy 9. szintű lovag, aki befizeti az adóját, adakozik a feleslegéből és betartja a varázstárgyakra szabott korlátot, ha tökélyre fejlesztett gyilkoló gépezetek hadseregével hasonlítjuk össze?
    Léptek hirdették, hogy egy másik csapat hatolt be megfigyelőkörzetébe. Harangvirág rémülten rántotta elő szent kardját és védekező testtartást vett fel.
    Az ivóból ismerős fegyvermesternő tágra nyílt szemekkel torpant meg.
    - Jaj, ne olyan hevesen, csak én vagyok!
    Harangvirág eltette a kardját.
    - Nagy kockázatot vállaltál azzal, hogy idejöttél. Tudod, mi folyik ott?
    - Azért jöttem, hogy ezt kitaláljam - válaszolt a lány. Két lábnyira a lovagtól letérdelt, maga elé meredt, majd bólintott és a lovaghoz fordult.
    - Megcsináltam.
    - He? - A lovag mellé térdelt. - Mit csináltál meg?
    A lány elővette a négy óriásgyémántot új bőr hátizsákjából.
    - Megütöttem egy kentaurt. Tökély Tibornak igaza volt! Én mondom neked, ha minden példány ilyen cuccot cipel, a faj hamar ki fog pusztulni.
    Harangvirág komoran bámult maga elé.
    - Te... te megölted az egyiket?
    - Nem, csak karddal a kezemben kiugrottam a bokorból és rákiáltottam: "Állj meg, szörnyeteg, és szállj szembe dühös kardommal!". Erre ő eldobta a drágaköveket és elfutott. Fel voltam rá készülve, hogy használjam ellene a pszionikus robbantást meg minden.
    Harangvirág kuncogni kezdett.
    - A kentaurok biztosan hozzászoktak már ezekhez a rablókhoz, ha tudják, hogy elég eldobni az ékköveket és elkotorni.
    - Tudod, 10-es intelligenciájú harcos létedre egész okos vagy. Nincs egy hete, hogy döntöttem a jellemem felől, és te talán egész életedben ezzel éltél.
    - Huszonhárom éves vagyok. Néhány éve lettem lovag, úgyhogy mostanra hozzászoktam ehhez a jellemhez. Elég furcsa, az egyetlen oka, hogy törvényes jó lettem, az, hogy 17-es vonzerőm van, és nem akartam elvesztegetni. De most, még ha lehetnék is mondjuk kaotikus semleges lovag, a világért sem változtatnám meg a jellememet. Megismertem az igazi értékét. Remélem, te is meg fogod.
    - Nos, még legalább egy pár hetem van ezt átgondolni. Ezek a kövek csak 18. szintig hoztak fel.
    Harangvirág megrázkódott a bejelentés súlyától.
    - Tehát neked...
    - -7-es védettségem van elölről. És négyszer támadok körönként és a -10-es védettséget 14-gyel vagy annál jobbal ütöm meg; 9 vagy jobb, ha beleszámítod az erő- és ügyességjárulékomat.
    - Értem. És ha szerzel újabb négy követ, akkor mi lesz?
    - Akkor 26. szintű leszek, és csak kétmillió aranyra, öö... tapasztalatpontra van szükségem a harmincadikig, amikor is váltok, és első szintű pap leszek.
    - És ha még néhány kentaur köveit felmarkoltad és eljutottál egészen a 39. szintig, ami után már nem kapnál annyi HP-t, akkor mit csinálsz az életeddel?
    - Nahát, mi mást? Természetesen varázstárgyakat veszek. A feketepiac nem válogat a vevők között, amíg azok kifizetik a könyvben szereplő árakat. És ezekkel a kövekkel ezt bőven meg tudom tenni.
    - És ki veszi meg az egymillió arany értékű gyémántjaidat? Nem igazán van "aprópénzre váltás" varázslatod, ugye?
    - Persze, hogy nincs. Azt tervezem, hogy a gyémántokat apró, 10 arany értékű darabokra hasítom. Kétszáz gyémántdarab és van egy +1-es széles kardom - vagy tizenötezer gyémántdarab és van egy +6-os lefejező kardom, amely táncol, életet lop, 9 életet lop, mély sebet vág, 17-es intelligenciával, beszéddel és tele...
    - Elég, elég! Csodatárgyat teremteni a semmiből, egyszerűen pénzzel. Honnan szedi ez a feketemágia-piac a varázslóit és alkimistáit, hogy megáldják a tárgyakat?
    - Nem szerzi. Végtelen számú varázstárgy van a piacon. Csak a pénzednek kell meglenni, hogy megvásárold őket... Hű, most mennem kell. Megveszem azt a kardot és néhány varázsitalt.
    - Hé, várj... - kezdte a lovag, de a lány már elment. Ő itt maradt a mindenfelől leselkedő veszélyben, tűnődött, mivel a nap már lenyugodott, így hát egy ösvényre tért, amely nem csap túl nagy zajt; és eltávozott. Mivel nem volt különösebben hová mennie, elindult, hogy megtudjon még néhány dolgot az új fegyvermesternőről.
    - Á, újra itt vagy - jegyezte meg a kocsmáros, miközben egy poharat tisztogatott egy elég ócska ronggyal. Persze tudjuk, hogy a kocsmárosok sosem tisztítanak poharakat, de ez mindig olyan megfelelően hangzik. - Jeges tejet?
    - Nem, nem. Öö... az a szőke nő karddal a hátán, aki három napja itt járt... tudod a nevét?
    - Dehogyis. Sose hallottam.
    - Akkor tudod, hogy hol lakik?
    - Nem, éppen az ellenkező irányba néztem, amikor elment. - A kocsmáros most is a másik irányba nézett, csak a tenyere nem. Az ujjait egymásnak dörzsölte.
    Harangvirág sóhajtott, és egy négy milliméteres ezüst-arany ötvözetű korongot bányászott elő. Ez a természetes környezetben is előforduló ötvözet kb. tízszer olyan értékes volt, mint a sima ezüst. A kocsmáros a kezébe nyomott felajánlásra sandított és megjegyezte: - Öö, igen, láttam elmenni, de nem láttam, hogy merre fordult a sarkon. - Az ujjait viszont még mindig összedörzsölte.
