Omnion azonnal az élettelen testnél termett. Először is lehúzta ujjairól a gyűrűket és egy nagy kupacba dobálta azokat. Így biztos, hogy nem lesz itt semmilyen regenerálódás! Utána a halott Életvédő Amulettjét vette le a nyakából és lefejező, sebokozó hosszúkardjával szilánkokra törte. Szinte látta a kiszökő kít, ahogy a Hét Mennyország közül az első felé tart. De hogy biztosan és véglegesen meghaljon, kénytelen lesz a lelkét is megsemmisíteni. Gonoszul elvigyorodott, megérintette Létsíkváltó Amulettjét, és átcsusszant az asztrális sík egy hasadékán. A Menny ellenséges környezet ugyan a számára, de ez neki nem kihívás.

    Harangvirág meghallotta a csata zaját és épp időben érkezett ahhoz, hogy lekésse Omnion távozását. A rémülettől tágra nyílt szemekkel meredt a hason fekvő fegyvermesternőre, a Szemek Köpönyegén, a védőköpenyen és a fehér ősmágusi köpenyen tátongó hasadásra, amin keresztül tisztán látható volt a lány hátán nyílt véres, végzetes seb. Azonnal letérdelt mellé és ellenőrizte a pulzusát, reménykedve, hogy minden jel ellenére csupán ájult. De semmit sem talált, és lovagi gyógyító képességei sem voltak elegendőek ahhoz, hogy visszahozza Kardja Dühödtet az életbe. Visszaült hát a sarkára, és olyan arckifejezéssel meredt a mozdulatlan testre, mint aki a következő pillanatban sírva fakad.

    Egy teleportációs kapu nyílásának sziszegő-recsegő hangjára kapta fel a fejét. Előhúzta kardját és fejszéjét; ha valamelyik Undorító Karakter meg akarja szentségteleníteni _ezt_ a testet, akkor annak először rajta kell keresztülverekednie magát. A zaj irányából fény ragyogott fel, majd egy adamantit vértet viselő alak lépett elő belőle, egy varázspajzsot és egy kalapácsot lóbálva. Három sisak imbolygott a fején, nyakában pedig egy szextánst formázó szimbólum lógott. Clerasil volt az; olyan arckifejezéssel közeledett, ami egyszerre fejezett ki közömbösséget és nyugtalanságot.

    - Nem volt még elég?! - tört ki Harangvirág. - A francba is, hiszen már meghalt!

    Clerasil szemei kicsit nagyobbra nyíltak és kicsit jobban szaporázta a lépteit, míg el nem érte Harangvirágot és a néhai Kardja Dühödtet. A lovag nekiszegezte a kardját, de a pap félretolta a szent pengét:

    - Erre nem lesz szükség.

    Clerasil letérdelt, hogy szemügyre vegye a testet. A lovagnak jelenleg négy különböző érzéssel kellett megbirkóznia, így nem avatkozott közbe. A pap visszahelyezte a halott ujjaira a gyűrűket, majd az eltört amulettre pillantott és összerezzent.

    - Harmadik istenem! Az a fél-elf ringyó tönkretette az életvédő amulettjét! - Na és? - kérdezte Harangvirág érdektelenül.

Clerasil felé fordult, és felmutatta a bigyót.

    - Ha ez az amulett akkor tört össze, amikor Kardja Dühödt lelke benne volt, akkor ez a lélek örökre elveszett!

Harangvirág fegyverei és álla nagy csörömpöléssel hullottak a földre.

    - Kivéve...

    - MIT kivéve?!

    - Nekünk, Undorító Karaktereknek, olyan amuletteink vannak, amikben van egy hátsó ajtó, amin szükség esetén kislisszolhat a lelkünk. Ha ő ebben is utánzott minket, még mindig élhet a Mennyben.

    - És _ezt_ te életnek nevezed?

    Clerasil megpöckölte szent szimbólumát.

    - Mifelénk ez még élet! - Akkor... Őt még fel lehetne... - A francba, majdnem hagyta, hogy a "feléleszteni" szó kicsússzon a száján. Minél kevesebb ötletet szabad adnia nekik; ha Kardja Dühödtet fel lehet támasztani, akkor lehet, hogy az Undorító Karakterek ezt meg akarnák akadályozni.

    - Bármikor fel lehet támasztani - jegyezte meg a pap. - Kivéve ha valaki megsemmisíti a lelkét, _amíg az a Mennyben van_.

    Omnion szemei ide-oda cikáztak az egyszerre ingerült és rémült angyal-újoncok között. Még két perce sem volt itt, ennyi idő még nem lehetett elég Kardja Dühödtnek, hogy átjusson a gyöngyökkel gazdagon díszített kapukon.

    A pedig az ő baja. Meg is van; a sugárzó-ragyogó csak-egy-perce-szent épp akkor jutott át a megszentelt területre. Hát ez ugyan nem fogja megállítani; Omnion rohanni kezdett a kapu felé, keresztülgázolva az útjába kerülő angyalokon.

    Hirtelen Szent Péter hatalmas alakja tornyosult elé, elvágva útját a bejárathoz.

    - Megállj! - mennydörgött szava. - Ilyen ördögi lények nem juthatnak át ezen a kapun!

    - Kend a hajadra, Petike! - mosolyodott el gúnyosan Omnion, és kardjával feldarabolta.

    - Ha Omnion a Mennybe indult, hogy megsemmisítse a lelkét - mondta éppen Clerasil, szent szimbólumát készítgetve -, Kardja Dühödt bizony nagy bajban van. Ugyanis az összes varázstárgya és varázslatkomponense idelent maradt.

    - De hát Omnion gonosz - jegyezte meg Harangvirág. - Nem sokáig húzná a Mennyben.

    - Á, tényleg? Én is nagyon jól elboldogultam az Abyss-ben, nem? Na, állj hátrébb; ha nem hozzuk vissza, mielőtt Omnion utoléri, neki annyi!

    - Micsoda? Úgy érted, fel fogod éleszteni?

    - Nem, csak feltámasztani. Ez kevésbé fárasztó varázslat és gyorsabban el is lehet mondani. [Természetesen itt a "raise dead" és a "resurrection" varázslatokra utaltak - a ford.]

    Harangvirág teljesen megdöbbent. Egyik halálos ellensége éppen arra készült, hogy megmentse legjobb barátja és mellesleg szeretője örök életét! Egy kicsit jobban odafigyelt, mivel mintha a pap köznyelvű szavakat is beszúrt volna a szokásos latin igék közé, de be kellett érnie töredékekkel, mint "ilyen vak lettem volna?", "egész idő alatt a rossz oldalon álltam", "hatalom a hatalomért magáért" és "remélem, még nem késő visszafordítani a dolgokat".

    Omnion éppen a Menny arannyal kövezett utcáit taposta; de az is igaz, hogy a Pokol utcái is arannyal voltak borítva, szóval ez nem volt valami hatalmas különbség. Az egész hely pont olyan volt, mint amilyennek a könyvei leírták: egy rakás agyatlan, fehér kóristaingbe öltözött angyal, akinek rézkarikák voltak a fejük fölött (bár ezek nem lebegtek; egy kis fémrúd rögzítette őket az angyalok kulcscsontjához), nagy-nagy rétek, amik olyan régóta érintetlenek voltak, hogy teljesen belepte őket a gaz, és az a mindenhonnan előszűrődő szörnyű furulya- és hárfazene. Ettől az egésztől a hányinger kerülgette volna, ha történetesen nem 18-as az egészsége. Hol a Mennyben van Kardja Dühödt?!

    Aha, ott van, a fegyveres biztonsági őrök gyűrűjében, épp egy repülőgép felé viszik! Ez már kicsit erős volt Omnionnak, de azzal nyugtatgatta magát, hogy ha majd megöntözte a kifutópályát Kardja Dühödt lelki vérével, a dolgok mindjárt elviselhetőbbek lesznek. Mivel nem volt szándékában hagyni, hogy ellensége beszálljon abba a gépbe, elkezdett keresztülnyomakodni a várakozó tömegen, közben pedig Hártyaszaggatót lengette a feje fölött és némi - bár nem túl összefüggő - tűnj-el-az-utamból szöveget is levágott.

    Kardja Dühödt hátranézett, majd nyelt egy nagyot. Teljesen fegyvertelen volt és nem használhatott olyan varázslatot sem, amihez anyagi komponens szükséges - márpedig például a tűzgolyó és a villámcsapás ilyenek voltak. Valahogyan vissza kellett tartania Omniont. Némi koncentrálással agysejtjeit munkára serkentette, és egy pszichokinetikus szorítással mozdulatlanságra kárhoztatta a fél-elfet.

