Könyvajánló part #0 (Ghosty)

Szokatlan így kezdeni egy könyvkritika-rovatot... Mármint hogy nem is biztos, hogy én kezdem a rovatot; most először írom úgy ezt a szöveget, hogy nem tudom, a többi könyvkritika elé kerül, vagy utána, vagy külön cikkbe, vagy ilyesmi. Bár valahogy az a benyomásom, hogy a néhai bevezetőt hiányolom, itt élem ki elfojtott grafomán vágyaimat, illetve máris sóhajtozva gondolok a sosemvolt boldog aranykorra. Azaz ugorjunk.

Abban a hmm, szerencsés? helyzetben vagyok, hogy a CU26-ban nem sikerült az összes elolvasott könyvet kiveséznem. Ez elsősorban azért mák, mert az eltelt cirka másfél hónapban alig olvastam valami újat, de a kimaradt cuccokból még összedobhatok egy cikket... Hát íme. (Mondjuk azt megfigyeltem magamon, hogy ha régen olvastam azt, amiről írok, akkor kisebb dolgokat (pl. helyesírás) hajlamos vagyok már elfelejteni, és így egy szót sem ejtek róluk még akkor sem, ha olvasás közben a falba vertem a fejem kínomban, annyira kiakadtam rajtuk...Sajna ezen nemigen tudok segíteni. Hmmm. Ez most csak úgy eszembe jutott.)

Michael Moorcock - Melibonéi Elric

Néha bukkan az ember régi dolgokra az antikváriumokban, aztán hümmög egy sort és megveszi őket, csak azért, hogy fél évvel később a saját polcát böngészve bukkanjon ugyanazokra a könyvekre. Senki ki nem találná, de ezzel az alkotással én pont ugyanígy jártam; "na mit olvassunk?" témájú töprengésem végül oda vitt, hogy fantasyba is belekezdtem, pedig "vénségemre" egyre inkább a sf felé hajlok.

Elég nagy híre van ennek a könyvnek, de gyanítom, ez elsősorban hatása miatt lehet. ("Az újhullámos fantasy legnagyobb klasszikusa", áll majdnem kivehetetlenül a borítón, na valami ilyesmire gondoltam én is.) Vagy az is lehet, hogy a "ciklus" ilyen eget-földet rengetően jó, és az eleje még csak so-so, nemtom, a folytatást eddig kétszer hagytam abba, bár ez se jelent semmit.

Nem rossz a történet egyébként, Melniboné hanyatló, még mindig poweres, de csak saját népével foglalkozó, a külvilágot lenéző népe kimondottan jó ötlet. Királyuk most épp Elric, az albínó, aki különleges főzetekből nyeri erejét, de aztán egy rivális rokon letaszítja (nem a trónról, hanem) egy hajó fedélzetéről. Ezt mégis túléli és nekilát bosszúzni, csakhogy.

Tehát olvasható a cucc, a borító ugyan kicsit hümm, pedig ez az originál festmény lehet, a betvek mondjuk jó nagyok, hát, régi Valhalla. (Pedig nem is húzták szét a későbbi standardra, 300 oldalra, ez csak 250.) Több most nem jut eszembe, sorry.


Borító: 4 (valahogy vérszegény)

Hangulat: 5 (szóda kategória)

Ára: háhá

Jan van den Boomen - Sogron lángjai (part egy)

Régi Valhalla fanty után új Valhalla fanty, ezt nevezhetjük akár rendező elvnek is. Elég hosszú és igencsak érdektelen története van annak, hogy miért olvastam el ezt a fél regényt, pláne ilyen hűbelebalázs módra (van neki ugyanis előzménye is, Morgena könnyei, meg is van, oszt' arra mégse kerítettem még sort), ettől a sztoritól most talán megkímélnék mindenkit, maradjunk annyiban, hogy ez elég új cucc, tavalyi (2000-es).

Húsz esztendeje partra, vagyishát Ynevre szállt Morgena új hírnöke; most pedig úgy dönt, hogy eljött az ideje az árnyékból előbújásra, lepel lehajigálására, színre rálépésre. Na persze ezt nem mindenki fogadja üdvrivalgással, pláne Reggela (gyk. Morgena) Toronban eddig is elfogadott, régi riválisa, Sogron. (Meg persze az ő hívei.) Így aztán jó kis politikai kavarodás adódik az egészből, nameg az se biztos, hogy a magukat felfedő Morgena-hívek megússzák az egészet...

Az előzmények hiánya nem volt zavaró, az utózmányoké viszont igen; ugyanis az "első kötet" megjelölést nagyon komolyan kell venni. Több, párhuzamos szálon játszódik a sztori, és ezek egy része totál nem találkozik a kötet végére. Az ember meg csak ül a kivégzett könyv előtt, hogy "igen, és akkor...?". Na, majd talán az is megjelenik, hogy később mi lesz/történt.