    Harangvirág újabb elektrumot adott a kupachoz. Ez szemmel láthatóan elég volt.
    - A Vérszomj sikátoron ment végig nyugat felé - fecsegte a kocsmáros. - Úgy tippelem, hogy talán az Emlékezet dűlő 1324-ben lakik, egy tömbnyire a Halál utca és az Alvadt Vér sugárút sarkától délre.
    Harangvirág felvonta a szemöldökét, ahogy leszállt a bárszékről: - Ez egy nagyon határozott tipp.
    A kocsmáros vigyorgott: - Leolvastam a kardjára tűzött elvesztés-esetén-értesítendő címet.
    "Na igen" - gondolta Harangvirág. - "Olvasás." Elhagyta a kocsmát.
    Olyan csöndesen közelítette meg az Emlékezet dűlő 1324-et, ahogyan csak a lemezvértjétől tellett. Tárgyilagosan akarta látni új ismerősét akció közben; nem engedhette meg magának, hogy megbízzon bárkiben, aki olyan közel állt ahhoz, hogy undorító karakter legyen. A kora éjszakai sötétségben az elülső falhoz lopakodott és belesett a lány elülső (és egyetlen) ajtónyíláson.
    A kőmennyezetről meggyújtott lámpás lógott, halványsárgán világítva meg az egyszobás lakást. A lány egyedül volt; a hely kinézete alapján egyedül élt. Az ajtónyílásnak háttal ült - nagyon rossz húzás egy ajtótlan (bár ajtónyílással rendelkező) helyiségben -, az előtte levő asztal üres és teli üvegcsékkel volt terítve. Már megvásárolta az italokat, amelyekről beszélt.
    Harangvirág végignézte a falakat a varázskardot keresve, amit a lány emlegetett. Sehol sem volt nyoma, bár a kard, amelyet addig viselt, a falon lógott. Aztán kiszúrta: egy bőrszíj, mint amilyennel a hüvelyt a hátra csatolják, lógott az asztal alatt. Felette egy halványkéken derengő fémmarkolat darabját látta. Jól kitalálta, gondolta.
    - Megvagy! - kiáltotta a lány hirtelen. Harangvirág megdermedt, de a lány nem tett megforduló mozdulatot. Közelebbről is megnézte a lányt. Úgy tűnt, valamit írogat egy táblácskára. Öt másodperc múlva előhúzott egy üvegcsét egy halomból és egy másikat az asztal túloldalán lévő halomból és egyszerre megitta mindkettő tartalmát. Aztán felvett egy kétcentis fehér és egy lila golyócskát, megrázta a kezében és végiggurította az asztalon. Megnézte a gömbszerű testek tetejét, újra kijelentette: - Megvagy! -, és megint firkált a táblácskára.
    Harangvirág közelebbről is megvizsgálta a gömböket. Hagyományos labdának túl szögletesnek tűntek, és túl hangosan kopogtak gurulás közben. Aztán felismerte őket: ikozaéderek voltak, húszoldalú testek, melyek minden oldalán valamiféle jel szerepelt.
    Pontosabban: mindkét tárgy minden oldalán ugyanaz a jel volt: egy-egy "0".



    Az utolsó lapát föld is a hatalmas sírhalomra hullott. Harangvirág varázsvértjével és a Szellőpatkóival együtt temette el csatalovát. Azok a tárgyak egyébként is éppoly hataloméhesek voltak, mint amilyeneket az undorító karakterek használtak. Erre most jött rá. Egyszer megpróbálta az ő útjukat járni, még mielőtt hallott volna a kentaurok ékköveiről; akkor szerezte a +5-ös lemezvértjét, Prométeuszt meg az összes többit. Most már nem akart ennek az ocsmányságnak részese lenni.
    Ahogy szent kardjával elkezdte a sírkőbe vésni a jeleket, egy ujj érintését érezte a vállán. Megfordult, és a fegyvermesternőt pillantotta meg.
    Azazhogy az átlagos fegyvermesternő már a múlté; most imagyöngyök és egy adamantit szent szimbólum lógott a nyakában.
    - Nos, hölgyem - szólt, a lány feldíszített testét fürkészve. - Látom, csatlakoztál a papsághoz.
    - Én vagyok a papság - javította ki amaz. - Harminckilencedik szintű pap. Minden varázsszinten tíz ige; tizenkettő az első négy szinten. Tetszik a Buzogányom?
    Egy drágakövekkel díszített harci buzogányt húzott elő egyik köpenye alól. A fegyver saját ritmusa szerint hümmögött.
    - Cuthberté volt - mondta a lány. - Ámbár az a pap csak egy gyáva féreg volt.
    Harangvirág túl komoly volt ahhoz, hogy átvegye a lány jókedvét.
    - Íme a hátasom - szólt a lányhoz, s egy percre szentséges sír védelmezőjének tűnt. - Tökély Tibor egyetlen karcolás nélkül végzett vele.
    - Pszionikus robbantás, mi? Hmmm... mióta is halott a lovad?
    - Tíz napja. Épp egy nappal azelőtt, hogy Frucsa Fánk, Clerasil és az a gyilkos Tökély Tibor megalakította az új egyesületét.
    - Ásd ki.
    - MICSODA?
    - Bízz bennem. Ásd csak ki.
    - Na jól van - válaszolta Harangvirág idegesen. Addig lapátolt, míg a szerszám adamantitba nem ütközött, aztán oldalt is elkezdte letisztogatni a port. - Íme. - szólt, mikor befejezte, ásóját teljes erőből döfve maga mellé a földbe. - Itt van ő. Remélem, elégedett vagy.
    - Emeld ki a sírból - szólt a lány.
    - Micsoda? te megőrültél. Nem fogok ilyesmit tenni. Különben is, túl nehéz és... túl törékeny.