    Omnion pimaszul csípőre tette a kezét.

    - Ez tényleg megállítana, ha nem lenne rajtam véglegesen, 150%-os erősséggel egy lebegésital hatása. - Azzal felröppent és folytatta előrenyomulását Kardja Dühödt felé, immár a levegőben. A gép oldalán a logó ("Mennyország Légitársaság") egyre nagyobbá és tisztábban kivehetővé vált. Kardja Dühödt mentális erejével egy erőakadályt hozott létre, ami ugyan minden hatvan másodpercben kétszeres erősségűre dagadt, de ez nem elég gyors: mikor Omnion eléri, még át tud rajta repülni, el tudja érni őt, és egy perc alatt végezni is képes vele. Kardja Dühödt rettegése furcsa grimaszban ült ki az arcára.

    - Csak el ne késsünk - jegyezte meg Clerasil, ahogy közeledett a varázslata végéhez. Rámutatott Kardja Dühödt testére. - Csak el ne KÉSSÜNK! - Kinyújtott keze megremegett, ahogy egy szikra jelent meg ujja hegyén, majd egy másolata Kardja Dühödt szíve fölött.

    Semmi. Clerasil és Harangvirág döbbenten és rémülten bámulták a mozdulatlan testet. Mostanra legalábbis lélegeznie kellene! Még nem semmisülhetett meg a lelke, ilyen hamar, még nem, nem, nem!

    A test egy árnyalatnyit megrándult, és mintha egy rémálomból ébredne, Kardja Dühödt szemei felpattantak. Mindhármuk száját egyszerre hagyta el a megkönnyebbült sóhaj.

    Kardja Dühödt agya szinte azonnal teljes gőzzel kezdett zakatolni. Nagyon fáradt volt, tehát nem felélesztve lett, csak feltámasztva. Abból, hogy mennyi ideig volt halott, szintén erre következtethetett. Harangvirág nem támaszthatta fel, mivel ő épphogycsak volt képes három könnyű sebek gyógyítása varázslatra. Ilyen gyorsan nem is hívhatott volna egy legalább 9. szintű papot. Egyetlen személyt ismert, aki időben ideérhetett és elmondhatta ezt a varázslatot. Oldalra fordította a fejét és pont ott pillantotta meg Clerasilt, ahol számított rá.

    - Miért... mentettél meg?

    - Ne erőltesd magad a beszéddel - csillapítgatta Clerasil. - Csak pihenj. Majdnem megsemmisített.

    - Ha... Omnion... rájön...

    Mintegy végszóra a Mennyek beleremegtek a hangorkánba, ami olyan volt, mint ha ezer őrjöngő Zeusz tombolt volna odafent, kiáltásaival és villámaival mind egyetlen szót ismételve: "NEM!"

    Clerasil összerezzent, majd bólintott.

    - Rájött. Gyerünk, el kell vinnünk kettőtöket egy olyan helyre, ahol nem találhat rátok. - A lovagra sandított. - Hmmm, nincs amuletted. Attól félek, túl nagy kockázatot jelentenél. - Kivette a Kardja Dühödt fején dülöngélő sisakhalomból a második fejfedőt és Harangvirág fejébe nyomta.

    - Koncentrálj a város főterére - utasította.

    - Ööö... oké.

    - És most menj oda.

    Ment is, egy lila villanás kíséretében. Ennyire egyszerű volt.

    Clerasil Kardja Dühödt felé fordult.

    - Van még valamilyen pszionikus erőd?

    - Egy rakás.

    - Nagyszerű. Akkor teleportálj el minket innen. Akárhová. Akárhová, csak ne a városba vagy a Szövetség főhadiszállására.

    - Rendben. Mit szólnál - zsupsz - a Végzet Szakadékaihoz?

    Clerasil körbetekintett.

    - Egy aktív vulkán belső üregébe hoztál minket?

    - Ez jutott először eszembe.

    - Hááát, legalább itt nem fog ránk bukkanni. Sokkal hamarabb elfogy a napi teleportvarázs- és pszionikus pont-adagja, mint hogy a keresésben idáig jut. Nekem biztosan nem jutott volna eszembe.

    Kardja Dühödt felkuncogott. - Neked nincs is 22-es intelligenciád.

    Harangvirág egy kicsit mérges volt. Betűre pontosan teljesítette annak a jó papnak az utasításait, erre ő meg Kardja Dühödt még csak nem is követték őt a városba. A város hatalmasságai mind idecsődültek a főtérre, mikor bepottyant, de mikor látták, hogy csak ő az, megvonták a vállukat és érdektelenül elfordultak. Ez sem volt túlságosan felemelő, de erre legalább számított. Meg tudna ugyan ölni egy ősöreg vörös sárkányt, de tizenegy embert még csak meg sem képes karcolni.

    A teleportáló sisakot kardforgató kezében lóbálva kiballagott a városközpontból. Halálra  izgulta magát Kardja Dühödt miatt; tisztában volt ugyanis azzal, hogy mennyi idő alatt épül föl egy feltámasztott személy, és addig Clerasil bármikor úgy dönthet, hogy visszaküldi a lányt a túlvilágra. De az is igaz, hogy Kardja Dühödt sokkal jobban meg tudja védeni magát még eszméletlenül is, mint arra ő ereje teljében képes lenne.

    A kocsma lengőajtajainak nyikorgása otthonos érzést keltett benne; napok óta nem járt már itt.

    - Hé, Harangvirág! - szólította meg valaki bentről. Aztán szinte az egész bár csatlakozott hozzá. - Hé, Harangvirág!

    Harangvirág egy leheletnyit elvigyorodott és viszonozta a köszöntést.

    - Hé. - Bement és odalépett a bárpulthoz. - Egy dupla lovag-egészség turmixot. Jéggel.

    - Hé, Harangvirág! - üdvözölte a kocsmáros, miközben keze szaporán járt, hogy teljesítse a rendelést. - Rég nem láttalak! Mi folyik itt mostanában?

    - Bárcsak tudnám - sóhajtott Harangvirág. - Omnion megölte Kardja Dühödtet.

    - MICSODA?! - zúdult fel az egész csehó. - ...aztán Clerasil feltámasztotta.

    - Vajon mit forgathat a fejében az az Undorító Billy Graham-selejt? - tűnődött a pultos.

    - Úgy tűnik, át akar pártolni. Általában az emberek nem mormolnak olyasmit, hogy "egész idő alatt a rossz oldalon álltam", miközben feltámasztást varázsolnak, ha továbbra is egyetértenek azzal, amit addig műveltek.

    - Úgy érted, hogy Clerasil többé már nem próbálja elfoglalni a várost?

    - Hát, én inkább...

    - HURRÁ! - éljenzett az egész bár. A zongorista vadnyugati bárzenébe kezdett, mindenki az asztal tetején táncolt. Annyira izgatottak voltak, hogy nemcsak hogy csöppet sem figyeltek Harangvirágra, hanem azt sem vették észre, hogy a zongorát még nem is találták fel.

    Egy mérföldre innen éppen Omnion dúlt-fúlt. Kedve lett volna megfojtani valakit, akár még a kedvenc kisördögét is. Egyetlen pap érhetett oda időben és támaszthatta fel halálos ellenségét: Clerasil ellene fordult. Végignézett a táborban álldogáló többi Undorító Karakteren, kinézte magának Frucsa Fánkot, majd kiköpött.

    - Megölöm azt a papot és aztán szétcincálom a lelkét is!

    - Van más dolgunk is, mint a lélekcincálás - válaszolt Frucsa Fánk, még mindig abban a tévhitben, hogy ő van nyeregben. - Egy halott áruló lelke nem árthat nekünk saját jellemének a létsíkjáról.

    - Á, igen - szakította félbe Omnion a saját tempójában. - Erről jut eszembe. A lelkének az elpusztítása jó ürügy arra, hogy közben kiirtsam Elíziumot. Most pedig nézzük csak: valószínűleg hova mentek? - Ezzel saját térképhalmához lépett.

    Frucsa Fánk arcára ingerült kifejezés költözött; ezt megérezve pszeudosárkánya a vállára szökkent. A varázsló lassan Omnion mögé araszolt.

    Omnion persze könnyedén észrevette a mágus manőverét. - De először - állt fel Középsőföldét ábrázoló térképei mellől - ki kell engednem magamból némi gőzt. Talán kiirtom Olümposz létsíkját.