Amúgy szóda kategória a dolog. Mai "olvasási értéke" (ha van értelme egyáltalán ilyesmit emlegetni) nagyjából az Elric-saga táján van, csak nem túl valószínű, hogy húsz év múlva a Sogron lángjait (akár part egy-kettő) úttörő jellege miatt emlegetnék. Bár ez nem is volt cél.

Mintha kicsit szétszórt lennék ma, na.


Borító: 7 (majdnem kopasz bácsi bottal, pirosban)

Hangulat: 5 (egy fél átlag)

Ára: 890,-

Nigel D. Findley - A sötétség gyermekei

Kifogtam én ezt, "A dark fantasy új klasszikusa"... (Meg persze Valhalla, fantasy.) Emlékeztem rá, hogy korábban Petrus is dicsérte (meg visszanéztem, Arikin is, mindketten a CU20-ban, csupán két és fél éve...), de nyilván nem ezért vettem meg, hanem mert le volt értékelve. Már nem Petrus, hanem a könyv.

Az egyik démon úgy próbál riválisa elé kerülni, hogy "feljön" a "normál" világba, és embereket szédít meg. Pedig korábban elég nyugis kis falucska volt a színhely, csak sikerül a helyi papot (megszólítása & rangja: bácsi) is kicsit megkavarnia. A segédet meg nem, ebből lesz aztán egy újabb konfliktus, nemzedéki ellentét, plusz szerelmi szál, stb, stb. A végén persze végkifejlet, a rossz elnyeri méltó rosszát, újabb "satöbbi, satöbbi".

Úgy tűnhet, hogy a mostani CU-ba kerülő cikk (mármint ez) elég fanyalgósra sikeredett. Pedig annyira nem, csak egyrészt a múltkor főleg azok a könyvek maradtak ki, amikről kevesebb kedvem volt írni (és ez olyan), másrészt meg előre tudhattam volna, hogy a "világhír! világsiker! összesen huszonhétcsillió eladott példány! a <bármi> örökérvényű klasszikusa!" könyvek ritkán jönnek be nekem, a "dark fantasy" (ami egyébként, ez elég gyanús számomra, _nem_ ez a könyv) meg dettó nem.

A most tárgyalt írás nem olyan rossz egyébként, ötlet is van benne éppen, megírni is sikerült, szóval okés; de azokat az ódákat nem értem, amiket róla zengedeznek. Elég rosszul állhat(ott) a "dark fantasy", ha ez a regény kell(ett) nekije, hogy legyen klasszikusa is.


Borító: 4 (most mégis)

Hangulat: 4 (hiába no, azért csak untam...)

Ára: 679,- gyárilag

Ursula K. Le Guin - A sötétség balkeze

(Az egyik utószót azzal kezdik, hogy lehetőleg nem egybe kéne írni a családi nevet... Na igen, én is követtem el már ilyesmit. A mostani alak a helyes.)

Ez is amolyan "na jó, nincs mit olvasni, lássuk, ő mit tud" választás volt, pont mint az Elric. A Kozmosz Fant. Könyvek felhozatala ugyanis elég vegyes, az ismert címeken kívül nemigen esek neki másnak ebből a sorozatból, mondjuk ez csak az én benyomásom, és inkább érzelmi, mint racionális. De ettől az írónőtől ott van a Szigetvilág-sorozat, és bár A s.b. hátsó ismertetője nem volt túl hívogató, azér' csak eljutottam magáig az olvasásig.

Ai a világszövetség küldötte, és azzal a céllal száll le a Tél bolygóra, hogy az ottani országok vezetőit is rávegye a belépésre. Bár ezen a világon csak a szárazföldek elég kis sávja lakható (a többin túl hideg van), és az adott kontinensen két nagy, eltérő jellegű állam vetélkedik, nem ezek (vagy az általános bizalmatlanság) miatt különleges a helyzet. (Írhatnám azt is, hogy nem ezek jelentik a fő problémát; de az imént felsoroltak közül több is elég nagy gondot okoz szegény Ainak.) Hanem amiatt, hogy az őslakóknak csak egy nemük van, pontosabban adott esetben bármelyik neműként "funkcionálhatnak"...

Előzetesen nemigen ismertem félre ennyire könyvet; vagy lehet, hogy igen, de akkor sokkal jobbnak gondoltam, mint amilyennek bizonyult. Itt pont fordított a helyzet: az ódzkodás után elolvasott könyv (gyk. ez) ugyanis nagyon jó. Jó a két állam (kissé elmaradott, hagyományelvű, nyugodt, alig kormányozható vs. központosított, szinte a végletekig vitt bürokrácia-diktatúra) koncepciója és bemutatása (tehát elég eredeti és egyébként hihető), jó a történetszál is, de az igazi "csemege" (bár felejtsük el az idézőjeleket; tényleg ritkaságról van szó, megérdemli a jelzőt) a faj koncepciója.