    A lány halványan elvigyorodott, egyik gyűrűjével az állat felé mutatott és koncentrálni kezdett. Pókhálófinomságú fénysugarak pattogtak gyűrűjéből és homlokából, beborították a tetemet és kiemelték a három méter mély üregből. A halott állatot a sír mellé helyezte a földre, majd imába kezdett.
    "A papok aztán értik a módját a titkolozásnak!" - tűnődött Harangvirág.
    Végül a lány a jobb mutatóujjával a paripára mutatott. Egy szikra jelent meg egyszerre az ujja végén és a ló hasán, aztán az állat szemei felpattantak. Harangvirág nagyot nyelt és a ló fejéhez térdelt.
    - Élsz, öregfiú! - kiáltotta, majd a fegyvermester/papnőhöz fordult. - Él!
    - Mondtam, hogy bízz bennem. Még tíz napig pihennie kell, de utána felépül és ugyanúgy képes majd nyargalni, mint azelőtt.
    Harangvirág elkeseredve szorította meg a lány könyökét.
    - Nem is tudom, hogyan köszönjem meg! -, aztán megölelte.
    - Tudod, a papok nem igazán szoktak ölelkezni - jegyezte meg a lány, de azért viszonozta az ölelést. Ahogy a férfi elhúzódott, hozzáfűzte: - Várj csak, majd ha ősmágus is leszek...!
    Harangvirág kezeivel a szemére csapott, de ez alkalommal mosolyogva.
    - Még varázsló is! Hol lesz ennek vége? Haha, akkor is, megcsináltad, visszahoztad a csatalovamat az életbe! És még a nevedet sem tudom!
    A lány erre szélesen elmosolyodott.
    - Nos, most, hogy a papi szintem magasabb, mint a fegyvermesteri, szabadon válthatok a két osztály között, éles fegyvereket használva, hatékony védettséggel meg mindennel. - Háttokjából előhúzta képtelen hatalmú +6-os lefejezőpallosát. - Ezért úgy nevezem magam, hogy... Kardja Dühödt.



    Délidőben tíz, varázstárgyakkal alaposan megrakott alak csilingelt végig a város poros főutcáján. Jópáran megálltak és megbámulták őket, de a többség rettegve menekült vissza a házába. Senki sem tudta, hogy milyen célja lehet az Undorító Karakterek Világméretű Szövetségének, ha van egyáltalán, és kevesen kívántak ott lenni, mikor ez kiderül.
    Harangvirág kint csatlakozott a polgármesterhez, hogy együtt találkozzanak az utcán végigvonuló ki-tudja-mivel. Ahhoz képest, hogy ő volt a város hőse és ráadásul még lovag is, határozottan ideges volt. Amikor elérték a főteret, megálltak.
    Az Undorító Karakterek is.
    - E kis város polgárai! - kezdte Clerasil. - Középsőfölde leghatalmasabb erejét képviseljük, mely mint ilyen, egyetlen is: az Undorító Karakterek Világméretű Szövetségét. A terület, mely valaha hetvenötödik akárki királyé volt, mostantól a miénk. Mindegyikünk egy-egy saját országot vagy akár egy-egy egész kontinenst irányít ezentúl. Mi vagyunk az új erő, az új Szövetség.
    - És mit akartok tőlünk? - kérdezte a polgármester.
    - Igen! - helyeselt az összegyűlt tömeg.
    - Csak annyit, hogy ismerjétek fel: ősi feudális rendszeretek némi változáson megy keresztül újonnan kijelölt államfőinek köszönhetően.
    - És hogyan - szakította közbe Harangvirág - sikerült elfoglalnotok Középsőfölde minden országát kevesebb mint két hét alatt?
    - Igen! - szólt hozzá a tömeg.
    - Egyszerű - válaszolta Tökély Tibor. - Az ember nem igazán szállhat szembe egy támadással hadsereg nélkül, igaz? A létező aprócska hadseregek pedig még csak meg sem érinthettek minket. Egyszerűen besétáltunk a bolygó minden fontosabb politikai erődítményébe és elfoglaltuk. Senkinek sem kellett meghalnia.
    - Habár páran mégis meghaltak - tette hozzá Vad Max.
    Harangvirág előhúzta szent hosszúkardját és +3-as fejszéjét.
    - Ha azt hiszitek, hogy csak úgy elnyomjátok ezt a várost, szembe kell szállnotok még egy dologgal.
    - Hohohó - gurgulázott kárörvendően Tökély Tibor. - A város hőse. - Előhúzta Prométeuszt. - Még a régi kardod is tudta, hogy bolond vagy. - A markolatot Harangvirág felé tartotta, és a lovagot pókhálóvékony telekinetikus sugarak szakították el a földtől. - Még a régi kardod is szánalmat érez irántad!
    Harangvirág mindkét fegyverét eldobta, de túl rémült volt ahhoz, hogy beszéljen. Csak rázkódott a levegőben.
    - Még a legbátrabb hősöknek is... - kezdte Tökély Tibor. Prométeusz fogta a gondolatait és elengedte Harangvirágot. - ...el kell hullaniuk!
    A szakállas lovag csattanva ért földet. Felnézett és megrázta a fejét, hogy összeszedje magát. Feltérdelve felvette a kardot és a fejszét, majd ráébredve, hogy vesztett, eltette a kézibaltát.
    - És most - kezdte Zajos Melnic -, hogy megünnepeljük e csodás napot, muzsikáljunk!
    A Ye Cind Magnót egy adamantit hangszerállványra helyezte és előhúzta Ollamh bendzsóját.
    - Nagyszerű ötlet - jegyezte meg Clerasil. Felnyitotta egyik hordozható lyukát és belsejéből előszedte Heward Misztikus Orgonáját.
    - Izé, tudsz orgonázni? - kérdezte némileg szkeptikusan Melnic.
    - Pap vagyok; természetesen tudok orgonázni.
    - Rendben. Magnó, Szivárvány Kapcsolat!