    A kaotikus jó jellem elemi síkja! Ezt Frucsa Fánk már nem tudta elviselni.

    - Namost nézd csak, ifjú hölgy...

    - FOGD BE, te gyáva féreg! - Tett néhány mozdulatot és küldött a mágusra egy villámvarázst.

    Frucsa Fánk félig-meddig számított erre is, de az, hogy a lány hangjából csak úgy sütött az indulat, megdöbbentette. Megragadta varázslatfordító gyűrűjét és visszaküldte a hatalmas szikrát Omnion felé, aki szintúgy használta saját hasonló gyűrűjét. Az energiafolyam megkétszerezte, vagy talán megháromszorozta sebességét minden egyes fordulásnál, egy rezgő mezőt hozva így létre, ami hamarosan átlépte a fénysebességet. Ekkor sok dolog történhetett volna, de most mindkettőjüket magába szívta a villám, és a pozitív energia síkján találták magukat.

    Frucsa Fánknak eltartott egy pillanatig, míg felfogta, hol van. Egy fénylő bolygón állt egy fénylő égbolt alatt, fénylő fákkal körülvéve, a környéken egy fénylő tóval. Gyanúsan úgy nézett ki, mint az Undorító Karakterek középsőföldei táborának ragyogó-izzó-sugárzó-fénylő mása. Egyetlen dolog nem izzott: Omnion.

    Ehelyett előhúzta lélekkel áldott, sebokozó +6-os hosszúkardját és sebokozó +6-os tőrét; mindkettő úgy nézett ki, mint amik éppen iszonyúan rosszul érzik magukat -- nyilván a környezet hatására.

    - Fel tudnálak szabdalni egy perc alatt. Apró kockákra - jelentette ki Omnion. - De nem foglak.

    Frucsa Fánk kitartott.

    - Nem tudnál. Ez a sík számomra kedvező, nem a te számodra. Varázslataim másfélszer olyan jól működnek itt, mint normális esetben, míg a tieid egyáltalán nem is jönnének létre, mert érintkezniük kellene a negatív létsíkkal!

    Omnion mormogott valamit az orra alatt, majd önkéntelenül kisördögére pillantott, aki vele tartott és éppen azon gondolkozott, hova hányjon, ha már nem tudja visszatartani. Frucsa Fánk pszeudosárkánya viszont szemmel láthatólag élvezte a környezetet: rá-rávicsorgott a fél-elfre, s közben fel-le ugrált mestere vállán. Még egy ősmágus famulusa is megérezte mágikus környezetének vonzását.

    - Még kilencedik szintű villámrajzás-gömb varázslatod sem lenne képes elég gyorsan áthatolni a tárgyaim védelmén ahhoz, hogy ne csináljak belőled darált húst előtte. SOSE fejeltsd el, ki a legerősebb ebben a csapatban -- SOSE felejtsd el, ki az igazi vezető! - Ezzel megérintette saját síkok amulettjét és ördögöcskéjével együtt eltűnt.

    Frucsa Fánk megdörzsölte izzó állát. Omnionnak sajna igaza volt, tényleg ő a Szövetség legerősebb tagja. És át is vette a vezetést, még úgy is, hogy nem volt képes megsemmisíteni célpontját. Ez az egész határozottan kicsúszott Frucsa Fánk kezéből. Véééégülis... egy utolsó esélyt még adhatna neki...

    Frucsa Fánk közvetlenül az Undorító Tábor mellett bukkant elő az éterből, és bekukucskált. Omnion a térképei fölött görnyedt, ördögöcskéje és egy kupacnyi Undorító Karakter a válla fölött leskelődött. Kétségtelen: éppen legújabb tervét magyarázza nekik, amit követve szétzúzhatják Kardja Dühödtet és Clerasilt. Frucsa Fánk alaposan szemügyre vette a bámuló csoportot; ott volt Vad Max, az Orgyilkosok kaotikus gonosz Nagyapja, Á Roszfijú, a gonosz illuzionista, Pusztító Dezső, az ellenlovag, Vándy, a kaotikus jó vándor (_ez_ egy kicsit felkavaró volt), és - Nagy Bahamut szellemére! - ott állt köztük Tökély Tibor, őrült csodálattal bámulva Omnion tervére a vállak fölött!

    Már csak ez hiányzott! A csapat kettészakadt: egyik oldalon ott voltak Omnion hívei, a másikon pedig a kevésbé erőszakosak maradtak. "Kezdettől fogva tudhattam volna, hogy ez a csapat abban a formájában hamvába holt próbálkozás!" telepatizálta pszeudosárkányának Frucsa Fánk ", de túlságosan is hataloméhes voltam. Amúgy is, milyen célt szolgálhatna egy ilyen csoport? Az összes szörny már régóta halálra rémül az emberek látványától, már ha még nem halt ki. A jólétet sem növelhetjük semmilyen módon, sem a születéskor várható élettartamot, és a mindenséget sem tudja az emberiség mélyrehatóbban megismerni velünk, mint nélkülünk. Egyetlen dolgot tettünk: a hatalmat egy csapat harmadik szintű uralkodó kezéből egy csapat harmincadik szintű uralkodó kezébe helyeztük át.

    Rá kell vennünk Szürke Barátot, Königet és Zajos Melnicet, hogy forduljanak ezek ellen a fickók ellen, és meg kell találnunk Clerasilt és Kardja Dühödtet. Az a fegyvermesternő lesz a legerősebb szövetségesünk. Hümm, mit gondolsz, pszeudosárki?" "Rrrgh, éhes vagyok."

    Kardja Dühödt kínos pontossággal vizsgálgatta Clerasil karakterlapját. Aztán felpillantott a papra, majd újra vissza a lapra.

    - Képtelenség. Ha ezekkel a fickókkal akarsz kikezdeni, pár dolgot át kell variálnod.

    Clerasil bosszankodva nézett rá.

    - Á, ne mondd, tényleg? Például mit?!

    - Például a csodatárgyaid képességeit. - Ezzel elővette saját példányát a Végtelen Bölcsesség Könyvéből. - Nálad van Dhalver-Nar mind a harminckét Foga, Heward Orgonája, A Gaxx Fickó Gyűrűje, a Hétrészes Pálca, a jó öreg Hatalom Koronája, Gömbje és persze Jogara, Orcus Varázspálcája -- egyenesen a névadótól szerezted --, és még Yeenoghu Cséphadarója. És milyen főbb képessége van ennek a sok tárgynak? "Tűzfal naponta kétszer.", "Dezintegrálás naponta egyszer.", "Állatidézés III.". Tizedolyan erős vagy, mint amilyen lehetnél!

    - Na és, _én_ mit tehetnék? Nem változtathatom meg csak úgy egyszerűen a csodatárgyaim képességeit!

    - Mit gondolsz, miért csak ceruzával vannak beírva a képességek a Könyvbe? Na, fogd ezt a radírt, töröld ki azt az II:KK-t, így megszabadulsz a "Kőből Húst Varázs"-tól, és írd oda a helyére, hogy II:UU, mint "A fegyvernek +2 életerőpont sebzése van.".

    - Háát... rendben - egyezett bele az ősmágus, átírva a bejegyzést. - De mire lesz jó az a +2 sebzés?

    - Úgy érted, mire lesz jó az a +2 sebzés _tizenkilencszer véve_? Ja, és az egyik főbb képességnek "Komoly Sebek Okozása érintésré"-t válaszd -- ez megnöveli minden sebzésedet 3-17 ponttal.

    Clerasil elolvasta Cuthbert Buzogányának bekezdését.

    - De akkor a buzogányodnál miért nem választottad ezt a képességet a +2 sebzés helyett?

    - Mert az úgy okozott sebek mágikusan is begyógyíthatók. Egy sebokozó kard által vágott sebnél a plusz sebzés viszont nem. Ezekre a dolgokra is figyelnie kell az embernek, ha olyasvalakivel kerül szembe, akinek van egy a regeneráció vámpírgyűrűjéből. Sajnálom, de ha nincs olyasmi, hogy sebokozó mennydörgő kalapács...

    - Hé! - tiltakozott Mjolnir, a lélekkel áldott mennydörgő kalapács, ami éppen Clerasil oldalán lógott. - Ez rosszul esett!

    Clerasil újra áttanulmányozta a Cuthbert-bekezdést.

    - Miért jó ez a Z kisebb képesség? Mi olyan nagyszerű abban, ha van az embernek napi három agytakarója? Ez csak személyazonosság-megállapítás ellen jó, és...