Valóban nem nagyon szokás újat kitalálni ilyen téren, itt viszont nem csak ötlet szintjén van meg az egész (azaz hogy a lények a "párzási állapotban" vagy férfi-, vagy nőjelleget öltenek), hanem rendesen végig is vitte a gondolatot az írónő. (Például hogy hogyan befolyásolja ez a társadalmat. Persze fene tudja, hogy ez mennyire reális (azaz tényleg így történne-e minden adott esetben), de azért hihető (azaz az ember nem tudja, miért ne történhetne így minden adott esetben).)

Általában nagyra értékelem (vagy legalábbis próbálom nagyra értékelni) az eredetiséget egy műben; hát itt van mit becsülni.


Borító: 4 (háthmmm, valóban nem egy gyöngyszem)

Hangulat: 9 (háthmmm, valóban egy gyöngyszem)

Ára: ? (az eredeti árat letakarták egy címkére írt újjal, amit csak félig tudtam lekaparni; így a megmaradt fehér fecnidarabok takarják a névértéket, az antik-ár viszont már lejött)

Josh Keegan - Zap City - A triumvirátus

Az előbb már pedzegettem, hogy vannak dolgok, amikre emlékszik az ember, és vannak, amikre nem; nyilván ugyanígy vannak emlékezetes és hátszóval-nem-igazán emlékezetes könyvek is. Mikor most szemügyre vettem a felére apadt könyvhalmot itt mellettem, erre a cuccra azt mondtam: de hisz ezt nem is olvastam! Aztán belelapoztam és leesett, hogy jatényleg, ez az, ami; és ha igazán szemét szeretnék lenni, akkor itt ugranék is a következőre, mondván, talán ennyit erről.

Pedig annyira azért nem rossz ez a Szántai-mű. A hátlapot persze megint el lehet felejteni ("Josh Keegan sodró tempójú űroperája", haha), szóval marad a tartalom. Három különböző fajú gyerek összebarátkozik a közös árvaházban, aztán mikor kitörik a galaktikus háború, akkor se nagyon akarnak elszakadni egymástól, és a sztori vége már teljesen homályos -> maradjunk ennyiben.

Ez igazából valami tolerancia-tanmese lehet, a csápos idegen lény is ember, meg ilyenek, hát, annyira azért ebben sem telitalálat. Nem is biztos, hogy jó ötlet tovább húzni ezt az ismertetőt, egyre tovább fanyalgok...

Abba is hagyom.


Borító: 5 (szóda)

Hangulat: 4 (felejthető)

Ára: 419,- plusz/mínusz azóta eltelt idő (de inkább mínusz)

W. Hamilton Green - Mars 1910

Múltkor talán nem említettem, de az (egyik?) olcsókönyves cégnél kiárusítás lehetett, oszt ott vettem kb. 13 Valhalla-stuffot, darabját 160 pénzért. (Esetleg 16 darabot egyenként 130-ért, nem emlékszem pontosan. De mégis inkább az első.) Ez a Mars is ezek közé tartozik, amelyik regényhez kedvem volt, azt még nyáron el is olvastam, azóta eltelt soksok idő, ezt meg már írtam; szóval ebből a könyvből sem emlékszem sokra. Azért megpróbálom összeszedegetni... (Ezt most spec. azért írtam le, mert szerintem ez is kell ahhoz, hogy a Té Olvasó képben legyen.)

Alternatív univerzum: 1910-et írunk, és a földi hatalmak vetélkednek egymással. Persze a helyi technikai szinten, léghajók, gőzgépek, ilyesmik, ahogy azt már az "alternatív valóság" jelző bedobása után sorolni szokás. Itt még az idegenek is be vannak véve a képbe, nem mintha amúgy nem lenne aranyos (bár kissé szokatlan, és szándékosan szokatlan, tehát enyhén izzadságszagúan most-pedig-mutatok-valami-rohadtul-eredetit--szerű), titkosügynökökkel, elhárítókkal (ez különösen ötletes). Egy gazdag fickó egyébként úgy dönt, hogy ő pedig most elrepül a Marsra; aztán persze ott is történnek dolgok, de itt már végképp vázlatosak az emlékeim, hiába, elég régen olvastam.