    A kitartott egy B-t. Melnic adamantit húron pengette le a dal nyitányát. Clerasil párhuzamos kánonnal ismételte a bárd dallamát. "Tényleg tudja, hogy kell orgonázni" - gondolta Melnic, és dalolni kezdett:

    "Nézd ott azt a medencét,
    Vize friss és csodás kék,
    És egy gyors mártózás felfris-síííthet!"

    A hallgatóságot teljesen megbabonázta a bárd zenéje. Még Harangvirágot is megigézte az adamantit bendzsóhúrok pengése és annak a 23. szintű középkori hangnak a virtuozitása. Az egész csődületből csak egyvalaki dobta meg a mentőjét mágia ellen -7-tel; de ez az egy is elég volt.
    A dal befejeződött, és a tömeg lármásan ujjongott. Az emberek fele elindult a tó felé, hogy gyorsan mártózzon egyet - habár figyelembe véve, hogy az egyetlen tóhoz a környéken csak az undorító karakterek bázisán át lehet eljutni, valószínűleg nem jutnának túl a védelmező jeleken és a tüskés veremcsapdákon. Harangvirágot nem bolondította meg a szöveg, de éppoly vidám volt, mint mindenki más.
    Vagyis hát, majdnem mindenki más.
    Kardja Dühödt összefont karokkal nézelődött egy kunyhó falának támaszkodva, feje körül öt keringő, tompaszürke drágakővel.
    - Ez szép volt, Undorító Bárd - jegyezte meg, elég hangosan ahhoz, hogy meghallják. A tömeg elcsendesedett. - Ismered a Lehetetlen Álmot?
    Melnic hirtelen úgy érezte, hogy gombóc került a torkába. Ez pont az a fajta dal volt, amely széttéphette az Undorító Karakterek uralmát. És ez a lány nyilvánvalóan immunis a bájoló nótáira.
    - Sajnálom, én... öö... nem teljesítek kívánságokat. Legalábbis már nem.
    Frucsa Fánk a védelmére kelt.
    - Mégis, ki vagy te, ifjú hölgy?
    A lány szemei összeszűkültek.
    - A legrosszabb rémálmotok.
    Látta a vibrálást, még sokkal azelőtt, hogy az fenyegette volna. Az ősmágus megsuhintotta rézpálcáját és kántálni kezdett:
    - Watt és Amper, Volt és Ohm, kisülésed akarom!
    A lány könnyedén tehetett volna valamit az alatt a 12 másodperc alatt, amíg a férfi befejezi a beszédét, de volt egy jobb ötlete.
    A villám a varázspálca hegyéből ugrott elő, épp ahogy a lány is tudta, hogy történni fog. Fogát csikorgatva mutatta bal kezén az egyik gyűrűt egyenesen az érkező villám felé. A lövedék eltalálta a gyűrűt; a sebzés fele áthatolt rajta, a fele pedig visszaszáguldott Frucsa Fánkra. Amaz teljesen ledöbbenve kapkodott levegő után, ahogy a lövedék becsapódott a saját hasonló gyűrűjébe, a megmaradó sebzés felét rajta verve le, és a maradék negyedet visszaküldve Kardja Dühödt felé, aki annak felét újra visszalökte. A villám tízszer cikázott át a téren, mielőtt szétoszlott.
    - Az igefordítás gyűrűje! - kapkodott levegő után Frucsa Fánk. - Nem gondoltam volna, hogy...
    - Ha közelebbről szemügyre vetted volna - szakította félre Tökély Tibor -, akkor láttad volna, hogy éppoly hatalmas varázstárgy-arzenállal van felszerelve, mint bármelyikünk. Még a Megsemmisítés Gömbjein át történő valószínűség-utazás okozta jellegzetes feszességét is látni lehet rajta.
    Frucsa Fánk fenyegető pillantást vetett társára.
    - Aha, gondolom, sokat vizsgálgatod a nők testét, feszes jelek után kutatva, igaz?
    Tibor önkéntelenül összekulcsolta kezét a feje mögött.
    - Állandóan.
    - Na elég, csórókáim! - kiáltotta Kardja Dühödt. - Most már nem csak egy csóró kilencedik szintű szabálytisztelő lovaggal álltok szemben!
    "Kösz szépen" - gondolta Harangvirág.
    - Kardja Dühödt vagyok, fegyvermester, főpapnő... - egy meteorvihart varázsolt a semmibe. Az összes Undorító Karakter csillogás-sisakja működésbe lépett, és végül mindannyian 10 HP-t sebződtek. - ...és ősmágus. Átestem az összes hatalomgyűjtő szertartáson, amin ti is, egyszerűen azért, hogy szétoszlassalak vagy megsemmisítselek benneteket. - Harangvirágra nézett. - Ha szándékotokban áll elfoglalni ezt a várost, előbb engem kell elkapnotok!
    Tökély Tibor szemében izzott a harag.
    - Kapjátok el, fiúk!
    Ám a lány, mielőtt még bármiféle varázslat vagy fegyver elérte volna, ki- emlékezés- szavázott a városból.
    - Tyű... - közölte közhelyszerűen Clerasil. - Hová tűnt?
    Abban a pillanatban, hogy kimondta: "Hová tűnt", egy anyagtalan száj jelent meg hetvenötödik akárki városi szobrán, és Kardja Dühödt hangján kezdett el beszélni:
    - Biztos vagyok benne, hogy igazán jól fogtok szórakozni, mire megtaláltok az agytakarómon és érzékeléstől védő amulettemen keresztül!
    - A fenébe! - átkozódott Tibor. - Az egészet megtervezte az elejétől a végéig!
    Harangvirág a kardjára támaszkodva mutatta felfelé tartott hüvelykujját abba az irányba, ahol a lány felélesztette a paripáját; az volt a legvalószínűbb célja a teleportálásnak. Körülsandítva elkapta egy városlakó tekintetét, egy félelf nőét, aki a legkevésbé sem ijedt meg a mostani eseményektől; inkább igencsak érdeklődve szemlélte az Undorító Karaktereket. Ebbe még a gatyája is beleizzadt.