    - Nem az agytakaró nevű _védekezési mód_, hanem a nyolcadik szintű agytakaró varázslat! Legalább olyan jó, ha nem jobb, mint egy érzékeléstől és megtalálástól védő amulett. Az egyiket minden nap a barna manómra helyezem, így az Undorító Karakterek nem találhatják meg. - Ezzel megsimogatta manócskája kis fejecskéjét.

    Clerasil egyik kezét a derekára tette, a másikkal pedig a famulusra mutatott.

    - Hogy lehet az, hogy ezt a kis Gebetündért még sosem láttam?

    - Ne legyél már ilyen lassú felfogású, Cler - válaszolt a fegyvermesternő -, a famulusomat sosem viszem el egy Undorító-csatába. Ő lenne az első, aki a fűbe harap. Egyébként ezért nem nagyon láthatod Omnion ördögöcskéjét vagy Frucsa Fánk pszeudosárkányát sem; állandóan pár lábra vannak a mesterüktől, de általában asztrálisan projektálva vannak.

    - És mondd - tűnődött Clerasil -, ha az ördögfiókádat agytakaró alá helyezheted, nem teheted ugyanezt meg Harangvirággal is?

    - Nem, nem hagyná hátra a lovát - hangzott a válasz, mintha ez mindent megmagyarázna.

    - De három töltet van a buzogányban, nem?

    - Dehogynem. Egy a manómnak, egy a Dühödt Kardnak, és egy vagy Harangvirágnak, vagy a lovának, de mindkettőnek nem jut.

    - Szóval agytakarót tettél a fegyveredre?

    - Hát persze! Neki is van agya, vagy legalábbis tudata, nem? Aminek van tudata, azt pedig észlelni is le... úgy érted, egész idő alatt, amíg itt ücsörögtünk és cseverésztünk, Mjolnirt könnyedén ki lehetett kémlelni?!?!

    - Hááát, igen, soha nem jutott eszembe, hogy egy tudattal rendelkező tárgy alapján meg lehet találni a tulajdonosát.

    Kardja Dühödt egy pillanatot sem pazarolt el. Előkapta Cuthbert buzogányát és rásózott vele Mjolnirra, felhelyezve a nap utolsó agytakaróját a harci kalapácsra.

    - Aú! - panaszkodott a kalapács. - Ésszel már!

    Kardja Dühödt kiengedte az eddig bent tartott levegőt.

    - Rohadt nagy mázlink van, hogy Omnionnak fogalma sem volt róla, hogy ennyire hülye voltál.

    - De amúgy sem tudtam volna leagytakarózni!

    - Ó, dehogynem. Az egyik fogadnak megvan pont az az I:Z képessége, mint a buzogányomnak. Egy agytakaró varázslat _egész nap_ hat.

    Clerasil teljesen elképedt.

    - Úgy érted, három embert jobban lehet védelmezni vele, mint hogyha amulettet viselnének? Ez elég tápos ahhoz képest, hogy csak egy kisebb képesség!

    - Nem, az a helyzet, hogy ez _undorítóan_ tápos ahhoz képest, hogy csak egy kisebb képesség!

    - Nos - kezdte Clerasil, egyszerre próbálva lecsillapítani újdonsült szövetségesét és jobb színben feltűnni előtte -, ha már a bal fölső metszőfogam is képes napi három agytakaró varázslatra, miért nem hozzuk ide Harangvirágot és a lovát?

    Kardja Dühödt idegessége és dühe szinte azonnal elpárolgott.

    - Ezt igazán nagy örömmel hallom - felelte. "Harangvirág is mindig ezt mondta" gondolta, ahogy kinyitotta az Acme márkájú holtbiztos Országúti Hordozható Lyukat és turkálni kezdett benne, egy kristálygömb után kutatva.

    - Nekünk kell először megtalálnunk. - Meglelte a varázstárgyat, elővette, a lyukat a párkányra helyezte (amin keresztül aztán még több lávát vehetett szemügyre), és kezeit a gömb felszínén kezdte mozgatni. - Használat előtt jól meg kell dörgölni ezeket a cuccokat - magyarázta -, bár sose jöttem rá, minek.

    Clerasil unatkozva figyelte, ahogy lassan egy kép öltött alakot a gömb belsejében, görbén tükröződve az üvegen. Ő és Kardja Dühödt egy adamantit vértezetű, robusztus lovat pillantottak meg, amint pár inccsel a talaj fölött lebegett (hála sugárzó patkóinak) és legelt.

    - Jah, mikor az ember kémkedik utánuk, a lovak mindig legelnek - jegyezte meg Kardja Dühödt. - Asszem ez valami hagyomány lehet.

    A kép megváltozott: most egy ragyogó vértezetű embert mutatott, aki éppen egy juharfa asztal mögött ült. Az asztalon egy teleportációsisak hevert, de egyébként a szoba meglehetősen puritán volt. A férfi a környező városról készült képeket nézegette balfelől (bár a legendákat szemmel láthatóan képtelen volt elolvasni), míg jobbfelől Kardja Dühödtnek egy meglehetősen kidolgozatlan képmását rajzolgatta. A két kukkoló cinkosan összemosolygott. - Azt hiszem, kedvel téged - szólalt meg Clerasil.

    Kardja Dühödt megérintette medálját.

    - _Tudom_, hogy amit érez, azt ennél jóval több - válaszolt.

    - Milyen romantikus. Ööö... azért nem ejtett teherbe, ugye?

    - Mit gondolsz, miért viselek védelemgyűrűt?

    Visszafordultak a kristálygömb felé. Harangvirág aprólékosan egészítgette ki a képet az erogén zónákkal. Hirtelen eldobta a faszenet, felállt és előhúzta szent kardját és varázsfejszéjét. Két emberszerű, de kásás figura jelent meg a szobában.

    - Egy pár olyan fickó bukkant fel, akik védettek az érzékeléssel szemben - jelentette ki Kardja Dühödt. - Az UKVSz megpróbálja rátenni a kezét. Gyorsan! Használd azt a teleportáló fogad, vigyél oda minket!

    Clerasil összerezzent, magához tért és aktiválta bal alsó bölcsességfogát; éppen akkor, mikor Kardja Dühödt az asztrális térbe küldte barna manóját.

    Épp időben léptek be a teleportnyílásba ahhoz, hogy lássák Omniont és Pusztító Dezsőt szertefoszlani a levegőben, ahogy szorosan markolták kettejük között az erőlködő Harangvirágot.

    Harangvirág összegörnyedt saját súlyának terhe alatt. Karjai és lábai adamantit kötelekkel egy földszinten lévő adamantit kereszthez voltak kötözve; az UKVSz megfosztotta őt varázstárgyaitól, varázspáncéljától, sőt még ruháitól is. Még az ő óriási ereje is teljesen kimerült az erőlködésben, hogy megtartsa magát. Már majdnem elvesztette az eszméletét, annyira kimerült volt, mikor egy fagyos kéz érintette meg a mellkasát és egy _igen kellemetlen_ áramütés érte. - Ááááá! - ordított fel. Úgy érezte, mintha száz ember, akik ezt megelőzőleg száraz szőnyegeken csoszogtak, egyszerre érintették volna meg. Még mindig hallotta a szikrák pattogását.

    Omnion visszahúzta a kezét.

    - Légy hálás, amiért ez csak egy sokkoló érintés volt, és nem egy fájdalomszimbólum. Sebezgethetünk téged, aztán meg meggyógyíthatunk -- ezt pedig akár a végtelenségig.

    - Lám, lám, lám! - hallatszott most egy korholó hang. Harangvirág azonnal felismerte. - Hát újra találkoztunk; a jóságos Harangvirág, személyesen! Milyen érzés teljesen kiszolgáltatottnak lenni?

    Harangvirág elkapta a másik lovag pillantását.

    - Remélem, te is megtapasztalod, Tökfej Tibor!

    - Á, ugyan-ugyan, nem kellene ennyire személyeskedned -- pláne ha figyelembe vesszük, milyen helyzetben vagy most. - Előhúzta lélekkel áldott szent hosszúkardját.

    - Nézd csak, Prométeusz, itt az előző gazdád!

    - _Igazán_ örvendek - lüktetett a kard.

    Pusztító Dezső lépett be Harangvirág látóterébe, és szentségtelen fegyverének hegyét a lovag álla alá helyezte.

    - Na, beszélsz végre?