Nem rossz könyv ez. Semmi igazán kiemelkedő, semmi echte klasszikus-tulajdonság, de azért aranyos. (Mondjuk nekem spec. az a nyűgöm vele, hogy összefolyik egy másikkal és erőlködnöm kell, hogy kiválogassam, mi melyikben volt. Hmmm, nem is tudom, amarról írtam-e már...) Nemtom amúgy, hogy mennyire lett üzleti siker, de a tervezett folytatások, sőt a külön RPG valahogy nem jelent meg...


Borító: 6 (egye fene)

Hangulat: 7 (egész kellemes)

Ára: 160 / 639,-

Damien Forrestal - Ninive

Már elég ifjú koromban olvastam sci-fit, aminek van egy nagy hátránya. Az akkor kivégzett novellákból-regényekből mindig elég sok megmaradt; annyi nem, hogy bármire is tudatosan emlékezzek, viszont a korai Galaktikák mostani böngészésekor elég gyakran járok úgy, hogy az írás úgy felénél járva beugrik a befejezés, megcsappantva a cucc "élvezeti értékét". Akkor meg pláne bosszantó ez, ha klasszikus novellákkal történik, márpedig főleg velük szokott, mivel ezek "emlékezetesek". (Úgy látszik, ez a könyvkritika-egyveleg most a "klasszikus" és az "emlékezetes" fogalmak körüljárására épül... Egyébként nem szándékosan.)

Mikor a Ninive utolsó novelláját olvastam (mert a könyv egyébként Gáspár András régebbi, általában a Galaktikákban megjelent novelláiból áll, vagy azokat tartalmazza, ahogy tetszik), ugyanez történt, vagyis majdnem. Szerencsére az emlékezetem-lelövi-a-poént forgatókönyv elmaradt, viszont igencsak ledöbbentem, mikor még-mindig-rémlik elemeket találtam benne (ráadásul nem is a passzív fajtából; az ötlet annyira eredeti és jó, hogy nem is csoda, hogy emlékeztem még rá, bár a forrást már sűrű homály fedte).

Amúgy elég változatos írások vannak a könyvben, a film halálán elmélkedőtől egy (több?) időutazásoson át a Földön garázdálkodó idegenek elleni küzdelemről szólóig. Ugye gyűjteményes cucc, a pár évig készült novellák pedig nyilván nem íródtak eleve egységes koncepcióval.

Azt hiszem, még annyi idetartozik, hogy egyes novellák egyes részei utána "átdolgozódtak", hogy megjelenjenek a Kiálts farkast! 2-ben (vagy talán az egyben is? Kell nekem egymás után olvasni az ilyeneket, hogy összemosódjanak), ez persze természetes írói folyamat meg minden, viszont nem kéne olyasmiket költeni hozzá, hogy "így egészítve ki máris trilógiává a még csak kétrészes sorozatot", mint ahogy egy nevesebb sf/f honlapon olvastam, mert ez egész egyszerűen marhaság.

Ja, és egy tartalomjegyzék elkelt volna a kötetbe. Egye fene, akár az elejére is, ha nagyon muszáj, bár (magyar nyelvű) könyvnél a végén lenne a helye.


Borító: 6 (bácsi + motor + farkas + puska + napszemüveg)

Hangulat: 9 (igen kellemetes)

Ára: hú, a fene tudja, nincs ráírva...

Ghosty

Könyvajánló part #1 (Petrus)

Josh Keegan: Neonbiblia

Magyar író (Szántai Zsolt) magyar műve még a régi, békebeli Valhallás időkből. A történet tulajdonképpen cyber, meg punk, meg erősen biblikus, talán némi Kult és In Nomine beütéssel, de hát sok hasonló regényre rá lehetne húzni ezeket a jegyeket, úgyhogy lapozzunk.

A történet szerint a nem is olyan távoli jövőben Lucifer, miután megtette a maga dolgait a múltban, lassacskán kezd megundorodni ettől az egész gonoszkodástól és sóvárogva gondol vissza a régi szép, szó szerint angyali időkre. Véletlenül megtudja, hogy a Jóság Ura egy második megváltót akar a Földre küldeni, tudja a leendő anya és apa nevét is, ezért megszökik a pokoli Kapitolból (ez minden gonoszság fővárosa), hogy segítse a gyermeket és talán bocsánatot nyerjen ezzel.

Eközben a Földön a szétatombombázott afrikai régióban újra mutánsvadászat indul, ahová hőseink is jelentkeznek. Kapitol ura sajnos hamar rájön, mit is tud Lucifer és ő is elküldi a maga emberét, hogy rabolja el a nőt és ő nemzzen neki gyermeket, amely így a gonoszság forrása lesz a Földön is és végre ők fognak győzni.

Nagyjából ennyi alkotja a könyv gerincét, sajnos a végét és nagyon elsietettnek és összecsapottnak éreztem, ahhoz képest, hogy az elején milyen lendülettel kap el mindenkit a történet.