    A nő neve Omnion volt, és valóban érdekelte az UKVSZ. Nem egyszerűen egy tagjává akart válni, hanem a vezetőjük akart lenni. Milyen karakterosztályok is nincsenek képviseltetve az Undorító Karakterek közt? A harcos és a tolvaj. Remek, akkor mindkét osztály tagja lehet, és még hozzácsaphatja a varázslót is, némi tűzerő kedvéért. És milyen jellem hiányzott? A törvényes gonosz.
    Tökéletes.



    Omnionnak nem okozott gondot meglelni a kilenc kentaurt és végezni velük a drágaköveikért. Megtalálta rejtekhelyüket, (éppen mindannyian ott ácsorogtak), a bejáratnak háttal, így tehát beosont, és hátba szúrta egyiküket hosszú kardjával és különleges erejével; a teremtmény felsikoltott és meghalt. A maradék nyolc rögtön rárontott, ám mindegyikük egyest dobott és így elhibázták. Gyorsan a fél-elf felkapta a hulla négy egymillió-arany-értékű drágakövét, s az így nyert tapasztalattal könnyedén megölte a többit.
    Legalábbis így adta elő. Az igazság az volt, hogy megvárta, míg egy húsz láb átmérőjű tölcsérben felálltak, és pszionikusan felrobbantotta valamennyit.
    Néhány maradandó hatású itallal, örökkévalóság igével az összes olyan varázslaton, amelyiken csak lehet, harminc megsemmisítő gömbbel, két vagy három Mindenféle Dolgok Paklijával, a Varázstárgyak Teljes Palettájával és a összes maradék csodatárggyal és relikviával később a nő ott állt az UKVSZ főhadiszállásának bejárata előtt.
    - Helló, drága Undorító Karakterek - kezdte enyhén gonosz mosollyal. - A nevem Omnion. Csatlakozni szeretnék.
    Clerasil töltötte be az UKVSZ könyvelői tisztjét, elvégre pap lett volna vagy mi. Szemüvege fölött a lányra tekintett.
    - Egy félelf? Na jó, mit tudsz?
    A lány baljóslatúan áthajolt az asztal felett.
    - Harcos-ősmágus-tolvaj vagyok. 63., 49. és 73. szintű, ebben a sorrendben; csak a maximális varázstudás kedvéért. Valamennyi csodatárgy, ami nincs a ti tulajdonotokban, az enyém. Fő fegyverem egy intelligens +6-os Sebzés Hosszúkardja, a neve Hártyaszaggató. Ismerem valamennyi főbb és kisebb pszionikus tant, rajtam van az összes permanens ige és varázsital előny, amit csak használni tudok és hasznát látom, rendelkezem valamennyi varázstárggyal, ami a könyvben le van írva... és törvényes gonosz vagyok.
    Clerasil szemei tágra nyíltak. Megköszörülte a torkát.
    - Nos, izé, azt hiszem, megfelelsz a követelményeknek. Öö... Frucsa Fánk! Gyere csak ide egy percre!
    A varázsló Clerasil asztalához lépett és átfutotta a pap jegyzeteit.
    - Felejtsd el. A Véges Tudás Könyvében világosan le van írva, hogy félelfek nem léphetnek magas szintre harcosként és mágusként.
    - Az is benne van, hogy a karakterek nem vásárolhatnak varázstárgyakat - vágott vissza Omnion hidegen -, és hogy senki sem hordhat egy kézen több gyűrűt. Biztos vagyok benne, hogy nem szeretnétek, ha a Mesélő megtudná, mit csináltok a háta mögött.
    Frucsa Fánk visszakozott.
    - Nem, nem, persze, hogy nem, természetesen örömmel fogadunk a csapatba, amely veled végre teljessé válik. Pont azt a két osztályt és azt a jellemet képviseled, ami még hiányzott az UKVSZ-ből.
    - Tudom - felelte a lány ravaszkodóan.
    És Kardja Dühödt, aki szemtanúja volt a jelenetnek a közeli bokorból, életében először igazán aggódni kezdett.



    Kardja Dühödt a saját kis tisztásukon találta Harangvirágot, aki épp a lováról és a tábortűzről gondoskodott. Nem járt a városban, mióta az Undorító Karakterek bemutatkoztak ott.
    - Ugye tudod, hogy sokat kockáztatsz azzal, hogy ide jösz? - jegyezte meg Kardja Dühödt.
    - He? Ja, szia... öö... Kardja Dühödt.
    - Megtalálhatnak, amikor csak eszükbe jut, ideteleportálhatnak és lekaszabolhatnak téged is meg a lovadat is.
    Harangvirág mereven bámulta a csizmáját.
    - Ezt megtehetik, bárhová bújjak is. Így legalább nem végeznek közben a fél várossal.
    Kardja Dühödt a lényegre tért.
    - Van egy új tagjuk. Egy félelf.
    Harangvirág lehunyta a szemét és csöndesen bólintott.
    - Láttam, ahogy mosolygott, amikor megfékezted az UKVSZ-t. Érzékeltem a belőle áradó gonoszt.
    - Törvényes gonosz, hogy pontosak legyünk. Omnionnak hívják. Egy +5-ös visszatérő shuriken lóg a nyakában. Fekete háromszög, lyukkal a közepén. Azt hiszem, a fekete a gonoszt jelenti, a háromszög a törvényt, a lyuk pedig azt, hogy a törvény és a gonosz uralja az egész világegyetemet. Legalább olyan nagy a hatalma, mint Frucsa Fánknak, ráadásul harcos és tolvaj, hogy ötszörösen sebezhessen, és ötször támadhasson percenként mindkét kezével.
    - Ötöt? - kockáztatta meg Harangvirág. - Azt hittem, a harcosok legfeljebb kétszer támadhatnak percenként.
    - Hacsak nincsenek egy gyorsító varázsital állandó 150%-os hatása alatt.
    - Ó...