    - Beszéljek? Rendben, mindent elmondok, amit csak akartok! Semmit nem tudok, amit használni tudnátok, mellesleg pedig mindent kiszedtetek már az agyamból... Miért akarjátok, hogy beszéljek?

    - Mert _minden_ kínzójelenetben ezt akarják a fogolytól - magyarázta Omnion.

    Harangvirág lehunyta a szemét.

    - Ó, a francba is! Őszintén, minek kellek én nektek?

    - Csalinak.

    Harangvirág ereiben hirtelen megfagyott a vér.

    - Jaj, ne - lehelte -, Kardja Dühödt...!

    - És az az áruló pap. Sehogyan sem jöhetünk rá, hol vannak, mivel amulettjeik vannak és agytakarót is használnak, de így, hogy elfogtunk, ide kell jönniük. És akkor megölhetjük őket - csettintett elégedetten.

    Vándy jelent meg a tisztáson, egy lovat húzva maga mögött a kantárjánál fogva. Harangvirág nagyot nyelt; a +5-ös fénylő lemezvértezet, a két készlet varázspatkó, az áll alatti kis fehér folt -- ez az ő harci lova!

    - Mivel tisztában voltunk vele, mennyire bátor leszel velünk szemben, úgy gondoltuk, egy kicsit még felfokozzuk gyötrelmeid sikolyait. - Ezzel Omnion átpasszolt egy tekercset Vad Maxnek.

    - Maxi, rajzold fel a fájdalom szimbólumát erre a gebére!

    - NE! - tiltakozott Harangvirág. - Hagyjátok a lovamat!

    Vad Max olvasni kezdett, fújtatva a türelmetlenségtől.

    - Kegyetlen barbárok! Hát nem látjátok, mennyi mindenen ment már keresztül eddig is?!

    "Csak így tovább!" gondolta Omnion. "Kiabálj csak, Harangvirág. Juttasd csak el életveszélyed hírét Középsőfölde legtávolabbi zugába is; hallja csak meg Clerasil és Kardja Dühödt."

    Kardja Dühödt fogta is az érzelmi jelzést. Kétségbeesetten bámulta a mentális vitézség tükrét, az eszét vesztetten ordibáló meztelen lovagot, a fájdalomtól vonagló lovat. Felnézett Clerasilra, aki hevesen rázta a fejét, és közben ezt ismételgette: - Nem! Nem!

    - És most, hogy meghallott - folytatta a gonosz fél-elf harcosnő/ősmágusnő/ tolvajnő -, belevághatunk valami sokkal jobba is. - Előhúzott egy újabb tekercset, amin egy aranylevél díszlett, és valódi rubinokból kreált rubinszínű tintával írták. - Általában egy fájdalomszimbólum, esetleg még némi lökdösés bárki figyelmét felkeltené, de most biztosra kell mennünk -- HARANGVIRÁG!

    A lovag megdermedt, ahogy Omnion felolvasta a nevét a tekercsről. Akkor sem tudott volna megmoccanni, ha történetesen nem lett volna megkötözve és agya is magához tért volna a pánikból. "Úgy tudtam, ezek a cuccok csak az alacsonyabb síkokról származó lényekre hatnak" - gondolta aggódva.

    Omnion közben tovább olvasott. - Ó mochkos röfimöfi, vizeleted oly számomra, mint...

    Harangvirág összegörnyedt fájdalmában. Igen, ez egy Kísértetpusztító tekercs!

    - ...gennyes pörsenés egy beteg darázs potrohán.

    Harangvirág még rosszabbul érezte magát. Egyre szörnyűbb lesz...

    - ...így könyörgök néked, én prüszkölő dromedárom...

    Eddig bírta Kardja Dühödt idegekkel. Meg kell állítania Omniont, a pappal vagy nélküle. Elég baj volt az is, hogy Kardja Dühödt barátját kínozta, de az, hogy ezt _a szabályok kitekerésével_ művelte (ugyanis megváltoztatta azt, hogy kikre hat a Kísértetpusztítás), teljességgel megengedhetetlen. Pár pszionikus pont elköltésével pontosan Omnion és Harangvirág közé teleportált, majd kardjának egyetlen csapásával kettévágta a tekercset és Harangvirág köteleit is.

    Omnion izgatottan megborzongott.

    - KAPJÁTOK EL!

    Kardja Dühödtnek sietnie kellett. Bal kezével felkapta Harangvirágot és futás közben az egyik magával hordott hordozható lyukba gyömöszölte. Több Undorító Karakter is üldözte már, de gyalog egyikük sem volt elég gyors ahhoz, hogy utolérje.

    - A francba! - átkozódott Omnion. - Hol a túróban van az a szerzetes?

    Az a szerzetes a bárddal és a druidával együtt éppen izgatottan vitatkozott Frucsa Fánkkal, közben pedig ki-kikukucskáltak a kinti balhéra adamantit, röntgensugárálló bokruk mögül. Frucsa Fánk a Nagy Druidához fordult.

    - Hát nem látod, mit művelnek?

    - Minden dolognak egyensúlyban kell lennie - válaszolt König.

    - Először kínzás, most pedig ez a csoporton belüli bunyó!

    - Az Út az Arany Ösvény mentén fekszik - folytatta König.

    "Ez a fickó jobban hasonlít David Carradine-re, mint én magam" - gondolta Szürke Barát.

    Frucsa Fánk nem hagyta, hogy kizökkentsék a gondolatmenetéből. Márpedig Kardja Dühödt manővere, amivel Harangvirág lova felé vette az irányt, már épp eléggé elvonta a figyelmét.

    - Nézd. Omnion nem teheti meg, hogy idejön és megtámad minket, ha nem veszi észre, hogy keresztbe teszünk neki, ugye? Az összes varázslatom elég nagyot szól...

    Közben Kardja Dühödtnek sikerült belegyömöszölnie a lovat ugyanabba a lyukba, amiben már ott csücsült Harangvirág, de még volt némi dolga: fel kellett szednie Harangvirág varázstárgykupacát és a saját teleportsisakját. Gyorsan körbenézett és megakadt a szeme egy halom limlomon, tetejébe szúrva egy kis táblácskával: "Harangvirág Varázstárgykupaca". Ez az; irányt változtatott és nekilendült.

    Omnion bosszúsan felhorkant. Pusztító Dezső egy törvényes jó-ölő nyílvesszőt lőtt ki a rohanó lányra, ami ellen az megdobta a mentődobását. Á Roszfijú egy szivárványszín falat varázsolt az orra elé, amin ő úgy rohant keresztül, hogy észre sem vette; majd egy valóság módosítása igét kántált el, aminek semmiféle hatása nem volt. Vad Max egy tűzgolyót küldött rá a sisakjából, amitől 7 egész életerőpontot vesztett. Tökély Tibor saját harci ménjén vágtatott utána, de annak semmi esélye nem volt, hogy utoléri a száguldó leányt. Nos, Omnion bizony nem hagyta, hogy a Gyorsaság Csizmái, egy 150%-os hatékonysággal működő gyorsító varázsital és Kardja Dühödt buzogányának egyik főbb képessége (a "gyalog kétszeres sebességgel mozog") megállítsa. Már korábban beburkolta magát az Eltűnés Porával, most pedig egy fényvarázslatot helyezett a Szemek Köpönyegére, amit Kardja Dühödt viselt, és rohamra indult.

    König újabb közmondást darált:

    - A Mindenség Fája tartja minden...

    - MÁR CSINÁLJA! - rikoltotta Frucsa Fánk. - Láthatatlanul rohamozza meg Kardja Dühödtet!

    Kardja DÜhödt már majdnem Harangvirág Varázstárgykupacánál járt. A halom egyik oldalán, egy sisakon más színű címke lógott: "Kardja Dühödt Teleportálás Sisakja". De már azt is tudta, hogy vége van, Omnion mindjárt beéri.

    - Ha utoléri, minden elveszett! Helyezd el a Gáncsvarázsodat a földre, Omnion orra elé, König! Gyerünk!

    König haragos tekintetet vetett az ősmágusra, csak azután válaszolt: - Hát, na jó, de csak a kedvedért.

    Az adamantit, röntgensugárálló bokor mögött egy darabka fagyöngy elenyészett a levegőben. Omnion útjában egy göröngy észrevehetetlenül meghajlott: éppen ott, ahová az üldöző lány lábának következő hosszú lépése végén a földre kell érkeznie. Annak rendje és módja szerint bele is botlott és arccal a sárba tollesett.