Borító: 6 (az egyik főhős motoron)

Összesen: 7 (nagy kár a sietős befejezés miatt)

Josh Keegan: Anthico (A Messiás-tervezet)

Nem, nem, az azonos író ellenére ez a könyv egészen máshol és másmikor játszódik. Az emberiség már meghódította a világűrt, nem csak a Naprendszert és minden törvényszerűség szerint szépen össze is balhézott mindenki mindenkivel. A Birodalom, a régi hitleri alapokra építkező hatalom, hosszas háborúk után elbukik és kénytelen fejet hajtani az egyesített AmeAs (Amerika - Ázsia) erőknek. Európát AmeAs őrjáratok járják, mindenki az ő alkalmazottjuk, stb., szóval jól leigáztak minket. Egyetlen apró cégecske maradhatott csak fent és ennek vezetője titokban ismét a régi birodalmi álomképekről fantáziál és egy szerencsés véletlen folytán egy olyan űrhajó kerül a kezébe, amely a külső űrből érkezett vissza és az AmeAs - látszólag - elfelejtkezett róla. Ősközösségi állapotokban élő, kosárlabdázó méretű, de ugyanakkor rettentő szívós és erős lényekről hoz hírt, akikben az új hadsereg gerincét látja és egy nyakatekert ötlettől vezérelve elhatározza, hogy ezeknek a primitív lényeknek lejátssza a Bibliát - saját magával az isteni főszerepben!

Csapatot szervez régi, hű bajtársakból és elindul, hogy végrehajtsa a tervét. Nem is sejti, hogy két AmeAs kém is befurakodott közéjük...


Borító: 7 (a történethez illeszkedő angyalka légzőmaszkban)

Összesen: 9 (nekem tetszett!)

Gáspár András: Kiálts farkast!

Vogel Zsigmond, az idegen Kalmárok elleni űrbéli harc veteránja, amnéziásan, rémálmoktól gyötörten tér haza, a XXII. század Budapestjére, hogy talán megnyugvást találjon szerelme, Ágnes oldalán, de a régmúlt újra utánanyúl és régi ellenfele, a sikeres és dúsgazdag Pauker ismétcsak igyekszik megkeseríteni az életét valamiért, ami a háború alatt történt velük, de ha megfeszül, sem tud emlékezni rá. Vadásznak rá, meg akarják ölni és segítőtársai, a Fogyasztóvédelmi Titkosszolgálat ügynöke és egy nyomozó sem tudnak bizonyíték híján igazán hathatósan közbelépni. Aztán amikor a pincékben, gangok mélyén tenyésző, félintelligens plazma is szerephez jut, Vogel végre emlékezni kezd...


Borító: 7 (az eredeti kiadásé nem tudom milyen volt, ez nem rossz)

Összesen: 9 (jó kis könyv, habár nem teljesen az én szájízem szerint lett írva, de az meg ugye, csak az én bajom, a történethez semmi köze)

Greg Gordon: Jóslat (Earthdawn)

Mint az Earthdawn -hoz csak felszínesen konyító, élete első ED regényét olvasó laikus, meg kell mondjam, hogy úgy általában véve a könyv tetszett. Különösen a nem szokványos viselkedésű fajok és a nem agyonmágiázott, ugyanakkor a mágiával teljesen átitatott világ leírásai tetszettek. Életemben nem játszottam még ED -t, úgyhogy nem tudom megítélni, mennyire játékszerűek, vagy éppen attól elrugaszkodottak a varázslatok leírásai, de nekem azok is tetszettek.

Cymric, a varázsló abból él, hogy kis falvakat járva megszabadítja az ott élőket a problémáiktól, eljátssza a nagy mágus szerepét, felmarkolja a pénzt, élelmet és továbbáll. A történet kezdetén egy elapadt kutat nyit meg egy faluban, habár ezúttal kishíján otthagyja a fogát. Felfigyel rá egy átutazó kardművésznő, Leandra, és némi egyezkedés után rábeszéli, hogy tartson vele egy ideig, ugyanis neki egy mágusra van szüksége, aki meg tudna fejteni egy naptárat és annak a rendeltetését, ami talán kapcsolatban áll a múltjával - amit teljesen elfelejtett. Cymric nem túl lelkes, de a fizetségül kínált varázserejű nyaklánc felkelti az érdeklődését és mikor kiderül, hogy a nő végzete egy homályos jóslat szerint az, hogy megküzdjön egy Rémmel, veletart. Aztán egyre furcsább dolgok derülnek ki erről a jóslatról...