    - Ami igazán aggodalommal tölt el, az az, hogy több csodatárgya van, mint Clerasilnak, és mindegyik főbb képességük "a fegyvernek +2 életerőpont sebzése van". Eszerint minden fegyveres támadására +50 sebzése van csak a csodatárgyakból. Komolyan mondom, Harangvirág, ez a nő egész Középsőföldére vágyik. Nem fog egy hozzád hasonló kilencedik szintű lovaggal tökölni, hacsak nem kerül az útjába.
    - Az a dolgom, hogy az útjukba kerüljek. Mégis, szerinted miért lóg Tökély Tibor örökké a sarkamban? És mit gondolsz, mit fog csinálni veled ez a nő?
    - Tudok vigyázni magamra - mondta a lány, majd átkarolta a férfi nyakát és megpuszilta.
    Harangvirág mélyen a szemébe nézett. A lány igazán gyönyörű volt.
    - Biztos vagy benne, hogy nincs barátod?
    - Pillanatnyilag egy sincs - gondolkozott el a lány. Megcirógatta a férfi szakállát, és a fejét maga felé fordította. - De most, hogy már elsősorban ősmágus vagyok, s csak aztán pap - csókot lehelt a lovag orrára -, semmi okom nincs, hogy ez továbbra is így maradjon.
    Harangvirág kedélyesen mosolygott.
    - Hát ezt igazán nagy örömmel hallom - mondta, s magához ölelte a nőt.



    Omnion még két napja sem volt Undorító Karakter, máris alapjaiban fölforgatta az UKVSZ-t. Gúnyos tréfák terjengtek Frucsa Fánkról és Clerasilról. Tökély Tiborról egyszerűen csak úgy beszéltek, mint "egy Harangvirág, aki nem hagyta, hogy a morális kérdések bármiben is akadályozzák". A szövetség alapítói aggódva suttogtak a sötétben.
    - Aggódom - aggódott Frucsa Fánk.
    - Te fogadtad el - jegyezte meg Clerasil - a szentségtörésével együtt! Fogadok, hogy ateista.
    - Na és akkor? - vágott vissza Frucsa Fánk. - Én is az vagyok.
    - Úgy látszik, az ateizmus a varázslók lételeme - tűnődött Tökély Tibor.
    - Akárcsak a vezetéknevük félrebetűzése - hallatszott a mattrészeg Pusztító Dezső kurjantása.
    Tibor, Fánk és Cler távolabb húzodott tábortűz körül ülő társaitól. Egyetlen papírfecni táplálta csupán a tüzet - nomeg egy Természetes Tüzek Befolyásolása.
    - Nem véletlenül betűztem félre - jelentette ki konokul Frucsa Fánk. - Csak azért betűztem furcsán a Furcsát, hogy furcsa legyen.
    - És a keresztneved? - érdeklődött Tibor.
    - Az apám fánksütő volt, és én hordtam ki a megrendeléseket. Most már jobb?
    - Ennek ellenére - kezdte Clerasil - Omnion elég jó úton van afelé, hogy átvegye a csoport irányítását. De mi vagyunk a rangidősek...
    - ...már majdnem egy teljes hónapja - tette hozzá Fánk.
    - ...úgyhogy tennünk kell valamit.
    - Például?
    - Például megsérteni a büszkeségét. Ez a leggyengébb pontja. Azt állítja, hogy övé minden csodatárgy a Könyvből, ami nem a miénk, igaz? Nos, ez nem egészen fedi a valóságot...
    A három őstag felkereste Omniont.
    - Felsorolnád - kérte Frucsa Fánk -, hogy pontosan mely csodatárgyak a tieid?
    Omnion szétvetett lábakkal állt előttük, és Hártyaszaggatót fényesítette Ügyességkesztyűje baljával.
    - Hát... Elhissa királynő fülemüléjét, Arnd sebezhetetlen zekéjét, Baba Jaga kunyhóját, az Ében Láng Kristályt, Yagrax kötetét, a Gonosz Hatalom koronáját, gömbjét és jogarát...
    - És a buzogány?
    - Melyik?
    - A buzogány. Cuthbert +5-ös pusztító buzogánya.
    - Ja, az a buzogány. Csak egy angyali pap veszi hasznát. Valóban, az nem az enyém; gondolom, úgyis valamelyikőtöké.
    Clerasil megrázta a fejét.
    - Nincs köztünk törvényes jó pap. Sem a buzogány. Még véletlenül sem.
    - Hát akkor merre van? - horkant fel Omnion. Frucsa Fánk kiköpött.
    - Kardja Dühödt tulajdona.
    Omnion egy pillanatig gondolkozott, aztán bólintott. - Napkeltére megszerzem.
    - Azzal elhagyta a tábort.
    - Remek ötlet volt, Frucsa Fánk - jegyezte meg Clerasil. - Ha végez Kardja Dühödttel, nincs többé ellenfelünk, ha pedig Kardja Dühödt végez vele, konkurencia nincs többé. Csak nyerhetünk az ügyön.



    Harangvirág Kardja Dühödt fészkelődésére ébredt. Izgága takaró, gondolta magában. Az ég borús volt, de eléggé világos, hogy meg tudja mondani, hogy hajnal kettő körül járhat az idő. Szövetségese és barátnője néhány számot karcolászott a földre.
    - Mit csinálsz?
    - Jaj, bocsáss meg, felébresztettelek? Hát persze, de buta vagyok. Pedig épp a fény és arany városáról álmodtál.
    - Hát ezt meg honnan tudod?
    A lány az egyik amulettjére bökött.
    - A Gondolatolvasás érzelemmel segített medálja. Nélkülözhetetlen a szerelemben. Egyébként egy bizonyos félelf hátbaszúrásának sebzését számolgatom. Lássuk csak... Hosszú kard d8, +14 erő, +50 csodatárgyak, +6 fegyverből, ez 71-78. 71x5 az... 355. Csak 339 HP-m van... - Felsóhajtott. - Egyetlen vágással végezhet velem.
    Feltápászkodott, és egy pillanatra elfelejtette, hogy Harangvirággal a Szemek Köpönyege alatt bújt össze.