    Gyorsan felkapta a fejét. És így még látta, ahogy Kardja Dühödt egyszerre megérinti a Kupac összes tárgyát, két 8. szintű Agytakaró varázslatát elhelyezi Harangvirágon és a lován, majd elteleportál.

    - PAAAAAAANCSEREK!!!!! - sikoltotta Omnion, és hangjába beleremegett a föld.

    - Hű! De meleg van itt bent! - jegyezte meg Harangvirág.

    - És sokkal biztonságosabb, mint az előző rejtekhelyünk - érkezett vissza Kardja Dühödt. - De igazad van, te meg a lovad biztos izzadtok, mint két ló. A barna manócskám se szereti túlzottan azt a helyet. Tudjátok mit...

    Mindenki keresztülpottyant Kardja Dühödt dimenzióajtaján.

    - ...irány ennek a vulkánnak az árnyékos oldala!

    Ez sokkal jobb volt. A hőmérséklet legalább harminc (Farenheit) fokkal [kb. 20 Celsius, de ha AD&D, akkor angolszász mértékegységek - a ford.] hűvösebb volt idekint. A kilátás is sokkal lenyűgözőbb volt, pláne mert egy rakás fekete szájú vulkánra nézett, amiken semmi nem nőtt, köztük pedig kihalt táj húzódott, néha lángoló szakadékokkal tarkítva.

    - Milyen kedves hely! - jegyezte meg Harangvirág.

    - Még mindig jobb, mint a Szövetség főhadiszállása - emlékeztette őt Clerasil.

    - Ja - szólt hozzá Kardja Dühödt is. - A HQ-tok amúgy is biztos tele van szórva csapdákkal. Omnion megbotlott, miközben utol akart érni; láttam, hogy mély benyomást tett a talajra. Egy olyan hely, ami egy tizennyolcas ügyességű személyt is fel tud buktatni, igencsak veszélyes lehet.

    - Hmmm - tűnődött a pap. - Ez igencsak a második szintű druidavarázslatnak, a Gáncsvarázsnak tűnik. Érdekes, König sosem állítgatott semmiféle gáncscsapdát.

    - És a Gáncsvarázs egy mentődobást is engedélyez az áldozatnak, amivel elkerülheti az orra esést. Egy ilyen helyzetben Omnion sosem vétené el a mentőjét; cinkelt kockákkal játszik, amikkel sosem dohat egyest.

    - Háát, talán ez valami új varázslat lehetett, ami nem engedi, hogy mentőt dobjanak ellene - vetette fel Harangvirág.

    - Akkor is megdobná - felelte Kardja Dühödt. - Védelmező skarabeusz és tizennyolc bónusz, emlékszel? Habár... König _lehet_, hogy a földre helyezte a varázslatot, és akkor ez valami új. Ha a talaj egy új természetes formát vesz fel, az nem mágikus hatás, és a skarabeusz nem segít, ugye?

    Clerasilt nem elégítette ki ez a magyarázat.

    - De az ilyen előnynek -- mármint hogy az ember mindig hasra esik, ha nem veszi észre a trükköt -- együtt kell járnia valamilyen igen kemény korlátozással, mondjuk az alkalmazhatóságot illetően.

    - Valószínűleg. Persze egy magasabb varázslatszint vagy egy korlátozott időtartam tökéletesen megteszi. Hogy tetszik ez: hatótáv 50 láb, hatóidő szintenként egy perc, elvarázslási idő 6 másodperc, nincs ellene mentődobás (mivel a talajra hat)?

    Clerasil elégedetten bólintott.

    - Igen, ez megtenné. De ha _tényleg_ ez az új varázslat, az nyilván azt jelenti...

    Kardja Dühödt és Clerasil egyszerre fejezték be:

    - König a mi oldalunkon áll!

    Harangvirág szemei tágra nyíltak.

    - Egy új szövetséges? Tényleg?!

    Clerasil és Kardja Dühödt elgondolkoztak egy pillanatra, majd így válaszoltak: - ...nem.

    - Akkor hát, Tibor - fordult el a térképeitől Omnion. - Hova rejtőzhetett a legkevésbé egy csapat Undorító Karakter-ellenes undorító karakter?

    Tökély Tibor a térkép egy pontjára mutatott Prométeusszal. - Nooos, elbújhattak mondjuk IDE - kilyukasztotta a térképet -, de ezt nem hinném. Vagy, mondjuk, visszavonulhattak egészen IDE - újra kiszúrta egy helyen a lapot -, de ennek nem lenne túl sok értelme. Vaaagy elbújhattak akár EMÖGÉ is - egy harmadik lyuk is megjelent a térképen -, de akkor fel kellene deríteniük eze...

    Omnion elrántotta előle a térképet.

    - _Abbahagynád_ a dokumentumaim szétszabdalását? A pergamen igencsak drága egy dolog!

    - Én viszont tényleg találtam egy érdekes pontot, hölgy'm - szólt közbe Pusztító Dezső.

    - Igen? Mit?

    Az ellenlovag egy nagy fekete területre mutatott a térképen, majd rábökött (bár ő csak az ujjával) a legmagasabb hegyre.

    - Ezt ni. A Végzet Szakadékait.

    Omnion sokatmondóan elvigyorodott.

    - Tökéletes. Ott pont meg tudom idézni a Holtak Légiójámat. Ha Kardja Dühödt és Clerasil nincsenek ott, akkor élőholtjaim szépen bemasírozhatnak a kontinens sűrűn lakott szívébe. De ha mégis ott vannak, akkor megspórolhatjuk ezt a kirándulást. Bva-ha-ha-ha-ha. Megyek is, előkészítem a Holtevő-generátor-cuccost.

    - De hát mit tehet ellenük párszáz alacsonyabbrendű élőholt? - vetette föl Á Roszfijú. - Mindketten hipererős papok; ezeknek a szörnyetegeknek csak rájuk kell _nézni_ és az egész bagázs menten porrá omlik!

    - Ugyan! A holtevők rohama egy pillanatra sem fog megtorpanni. Gyorsabban jönnek majd elő a Negatív Entrópia Kapásból-Holtevő Szörnygenerátor és Gyümölcsszeletelőmből, mint ahogy akár még ők ketten is képesek lennének elbánni velük! És még ha valahogy át is tudnak jutni rajtuk... az élőholtaknak van egy másik ütőkártyájuk is...

    Clerasil a Sasszem szemüvegével vizslatta a tájat. Általában az egyik lencsét ki szokta cserélni egy Mikroszkópszem-lencsével, de most a távolságokra is figyelnie kellett, így szüksége volt mind a két szemére, és nem igazán volt ínyére a lehetőség, hogy kétfelé ossza a személyiségét. Úgy általában semmi nem történt, eltekintve a szokásos dolgoktól: állandóan kén szivárgott a talajból és démoni kinézetű fekete óriásdenevérek keringtek a vulkán krátere fölött.

    Kardja Dühödt kísérletezgetett valamit egy halom konvex és konkáv lencsével. Azt állította, hogy ugyanazt el kellene tudnia érni velük, mint hogyha egy Sasszemet viselne.

    - Ugyan már, képtelenség! - válaszolt Clerasil. - Az optika soha nem fogja kiszorítani a jó öreg mágiát.

    A manócska közben Harangvirág szent bosszúállójával játszadozott.

    - Tök aranyos játékszer - jegyezte meg. - Milyen messzire tudod eldobni?

    - Az ember nem hajigál egy hosszúkardot - válaszolt Harangvirág. - Ez arra való, hogy mellette álló dolgokat vagdosson fel vele.

    - De mondjuk ha nem állnak melletted? - Akkor itt van a dobófejsze, azt lehet hajigálni - állt fel Harangvirág és jobb kezébe kapta a +3-as baltáját. - Mondjuk ÍGY! - és belehajította egy kiálló sziklába, amibe az bele is mélyedt, majd a kő megadóan kettéesett.

    - Oké - folytatta a barna manó. - Most megölted azt a Gonosz Mutáns Kőszörnyeteget, de a bátyja még él. Na, mit csinálsz?

    - Háát, előszedem az íjamat és...

    - ...addigra odaér melléd és még a savót is kiszorítja belőled.

    - Nincs is bennem savó!

    - Erre a Gonosz Mutáns Kőszörnyeteg is rájön, miután széttépte a testedet.

    - Oké, akkor hagyjuk az íjat: egyszerűen az egyik nyílvesszőmet fogom felé dobni.