Mint mondtam, a történet tetszett, nem tipikus lefolyású és a mellékszálak is különös ízűek, nem szokványos fantasy-klisék, akárcsak maga a világ. Ami igazán zavart, az a fordítás. Néhol úgy tűnt, mintha a nyers változat maradt volna benne a szövegben, ez főleg a könyv elején érződik. A közepétől az egész valahogy gördülékenyebbé, "magyarosabbá" válik, habár lehet, hogy csak szimplán kukacoskodni akarok.


Borító: 8 (szerintem jó)

Összesen: 7 (elég jó)

???: A rátóti legényanya

Rátóton mindíg is csodák történtek, nincs ez másképp most sem, midőn Józsi, a falu egyetlen Józsija (merthogy mindenkit Bélának hívnak), bizony, "megesik" és úgy is marad. Mindenki győzködi, hogy vetesse el a gyereket, az "apa", Ágika többször is megveri, a plébános és a tanácselnök (sőt, maga Marx és Engels) is kiátkozza, de Józsi csökönyös és szülni akar. Hogy mi lesz ebből?

Hát... eleinte jól indul, szépen összeszedett az egész és van valami belső logikája is, de kb. a felétől kezd egyre hónaljszagúbb lenni, a végén meg már olyan szakállas, ősöreg rátóti történetek vannak elsütve, hogy azokon még egy újszülött sem húzza mosolyra a száját. Nem is túl hosszú a könyv, másfél óra alatt simán ki lehet végezni. Film is készült belőle, azt még nem láttam.


Borító: 5 ("underground" paraszti stílus (belső illusztrációk is vannak))

Összesen: 6 (egyszer elolvasható)

Pasquale Festa Campanile: A lator

Az időszámításunk kezdetén, nagyjából egy időben és helyen két gyermek születik a Közel-Keleten. Az egyik egy asztalos, József fia, a másik az apját sem ismeri, anyja pedig prostituált. Életük bár teljesen különbözően alakul, mégis össze-összetalálkoznak. Miközben az apátlan fiút tízéves korában anyja elzavarja otthonról és tolvajként, szemfényvesztőként, kuruzslóként, csalóként járja Júdea és a határos területek városait, falvait, megismerjük az ott élő népek szokásait, hiedelmeit, félelmeit és babonáit, amit a könyv főhőse okosan kihasznál, hogy összeszedjen annyi pénzt, ami a római állampolgárság elnyeréséhez szükséges. A sors mégis állandóan megtréfálja, mindíg közbejön valami balszerencse, ami miatt mindenét elveszíti és újra kell kezdenie mindent. Végül mikor már a letelepedést fontolgatja régi szerelme oldalán, építkezésbe fog és már - már kezd megbarátkozni a gondolattal, hogy rendes ember lesz, egy újabb balszerencsés találkozás után lefogják és börtönbe zárják egy régi lopási ügy miatt, majd Jézus mellett ő lesz az egyik lator, akit keresztre feszítenek.

A könyv első személyben beszéli el a történéseket, mindent a maga nyers valóságában. Érdekes a bibliai történeteket, Jézus életének fontosabb eseményeit más szemszögből is látni. A főhős, mikor Jézus csodatételeiről hall, mindjárt arra gondol, hogy kilesi a titkát és utána ő is alkalmazza majd azokat, benne fel sem merül (vagy ha igen, nem hiszi el), hogy isteni csodákról van szó. A köny végefelé, mikor rabszolgasorba kerül egy római birtokon, mégis csak úgy tud megmenekülni, hogy az általa lenézett próféták stílusát veszi fel és ügyes cselekkel képes elhitetni magáról, hogy meglenne a hatalma bármihez, ha nem engedik szabadon.

Érdekes könyv, egyszer mindenképpen érdemes elolvasni, főleg azoknak, akik fantasy környezetben tolvaj-szerű karakterekkel kacérkodnak. Nekik feltétlen ajánlott könyv, ugyanis megmutatja: az állandó tolvajkodás, csalás igen ritkán jár jó véggel és érdemes megfontoltabban végezni ezeket a cselekvéseket, különben nagyon ráfázhatnak.

Nekem pont a csapatom tolvaja adta kölcsön a könyvet és az elolvasás után már megértettem, miért játssza úgy a karakterét, ahogy. Ő bízik benne, hogy neki sikerül, ő kikerüli majd a buktatókat, de ettől függetlenül (a könyből még akkor egy betűt sem olvastam!) pont az aktuális kalandunkban egy herceg véresre verette az embereivel, mert többször is tiszteletlenül beszélt vele...


Borító: 3 (borzadály)

Összesen: 7 (elgondolkodtató és szórakoztató is egyben)

Megj.: A könyvből film is készült, de az állítólag inkább paródia, nem követi hűen a cselekményeket (még nem láttam).

