Válság, zuhanó tőzsdeindex, infláció, nyugtalanító hírek. A fiatal üzletember dühösen hajította félre az újságot. Társai, meg a többiek az ebédlőben döbbenten bámultak rá.
- Bo... bocsánat. - nyögte ki. A tömeg morgolódott egy kicsit, majd mindenki foglalkozott tovább a saját dolgával. Maximum egy - két helyen indult beszélgetés fiatalokról, hidegvér és tehetség hiányáról, meg egyéb, hasonlóan helyzethez illő témákról.
A fiatal üzletember a tányérjára pillantott. A hússzelet bűnös lustasággal terpeszkedett a tányéron, a törtkrumpli sárgásan, gyomorbajosan szörcsögött, a beteges savanyú uborka a kistányéron pedig határozottan ellenségesnek tűnt.
- Ha pedig valakinek valami nem tetszik - pattant fel hirtelen a fiatalember üvöltve. - az nyugodtan meg is dögölhet!!!
Ezzel leseperte az ebédjét az asztalról (hangos csörömpölés), és kirontott a helyiségből. A többiek elhűlten bámultak utána.
Dühében még felrúgta a kukát az épületből kifelé menet, majd seszínű hajába túrt, így próbálva gondolatait is összegereblyézni. Lábai közben céltalanul vitték valamerre. "Mekkora marha vagyok. Mire volt ez jó? Csak lejáratom magam... Bár... az a furcsa érzés, mikor lelöktem a tányérokat... bizsergető... milyen hülye képet vágtak...hihi." Elkomorodott. Amennyire túlteng a bajtársias érzelem az ilyen csordában, már biztos a főnöke fülébe jutott az ebédlői kirohanás. Az állása még talán megmenthető, de az egyébként valószínűnek tűnt előléptetésről lemondhat. Vajon ér ennyit ez a furcsa érzés?
- Hát persze! - adta meg saját magának a választ, egy megrettent járókelőre ordítva. - Hogy ne érné meg? Ez olyan... olyan...
Egy kirakat felé fordult, megpillantva a tükröződő üvegben saját verejtékes homlokát, kissé kusza haját, és furcsa arckifejezését. Cuppanós csókot adott tükörképének, az arra járók nem kis meglepődésére, és harsányan nevetve továbbment. Szóval ez olyan... bátor? Hm... ötletes? Nem. Illetve talán. Vagy inkább olyan... olyan izé.
Valamit még meg kellett próbálnia. Kezébe vette önvédelmi fegyverét, melyet még régebben vett, mikor nyuszi volt, és így folytatta útját valamerre. Az emberek rémülten tértek ki a fiatal üzletember elől, aki ezt határozottan élvezte. Már nem volt szükség tűnődésre. Szabad volt. Olyan szabad.
A következő öt percben rálőtt mindenkire, akit csak látott. Soha nem tapasztalt érzés járta át lelkét, egyszerű, gyermeki boldogság, a gyermeké, aki mindent megtehet. Amit ő eddig soha nem tehetett. Hihetetlen és furcsa. De igaz. Az eufória lázként járta át. Istenem, micsoda tökéletes érzés, ahogy égeti belsejét. A végtelen szabadság. Ki vonhatná felelősségre?
Felelősség... Micsoda értelmét vesztett szó...
<dobjaelafegyverét>
Valószínűleg nemsokára fejbe lövi magát. Micsoda szabad húzás lesz! A végső menedék, az Elefántcsonttorony...
<aztmondtamdobjaelafegyverét>
Megmutatja a világnak, hogy ő szabad. Megmutatja mindenkinek, aki az útjába mer állni...
- Doki, nem tudná nem - megmenteni a fickót?
- Sajnálom, őrmester, én gyógyításból diplomáztam, nem istent - játszokból...
Az őrmester tovább füstölgött magában.
- Felháborító! Egy ilyen nyálkás suhanc begőzöl, és lövöldözni kezd fényes nappal, ártatlan embereket sebesít meg életveszélyesen, aztán fejen durrantja magát! Hát milyen világ ez?!
- Ne izguljon, megmarad a fickó.
- Kár. De legalább ha felgyógyul, behajítom egy zárkába, és eldobom a kulcsot... Vagy rögtön viszem a diliházba...
- Az már a maga dolga. Az enyém csak az, hogy életben tartsam.
Szabadság nincs.