    - Nagyszerű. Ez eléggé megsebezte ahhoz, hogy alaposan bedühödjön. Ekkor is elkap és kitekeri a nyakad.

    - Na nézd, akárhogy is, 79 HP-m van. Egyetlen támadással nem tud megölni!

    - Tényleg nem, de ha megragad, nem küzdhetsz ellene azzal a bazi nagy szent karddal. Bele kell dobnod azt a fegyvert, mielőtt neked ront!

    - De az ember _nem tud_ beledobni valakibe egy hosszúkardot!

    - Dehogynem. Próbáltad már?

    - Izé, nem, még nem, de...

    - Akkor meg mire vársz? Dobd bele a Gonosz Mutáns Kőszörnyeteg bátyjába!

    - Na jó, legyen, de csak azért, mert nincs más választásom! - Bal szemét behunyva megcélozta az egyik közeli sziklát és úgy hajította el szent bosszúállóját, mint ahogy egy doboz tüsszentőport lódított volna el magától. A penge heggyel előre csapódott a kőbe, félig belesüllyedt, és szemmel láthatólag kizökkentette az egyensúlyából néhai Gonosz Mutáns Kőszörnyeteg bátyját.

    Harangvirág teljesen le volt nyűgözve saját magától.

    - Nézd már, hogy mire vagy képes! _Tényleg_ el tudsz dobni egy hosszúkardot!

    - Hé, Arthur - szakította meg a monológot Clerasil -, jobban teszed, ha kihúzod azt a szent kardot a kőből; fél mérföldre tőlünk holtevők vannak!

    - Holtevők?! - kiáltott fel Harangvirág, visszafogva éledező jókedvét. Felpattant, az első szikla felé vetette magát, kirángatta baltáját, a második kőhöz szaladt, megragadta szent hosszúkardja markolatát és teljes erejéből nekifeszült. A kard meg sem moccant. - Naa, gyere már! - átkozódott. - Még csak lelked sincs; hogy hagyhatnád cserben Igaz Forgatódat?

    A kard változatlanul nem engedett. - Nagyon szépen kérlek!

    A kard gyakorlatilag a kezébe szökkent. Harangvirág felvonta a szemöldökét, majd vállat vonva megindult a táborhelyük melletti hasadék felé, amely lefele vezetett.

    - Arra nem lesz szükség, bolyhosképű - állította meg Kardja Dühödt. - Sokkal hamarabb is le tudom juttatni magunkat.

    Harangvirág egyenesen a szemébe nézett.

    - _Tudom_, hogy le tudsz - felelte kimérten. - És sokkal gyorsabban is porlasztod a holtevőket. Nincs a világon _semmi_, amit nem tudsz gyorsabban megcsinálni, mint én!

    Kardja Dühödt a lovag ágyékára sandított és elnyomott egy kuncogást.

    Harangvirág elvörösödött.

    - AZT KIVÉVE, úgy értettem! Figyelj, sokkal inkább a terhedre vagyok, mint amennyire a hasznodra lehetek! Néha annyira... annyira tehetetlennek érzem magam... annyira impotensnek...

    Kardja Dühödt már alig tudott uralkodni magán. Most már hosszan és kitartóan Harangvirág ágyékára szegezte tekintetét.

    - Hidd el, közel sem vagy...

    - ABBAHAGYNÁD ezt?! Tudod, hogy gondoltam! És... mellesleg... nem is próbálok túl gyors lenni. Én legalábbis nem tartom azt a húsz percet valami nagy rohanásnak.

    Clerasil szemei tágra nyíltak a meglepődéstől -- méltányolta a lovag bátorságát.

    - Semmi hasznomat nem veszed, sőt más sem - folytatta Harangvirág. - Kivéve talán mint szeretőnek. Mire lehet képes egy becsületes, tisztességes lovag, mikor hozzád hasonló hősökkel akad dolga, akik a végsőkig kifacsarják a szabályokat, csupa nullás kockákkal dobnak és kentaurok egymillió aranyat érő drágaköveit rabolják el?

    Kardja Dühödt az egyre csak gyülekező holtevőkre sandított. Már megszámlálhatatlanul sokan voltak. Pillanatnyi tétovázás nélkül odateleportálta mindahányukat az élőholt tömeg mellé.

    Harangvirágnak belekerült egy kis idejébe, mire visszanyerte az egyensúlyát, és ezalatt majdnem leesett a lováról, ami szintén velük teleportálódott. Balra pillantott és az undorító papot meg az undorító-ellenes fegyvermesternő/papnő/ ősmágust látta meg, ahogy vállvetve néztek szembe a tömeggel, kitartva saját szent szimbólumukat. A lovag most jobbra nézett és a holtevő-sereg közepén egy kísértetiesen fénylő, csontos figurát vett észre, vörösen izzó szemekkel.

    Clerasil és Kardja Dühödt is meglátták.

    - Az a lich alaposan bekavart nekünk - tette szóvá Kardja Dühödt. - Így csak 1-12-t tudunk majd fejenként elűzni ahelyett, hogy 7-12-t porrá omlasztanánk.

    Clerasil töprengett egy ideig, majd bólintott.

    - Tényleg, ha többfajta élőholt van jelen, elűzésnél a legerősebbet kell figyelembe venni, ha az vezeti a többit és az élőholtak nem agyatlanok.

    - Ezért használt Omnion holtevőket zombik helyett - válaszolta Kardja Dühödt. - A tudattal rendelkező élőholtak legbénábbjait. Bárcsak elbánhatnánk azzal a lich-csel; ez nagyban megkönnyítené a dolgunkat!

    Abban a pillanatban, mikor ezt kimondta, egy csillámló fehér nyílvessző röppent át a levegőn és telibe kapta a lich-et. Mielőtt az bármilyen varázslattal válaszolhatott volna, nagyot sikoltott és szertefoszlott a levegőben.

    Mindketten Harangvirág felé fordultak, aki felmutatta az íját és rájuk vigyorgott.

    - Ennyit az élőholtpusztító nyilamról - jelentette a lovag. - Örülök, hogy ilyen jó hasznát vettem.

    Kardja Dühödt vidáman rikkantott vissza.

    - Nagyszerű ötlet volt! Legalább tizenegyezer tapasztalati pontot kapsz érte! - Majd Clerasilhoz fordult. - Készen állsz?

    Clerasil bólintott és szent szimbólumára összpontosított.

    - Egy... - Kettő... - tette ezt Kardja Dühödt is.

    - HÁROM! - kántálták együtt. Majd: - TÁVOZZATOK!!!

    Hatalmas papi erők száguldottak a holtevők felé, majd összeértek és teljesen kioltották egymást.

    - Mi volt ez? - csodálkozott Kardja Dühödt.

    - Interferencia. Összeakadtak az elűző hullámaink - ismerte fel Clerasil.

    - Kit követsz?

    - Természetesen a Második Istent.

    Clerasil elégedetten csettintett.

    - Akkor EZ a gond! Én Harmadik Istent tisztelem. Más elűzőcsatornát használunk, és ezek nem tudnak együttműködni.

    Kardja Dühödt felmérte a terepet.

    - Rendben van, akkor enyém ez az oldal, a tied meg az. - Azzal válaszra sem várva odateleportált.

    Hat másodperccel később a horda két ellenkező oldaláról visszhangzottak újra a szavak: - TÁVOZZATOK!!!

    Tíz szürke test omlott porrá Clerasil térfelén. Kardja Dühödt mint mindig, most is egy kicsit szerencsésebb volt: tizenkét élőholtat küldött vissza a porba, ahonnan vétettek. A maradék 436-tal már hagyományosabb eszközökkel kell elbánniuk.

    Kardja Dühödt akció közben leginkább egy megelevenedett villámra hasonlított. Drágakövekkel díszített külső sisakja halványkéken fénylett, s ez a ragyogás a holtevők számára fájdalmas volt és némileg sebezte is őket; de azért halálosság dolgában nem versenyezhetett közelharci képességeivel. Első percbeli húsz csapásának mindegyike célba talált és a nemrég még élőholt -- akkor már csak holt -- testeket jó tucatnyi méterre repítette: három másodpercenként egyet. Clerasil egy kicsit lassabb volt -- pláne mivel az a két fegyver, amit bárki is második fegyverként használhatott, éles és így papok számára tiltott volt --, de nem sokkal kevésbé hatékony: kettőt eltalált és elsüllyesztett, valamint a harmadikhoz is közel járt. Harangvirág egy sikeres szent kard-csapást vitt be, ami ketté is hasította ellenfelét, de kézibaltája csak megsebesítette a holtevőt, amibe belevágta.