Dale Avery: Csillagrombolók

Újabb magyar szerző, mégpedig maga Nyulászi Zsolt bújik meg emögött az álnév mögött, de ha nem tudnám, a könyv elolvasása után akkor is olyan érzésem támadna, hogy "jé, ez tök Codex". Mert az. Ami nem baj, mert elég jó hangulata van az egésznek. Bevallom, a cím alapján először azt hittem, újabb SW regényt fogok olvasni tőle (az egész jó Han Solo-trilógia után), de nem, ez egészen más.

Adott egy széthullófélben lévő, klánháborúk dúlta birodalom valahol a végtelenben. Császára - miután legerősebb riválisa, Norquen elfoglalta a bolygóját - menekülni kénytelen és egy csatahajón éli élete hátralévő napjait, miközben ellenlábasa egy zseniálisan megszervezett merényletre készülődik. A Császár minden évben ellátogat egy bányászbolygóra, ahol egy híres aszteroida-futamot rendeznek és győztesnek maga az uralkodó adja át a jutalmat, egy kisebb vagyont. A testőrparancsnoka és intuítora baljós előérzetei dacára elutazik a versenyre, mivel szüksé van a bolygó kitermelt ásványanyagaira, viszont nem tud róla, hogy a kormányzat titokban már lepaktált az ellenségeivel. A Császár a testőrparancsnok lányát küldi el egy titkos helyre, hogy hozza el onnan egyetlen fiát. Megkezdődik a verseny és hamar két nagy rivális küzdelmévé alakul. Egyik oldalon áll a Báró, aki Norquent csempészi majd fel a csatahajóra, a másikon Fieres, a pilóta, akinek különös sötét foltok vannak a múltjában. A háború kitör, a csatahajó és a Császár egy precízen megtervezett csapdába esik és Norquen ragadja magához a hatalmat. Négyen viszont elmenekülnek és a Császár fia is velük van...

Habár ebből a hevenyészett ismertetőből nem világlott ki, de a könyv tipikus Codexes történet, még a harcművészetek és a pszionikus leírások is szinte mintha onnan származnának (bár ez a könyv jóval előbb volt, mint a Cx).


Borító: passz, txt -ben olvastam

Összesen: 7

Petrus

Könyvajánló part #2 (ElGabor)

J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

Ha egy könyvnek ifjak százait sikerül rászoktatni az olvasásra, akkor az mindenképpen megér egy pillantást. Ha Észak-Amerika fanatikusai könyvégetést rendeznek belőle és Ausztráliában be is tiltják, akkor pedig valószínűleg mesterművel van dolgunk. Vagy ügyes marketingmunkával. Nos, ez utóbbi gondolom a Harry Potteren is sokat segített, de azért attól még nem rossz. Sőt!

A történet szerint az ifjú Harryt szülei halálos kimenetelű autóbalesete után egy átlagosan unalmas (és igen ellenszenves) rokoni család neveli fel, meglehetősen sanyarú körülmények között. Szerencsére az írónő nem tört Dickens babérjaira, ezért van kiút a rokonok zsarnoksága alól: amikor hősünk eléri a tizennegyedik (?) születésnapját, értesítőt kap a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolából, amiben örömmel értesítik, hogy felvételt nyert az ország legnevesebb varázslóiskolájába.

A varázslók világában Harry valóságos hősnek számít: mindenki ismeri a történetet, hogyan győzte le csecsemőként Voldemort nagyurat, a Nagyon Gonoszt (ennek tanúja a homlokán virító, villámot formázó sebhely), ráadásul szülei jelentős mennyiségű aranyat és drágakövet hagyományoztak rá, amiből még a legdrágább versenyseprűket is megengedheti magának.

Az iskola kimondottan hasonlít az angol bentlakásos gimnáziumokra: van négy egymással rivalizáló kollégiuma (Harry a jó hírnevű Griffendélbe kerül, az ellenség pedig értelemszerűen a származásra és pedigrére igen kényes Mardekárból áskálódik), hatalmas, mágikus lényekkel teli erdeje és egy csomó excentrikus oktatója. Az angolszász hagyományok szerint az iskola nem iskola sportcsapat nélkül - a Roxfortnak ezért négy kviddiccsapata is van. A kviddics a focira emlékeztet, de a levegőben játsszák (seprűhátról), továbbá számos, önálló akarattal rendelkező labdára van hozzá szükség. Néhánynak csak az a feladata, hogy lelökje az ellenfeleket a seprűről, az igen kis méretű aranyszínű megtalálása pedig azonnal eldönti a játszmát.

Harry hamarosan ráébred, hogy itt sem fenékig tejfel az élet: sötét dolgok készülődnek az iskola rejtett zugaiban, ráadásul úgy tűnik, valaki a tanárok közül az életére tör. Úgy kell fényt derítenie a rejtélyekre, hogy közben a vizsgák is vészesen közelednek.