A sportos, esztétikus ember megkapó jelenség. A feszülő izmok mindenhol figyelmet keltenek. A ruha jól áll az emberen, nem csoda, ha megbámulják. És persze a lányok... Ó igen, a lányok. Hát bizony ők se mennek el egy pillantás nélkül a feszülő bicepsz, lapos has, domború mellkas mellett. És ez fontos! Teljesen másként tekintenek egy izmos emberre, de nem csak a lányok, hanem mindenki! Persze nem kell a kokszoló testépítők kitenyésztett muszklijaira gondolni, hisz az néha inkább visszatetszést ébreszt. De egy arányos, izmos test nagyon hasznos dolog. Az esztétikai szempontok és a párválasztás mellett döntő szerepe van a társadalmi érintkezésben is. Egy sportos emberre felnéznek. Érzik rajta a munkát, amit teste állapotáért végzett, érzik az elszántságot. Megbecsülik. Tisztelik. Egy izmos embernek van tekintélye, és a társaság középpontjába kerül akár szavak nélkül is.
Nagyjából ezek a gondolatok jártak a vékony testalkatú kamasz fejében, de az edzőteremben ilyen későn már senki sem járt, aki segíthetett volna, erőfeszítéshez nem szokott karjai pedig már nem tudták megtartani a nehéz súlyzót a nyaka felett.
Éjszaka volt, és esett az eső, mintha dézsából öntenék.
A lány a templom előtt feküdt hanyatt, széttárt karokkal, meztelenül. Fázott. Persze nem csak a hideg zivatar miatt. Csuklóin felvágott ereiből lassan folyt el az élet melege. Nem kell félni, semmiféle bűntény nem történt. Ez egy békés kisváros. A zord idő miatt még a járókelők megjegyzéseitől se kellett a fiatal nőnek tartania.
"Hogy is mondják? Stigma. Sebhely a csuklón. Igen, a csuklón. A tenyere leszakadt volna. Ez biológia"
"Micsoda tiszteletlen gondolat! Mindenki csak azt nézi a mártírhalálban, hogy mibe lehetne belekötni, de nem látják a Lényeget."
Telt az idő.
"Kétezer év telt el. Az Úr Gyermeke követendő példát mutatott a pogányoknak. A húgom pedig így megkaphatja a piros nacimat. Neki az is felér egy megváltással. Istentagadó"
Csipp - csepp.
"Koncentrálj! Félre a fecsegő, tartalmatlan gondolatokkal. Azt hagyd meg a bűnösöknek. Eljő majd a nap..."
<én nem>
"Jesszusom! Nem etettem meg... Fifit! Te lány, hát micsoda magatartás ez? Az Úr Gyermeke szegények és rászorulókat... etetett... vagy az nem ő volt? Kenyér és hal. De elég kevés. Csak a menzásoknak jut. Valami ilyesmi volt. Kenyér és... hal. Valami ilyesmi. ...Vagy... az bor volt?"
<én nem akarok>
"...még jó, hogy az én szüleim sose ittak. Anyu ki... kiakadna, ha tudná, ...mit... csiná...lok. Hogy nem... iskolabulin vagyok... Mit érezhetett Ő?
Tűzött... rá a ... nap. Én meg... szétázok... de... nappal... elvittek volna. El... vitt... a... szóval...el..."
<én nem akarok meghalni!>
És a folyó, csörgedező vörös vér esővíztől hígulva már csak halvány, bizonytalan rózsaszín volt, mire a csatornába ért.
A fiatalasszony kilép a szupermarketből. Szőkített haj, edzőnadrág, sportcipő, rágógumi. Tipikus. Szereti a gyerekét. A babakocsihoz lép. Üres. Gombóc a torkában. Biztos felvette valaki babusgatni kicsit, hiszen olyan aranyos. Senki. Hiszen öt percet, ha bent volt. Nem látta valaki a gyerekemet? Könnyek. Kérem, várjon! Nem lá... Én... hát senki se figyel rám?
Eltűnt a kisgyerekem! Közöny, fájdalom. Sok kis apró közöny, egy hatalmas fájdalom, melybe az egész világ belefér. Hát senki se látott semmit? Rendőr!
Valaki elrabolta a gyerekemet!!!
Milyen szomorú. Sajnálom szegény asszonyt, és a kisgyerekét is. De a műtét sikerült, és így legalább az ÉN gyermekem egészséges, az ÉN gyermekemnek VAN egészséges szíve. Hát ez van.
<<<Vissza