    Ezzel szemben az élőholtak próbálkozásai, hogy valamilyen módon keresztüljussanak védelmükön és kárt tegyenek bennük, igencsak nevetségesen festettek. Nagyjából olyan volt a látvány, mint ha őrjöngő majmok öt centiméternyi acélüvegen próbálnának keresztültörni, és mindez az üveg másik oldaláról nézve.

    De egy szürke kar túl közel került Harangvirághoz; ösztönösen megpróbálta bal karjával hárítani a támadást, de pajzs híján ezzel csak egy karmolást szerzett. Ökölbe szorította a kezét és elnyomott egy fájdalomkiáltást; szerencsére a holtevő általában bénító érintése most nem hatott rá.

    - Megszoktam, hogy a pajzsomat tartom a bal kezemben - mormolta Harangvirág. - A franc vinné el Tökély Tibort!

    A következő három percben is Kardja Dühödt és Clerasil kötötték le a holtevők figyelmének nagy részét, míg Harangvirág közvetlenül Kardja Dühödt mellé vonult vissza és azokkal az élőholtakkal foglalkozott, amik valahogy megúszták a lány "Daráló" harcmodorával való találkozást. Ekkor Kardja Dühödt dühödt kardja vibrálni kezdett, jelezve, hogy készen áll.

    - Oké, Dühödt Kard - utasította Kardja Dühödt dühödt kardját. - Tedd a dolgod!

    A fegyver azonnal kiszökkent a kezéből és teljesen önállóan kezdte mészárolni a holtevőket, olyan vitézséggel és hatalommal, mint maga Kardja Dühödt. Más esetben ekkor Kardja Dühödt +6-os sebokozó másfélkezes kardját vette volna elő, de mivel most élőholtakkal volt dolga, Cuthbert Buzogányát húzta elő.

    - Juhúúú! - kiáltotta, s buzogányát maga előtt lóbálva a legközelebbi szürke dologra ugrott. Abban a pillanatban, amikor a fegyver megérintette az élőholt húsát, a holtevő porrá omlott.

    - Jó kis effekt ez a szétbomlasztás - jegyezte meg. - De ANNYIRA élveztem, hogy negyven lábnyit repkedtek!

    Mivel most már Kardja Dühödt tőre, buzogánya és táncoló kardja tazmán ördögöket megszégyenítő sebességgel pusztította az élőholt légió sorait, Harangvirág húsz lábas környezetében egyetlen holtevő sem maradt. Egy pillanatra eltűnődött rajta, hogy egyáltalán hogyan jutottak be védelem a gonosztól-aurájába, de aztán eszébe jutott, hogy ő törte meg a védelmet azzal, hogy megtámadta egyiküket. De most újra létrejött, így nyugodtan lazíthatott és biztonságos távolból szemlélhette, hogyan birkózik meg a feladattal a "másfél profi".

    Aztán a lazításról eszébe jutott valami.

    - Ó, istenem! - nyelt nagyot. - Miközben itt bunyózunk a holtevőkkel, az UKVSz más seregei Várost fenyegethetik!

    A csata szélére futott, felpattant harci lovára, szemével újra megkereste barátnőjét -- bár őt magát nem láthatta, azért a fegyverek és a szanaszét röpködő szürke hús egyértelművé tette, hogy ő van ott --, keresztülvágtatott a a holt élőholtak halmain, és lekapta a fejéről a kéken derengő csillogássisakot.

    - Mi a francot MŰVELSZ? - kiáltotta hátra neki Kardja Dühödt. Na, szóval tudod, a gondolatolvasó medálja csak előrefelé volt hatásos, meg minden.

    Harangvirág leszedte a lány fejéről a második sisakot is, az ékköves-kéket meg visszatette.

    - Vissza kell térnem a Városomba! - válaszolta. - A házak és lakóik veszélyben vannak!

    - Elboldogulsz? - kérdezte Kardja Dühödt, közben könnyedén megérintve egy holtevőt, és így kivonva azt a forgalomból.

    A lovag benyúlt az egyik hordozható lyukba és kihúzta a lány egyik aprópénzét, egy egymillió-aranyat-érő drágakövet.

    - Tudok vigyázni magamra, kedvesem. Nem te vagy az egyetlen a környéken, akinek átlagos-vagy-átlag-feletti intelligenciája van.

    A fejébe nyomta a teleportáló sisakot, elképzelte maga előtt a várost, és eltűnt lovastul-mindenestül.

    A levegő enyhén megremegett a város főterén, majd egy lovag-megy-egy-ló alakú jelenés anyagi testet öltött, mint egy lovag meg egy ló. A lovas gyorsan körbenézett, a házak teteje fölött a horizontot fürkészve; igen, egy csomó megelevenített hulla döcögött a város felé, úgy négy mérföldnyire járhattak épp. Nem maradt vesztegetni való ideje.

    Északnak ügetett a térről, állandóan balra-jobbra tekintgetve. Hol lehetett az a feketepiac, ahonnan Kardja Dühödt vette a cuccait?

    - Meg kell találnom - mormolta az orra alatt. - Hol? HOL?!

    Hirtelen, abban a pillanatban, ahogy befordult a Texas Láncfűrész sikátorba, nagy hangzavar támadt és egy eladópult jelent meg egyenesen a semmiből. A bolt hátsó része elég homályos volt, az erőteljes negroid beütéssel rendelkező eladó pedig úgy nézett ki, mint aki koffeinmentes limonádét árul.

    - Ahhhhhhhahahaha - viháncolt. - Üdvözöllek Darth Péter varázslatos feketepiacán, a feketepiaci varázslatok -- és egyéb mágikus dolgokt -- lelőhelyén! Szükséged lenne... - egy rózsaszín löttyel teli üvegcse jelent meg a kezében - egy gyorsaságitalra? - A löttyöt Harangvirág orra alá dugta. - Tiszta és ízletes, és tele van koffeinnel; semmi természetes szín, semmi természetes íz!

    - Áizé, nem, nincs - tolta el magától a lovag. - Nem, most semmiképpen. Inkább...

    - Hát persze, nem akarsz elveszíteni egy évet az életedből. Akkor mit szólnál... - a most előteremtett ital aranyszínű volt - egy extra-gyógyítás italhoz?

    Harangvirág megrázta a fejét, nagy levegőt vett, és Kardja Dühödt egymillió-arany-értékű drágakövét a pultra csapta.

    - Én az...

    - Ó, effendi, nagyon sajnálom, de nem fogadhatunk el húsz aranynál nagyobb címletet.

    - Grrrr - morgott a lovag, majd előhúzta szent kardját és úgy gondolta, kipróbálja Kardja Dühödt trükkjét. Tizenhét vágással később 131.072 drágaköve volt, s ezek egyenként 7,629394531 aranyat értek. Áttolta a halmot a pult boltos felőli oldalára.

    - Ááá, ez már jobb. Mivel szolgálhatok? - Kérem az összes szuper-hős italt, ami csak van a raktárban!

    Az árus zavarodottan nézett Harangvirágra.

    - Készleteink végtelenek.

    - Ööö, oké, akkor hát, szóval 428 darabot kérek.

    - 428-at, mi? - kérdezett vissza a polinéziai, miközben egy könnyed fekete függöny mögé nyúlt az egyik kezével és matatott ott valamit.

    - Miféle Enterprise-ra kellenek ezek?

    - Ne törődjön ezzel. Ja, és egészalakos páncél! 428 darab egészalakos lemezvértre is szükségem van.

    - Ááá - ismételte a boltos, újra piszkálgatva valamit a függöny mögött. Aztán előhúzott egy irtózatosan hatalmas fém- és üvegcsekupacot.

    - Ez összesen 834.600 arany. Ebben a hónapban nem mágikus teljesalakos lemezvért-akciónk van.

    - El tudja szállítani a város főterére?

    - Újabb száz aranyért.

    - Azonnal?

    - EZ újabb 5000 arany.

    - Nagyszerű. Tegye.

    A sötétbőrű szigetlakó csettintett.

    - Megvan.

    - Ööö, tartsa meg a visszajárót - mutatott Harangvirág a drágakőhalomra és sietősen hátat fordított az eladónak.

    - De még maradt 160.400 aranyad! Bizonyára van még valami, ami jól jönne.

    - Nem, nem, most túlságosan sie... - Megtorpant és lassan visszafordult. - Nooos, egy +4-es varázspajzs ESETLEG érdekelne...

(folyt.köv.)