    - A köpenyt nem bánom - mondta Harangvirág. - Elég kényelmes. De muszáj azokat az idióta szürke kavicsokat a fejed körül keringetned?
    - Ötvenet adnak a pszionikus pontjaimhoz. Ugye nem akarod, hogy ne tudjam körédvonni a Vasakarat Tornyát?
    - Gondolom, nem - a lovag kicsusszant a köpenyből és becsusszant adamantit lemezvértjébe. Az előző burkolathoz képest a páncél irtó hideg volt.
    - Persze teljesen a látómezőmön kívül kell lennie, hogy hátbabökhessen, ez pedig lehetetlen, ha rajtam van a köpeny.
    - Ha már a látásról beszélünk - szólt közbe Harangvirág a távolba révedve -, valami gond van az enyémmel. Mindent fura színekben látok.
    - Ja igen. Elfelejtettem mondani. Rádolvastam egy infralátás varázslatot, mielőtt elszundítottunk. Két napig tart, és most úgyis újramemorizálhatom. A hőkülönbségeket látod különböző színtartományokban. A lényeg, hogy látsz a sötétben.
    Épp csak megrezdült a levegő, és egy félelf alakú hőmaszat jelent meg Kardja Dühödt háta mögött. A lány csak egy mély lélegzetet vett. - ...és az sem hátrány...
    Harangvirág csak ekkor kapott észbe.
    - Mögötted!
    - Tudom - felelte Kardja Dühödt, de tökéletesen mozdulatlanul állt. Csak amikor a félelf felemelte a kardját, perdült meg és hárított a bal kezében levő +6-os Sebokozó tőrrel. Az AC-jét azonban így sem vihette a -10-es határ alá, úgyhogy a kard talált, de csak 75 pontot sebzett.
    A félelf döbbenten állt.
    - Túlélted!
    - Pontosan, Omnion. - Kardja Dühödt előhúzta értelmes pengéjét, amit maga után nevezett el. Olyannak tűnt, mint egy bizonyos eterniai izomkolosszus széles pengéjű kardja, csak épp kéken villódzott. Harangvirág oldalt lapított, akár egy nyúl. Egy bak nyúl. - Most pedig egy percen belül kockákra aprítalak! - tette hozzá a lány.
    Rögtön lecsapott, csak hogy hangsúlyt adjon a fenyegetésnek. Ha a félelf törzsére, ágyékára vagy felkarjára támadott volna, bizony bajban lenne, de a lábai, az alkarja és a feje védtelenebb volt. Sem a tőrrel, sem a pallossal nem dobott egyest támadásra, úgyhogy mindkettő talált, és Omnion máris 71 ponttal szegényebbnek érezhette magát. Igaz, még mindig volt több, mint kétszázötven HP-ja, de ellenfele elsöprő kétkezes harcmodora kellően lenyűgözte. Kardja Dühödt, akinek kisebb szegmense volt, mint ellenfelének (ilyenkor jelentős előny fegyvermesternek lenni), még egyszer lesújtott mindkét fegyverével Omnion előtt. Egyébként is tízszer támadott percenként, míg Omnion csak ötször. A tőr talált és 40 pontot sebzett, de a karddal valahogy elvétette. "Jaj, neee", gondolta, "Egyest dobtam! Ezért..."
    Omnion mindkét kezével lesújtott, kemény 145 pontot sebezve Kardja Dühödtre. Harangvirág rettegve lapult - a seb félelmetesen nézett ki. Normális esetben a fele sebzést azonnal visszagyógyulták volna, de fegyvereik Sebokozó hatása meggátolta ezt. Kardja Dühödt már 220-et sebződött; még egy ilyen kard-tőr kombináció, és fusselvéle. Nem maradt más választása, mint elvarázsolni huszonhat kilencedik szintű varázslatának egyikét.
    - Azt kívánom - kántálta -, hogy testemen minden seb begyógyuljon! - És lőn. Omnion hajszál híján elejtette a kardját.
    - Szóval nem egyszerű fegyvermester vagy, igaz?
    Kardja Dühödt gyanakodva nézett ellenfelére.
    - Azt akarod mondani, nem láttad, mit csináltam aznap?
    - Nem, és a Szövetségből senki sem hajlandó beszélni a kihívásod részleteiről. Sosem említették, hogy "Kardja Dühödt" ősmágus is.
    - És főpapnő - kérkedett a lány.
    - Pap?!? De hiszen az a legbénább! De még így is közel egyenlő esélyed van, ha szemből támadok - fintorodott el gonoszul, még ha törvényes gonoszul is. - Viszlát!
    A félelf második sisakja lilán felderengett, majd gazdájával együtt eltűnt. Hosszú, halálos csend telepedett a szerelmesekre. Harangvirág óvatosan húzódott közelebb Kardja Dühödt szembántóan ragyogó infravörös alakjához.
    - Jól vagy?
    - Nem.
    Harangvirág döbbenten lehúzta a kesztyűjét és közelebb lépett, kézrátételhez készülődve.
    - Mi a baj, mi bánt?
    Kardja Dühödt a borongós égre meredt.
    - Ő a baj.
    A felhős idő csak még rosszabbá tette a kedvét. Leoldozta adamantit szent szimbólumát a nyakából és lengetni kezdte. Előre-hátra, előre-hátra.
    - Szemtől szembe Omnionnak közel sincs egyenlő esélye ellenem, és többé nem is fog ezzel próbálkozni. - Meggyújtott egy tömjénszálat. - Megpróbál majd meglepni.
    - De hát... hogyan is lephetne meg ezzel a rengeteg védőcsudával magadon?
    A lány az olvasóját morzsolgatta.
    - Mindent meg lehet oldani, Harangvirág. Biztos találni fog valami homályos kiskaput a Végtelen Tudás Könyvében, amivel rám törhet. Vagy csak elalszom - tudod, megesik az emberrel ilyesmi.
    Harangvirág elgondolkozott egy pillanatra.
    - Ültethetnél egy sikítógombát, hogy riasztónak használd.
    - A sikítógombák nem látják a láthatatlan dolgokat - kuncogott Kardja Dühödt.
    - Akkor húzz rá szemes köpönyeget.
    Kardja Dühödt végigsimította szabad kezével a férfi karját.
    - Drága Harangvirágszálam, abban a pillanatban meglátná az ilyesmit, ahogy ideteleportál és szétrobbantaná, mielőtt az bármit is tehetne.
    - Akkor meg a robbanás felébresztene.
    - Ő meg láthatatlanul mögém ugrana és felnyársalná a veséimet.
    - De abban a köpenyben mindent látsz.
    - Hmm... Azt hiszem, ez véletlenül igaz is. De odébb kell állnunk. Tud erről a helyről. És mind a te, mind az én biztonságom érdekében az elkövetkezendő néhány... legjobb lenne, ha többé nem lennél a közelemben.
    Harangvirág a háta mögé lépett és gyengéden masszírozni kezdte a nyakát.
    - Örökké a közeledben akarok maradni, bárhová mégy is.
    - Édi, ha téged megtalálnak, akkor engem is, és Omnion valószínűleg mindkettőnkkel végez.
    - És ha nem vagy ott, mi akadályozza meg abban, hogy engem elkapjon és csalinak használjon?
    A lány abbahagyta a szimbólum lóbálását és eltűnődött.
    - Jogos. Legjobb, ha velem maradsz. - Az égre mutatott. - Csodálatos időnk van ma éjjel, igaz?
    Igaz volt. A csillagok vidáman mosolyogtak le rájuk ugyanott, ahol pár perce még vaskos felhők takarták el az eget. A fogyó hold már lenyugodott, s csak fénypontokat hagyott hátra a kristálykupolán.
    - Az ötödik elem, a szilárd éter... - motyogta Kardja Dühödt. - Igazán fincsi lenne egy harci öltözetet szőni belőle.
    Harangvirág a lány mellett ült. A fenyegetés nőttön nőtt, s ő váratlanul dúdolni kezdte a Lehetetlen Álmot.



    Kardja Dühödt olyan ideges volt, mint egy magára hagyott csecsemő. Azzal az átlátszó indokkal küldte el a lovagot, hogy vadásszon valami vacsorára valót, csak hogy ne legyen ott, amikor eljön az idő. A napba bámult; úgy fél órája múlhatott dél.
    Előző nap Cuthbert buzogányán át bonyolította le a napi egy kihallgatást a Mesélővel.
    - Mikor támad Omnion vagy az Undorító Karakterek? - kérdezte.
    - Délután fél egykor - érkezett a válasz a buzogányon keresztül.
    Fél egy volt, és még mindig nem volt teljesen felkészülve - legalábbis lelkileg.
    - Nem kell félnem a hátbaszúrástól! - győzködte magát. - Viselem a Szemek Köpönyegét, amivel átláthatok az Eltűnés Porán, 360 fokos szögben. Azt hiszem.
    Még egyszer előhúzta a Végtelen Tudás Könyvét. Egy utcai árustól vette a  példányát, a fedélen lévő ifrit képébe "a tűzelementálok bekaphatják" feliratot karcolták. Igaza volt, egy apróságot azonban még hozzá kell tenni a teljesség kedvéért: "A közvetlenül a köpenyre mondott fényvarázs 1-3 percre megvakítja azt.".
    Hoppá.
    A papi fényvarázst 24 másodperc alatt tudja elmondani, de meddig is tart a varázslói? Olyan régen volt rá szüksége, hogy fogalma sem volt. Előhalászta hatalmas varázskönyvét.
    - Lássuk csak... elbájolás, eltörlés, fény... ez az. Szintje 1, távolság 60 láb (vagy yard szabad ég alatt), hatóidő szintenként 2 perc, komponens hang és mozdulat, varázslási idő... hat másodperc.
    Hat másodperc. Egy perc tizedrésze. Gyorsabb, mint hogy bárkit is megkarcolhatna vagy rádobhatna bármiféle pusztító varázslatot, akárha pálcából is. A köpenye nélkül pedig bárki, akit az Eltűnés Pora lep, teljesen láthatatlan számára, még állandósult Láthatatlanság Érzékelése varázslata ellenére is. Mi lehet a megoldás?
    Hát persze, a Megjelenés Pora megszűnteti az Eltűnés Porának hatását. Észvesztve tépte fel egyik hordozható lyukát és kutatni kezdett a tartalmában. Meg is találta az egyik elefántcsont fiolát, ami a keresett port rejtette. Már épp a földre akarta hinteni, amikor egész közel hozzá meggörbült a tér és egy félelf nő lépett ki a repedésen.
    Kardja Dühödt megdermedt. Omniont tényleg az Eltűnés Pora fedte.
    - Én is megkérdeztem rólad a csodatárgyaimat - mondta és fényt varázsolt Kardja Dühödt köpenyére, mint ahogy ő ettől félt.
    De a lány készen állt. Abban a pillanatban, hogy a varázslat elsült, kirántotta a dugót és arra lendítette a fiolát, ahol az előbb a félelf állt. Sajnálatos módon azonban elfelejtette felcímkézni a csövecskéket: nem Megjelenés Pora volt, hanem a Tüsszögés és Fuldoklás Pora. Azért ez se rossz. 5-20 percre harcképtelenné teszi Omniont, ami épp elég, hogy a Szemek Köpönyege magához térjen, ő pedig lélegzetét visszatartva a félelfre rontson és felaprítsa egy perc alatt. Ekkor egyik nyakláncára gondolt, amely minden undorító karakternek lehetővé tette a környezethez való alkalmazkodást - a tüsszögő-fojtogató port beleértve. Omnionnak kutya baja se lesz.
    Kardja Dühödt rettegve pillantott körül. Hol volt? Hol lehet most? 180 fokot fordult és a puszta levegőbe csapott. Hol? Hol?? HOL???
    Történetesen a háta mögött. Hártyaszaggató könnyedén szaladt át Kardja Dühödt szívén. A szerencsétlen lány halkan sikoltott, majd holtan rogyott össze.

(folyt.köv.)