Értékelés: eleinte szkeptikus voltam ("Na ENNYIRE azért nem lehet jó."), de a szkepszis hamarosan érdeklődésbe, később pedig őszinte elismerésbe csapott át. Jó könyv, tessék elolvasni! (De miért kellett betiltani? Egyesek úgy tűnik, féltik a TV-t... Már készül a filmváltozat, nehogy szegény jenkik megerőltessék magukat...)


Borító: 5 (átlagos gyerekkönyv)

Tartalom: 9 (azért nem a Végtelen Történet)

Ára: ~1400 Ft

Robert E. Howard: Ne ássatok nekem sírt

Robert Erwin soha nem tartozott a kedvenceim közé. Lehet, hogy ő a fantasy Nagy Öregje (nem is, az Lovecraft lenne), lehet, hogy híres, de valahogy engem nem fogott meg. Pontosabban: viszolygással vegyes vonzalommal viseltetek a könyvei iránt és a viszolygás ellenére szorgosan olvasom őket, ha hozzájuk jutok. Az is lehet, hogy ez Howard nagyságának a jele, mert Salvatore vagy Weiss-Hickman esetén a kísértés nulla, lassan öt éve semmit sem vettem tőlük a kezembe.

A jelenleg kritizálandó könyv a Cherubion klubkiadványainak egyike, azaz csak antikvárium útján szaporodik (ha nem klubtag az ember). A borító szokás szerint Szendrei Tibor, ráadásul az átlagos (szerintem elég magas) színvonalhoz képest is ügyes munka. Nem túl gazdag a színvilága, de ez inkább előnyére válik. Valószínűleg egy mélységlakót ábrázol, amint a temetőben tesz-vesz.

A borítóból levont következtetések be is igazolódnak: a válogatás egyik fő vonulatát Howard horrorisztikus novellái, a másikat Solomon Kane kalandjai teszik ki.

A horrorisztikus novellák alapja egyértelműen Lovecraft, a nagy példakép (bár itt kissé kevesebb a csápos izé), ami azt is jelenti, hogy az élesszemű kritikus össze is fogja a két stílust hasonlítani. Hogy melyik a jobb, az ízlés kérdése - Lovecraft inkáb sejtésekre, képzettársításokra épít, a tanítvány sokkal naturalistább (persze napjaink ifjúsági filmjeihez képest mindkettő eléggé rózsaszínnek tűnik, de ezt csak a kontraszt teszi). Én Lovecraft javára döntenék (neki több tehetsége volt a kozmikus iszonyathoz), de attól még Howard sem elvetendő.

Solomon Kane, a puritán bosszúálló pedig a huszas-harmincas évek filléres ponyváinak jellegeztes hőse: erős, okos, bátor, acélos idegzetű és nagyon menő. Na nem annyira, mint Superman, de azért eléggé. Valahogy mégis szimpatikusabbra sikerült, mint Conan (megj.: az ifjú Conan még nem volt olyan rossz, de később nagyon elszaladt REH pennája - a "minden napra egy isten" sosem volt a kedvenc műfajom). Néha még emberi hibákat is elkövet, ami a műfajban kuriózumnak számít. Összefoglalva: a Kane-novellák jók. Egzotikus környezetben játszódnak, jók az NPC-k, jó a DM (...megszólalt bennem a kockafejű szakbarbár...). Igazán lehetne legalább ebben követendő példa - a Requiem után valóságos felüdülés volt.


Borító: 9 (szép)

Tartalom: 8 (gyűlölöm, ha megdönti valaki az előítéleteimet)

Ára: nekem 600 volt, ráadásul tökéletes minőségben...

Fritz Leiber: Kardok és ördöngősség

-avagy: hogyan írjunk D&D-s kalandmodult?-

Ffahrdot és a Szürke Egerészt minden szerepjátékos ismeri, aki valaha is játszott (A)D&D-t. Vagy legalábbis illene ismernie: Leiber mester jelentősen hozzájárult a (A)D&D világképéhez (legalábbis jobban, mint mondjuk Tolkien), méghozzá meglepően magas színvonalon. Neki köszönhetjük a tolvajokról kialakult képet, bizonyos fokig a barbárokat, valamint sok izgalmas varázslatot. A legtöbbet mégis a szellemiségéből vett át Gary atyánk: Leiber hősei a tipikus szerepjátékos csapat megfelelői: gyakran kapzsiak és alattomosak, néha nagylelkűek vagy hősiesek - és meglepően szerencsések, ami abban nyilvánul meg, hogy általában élve megússzák a kalandot. Van egy olyan érzésem, hogy a T$R bukásában jelentős szerepet játszott eme régi, jól bevált alapok elvetése és a rózsaszín, itt-ott eléggé szirupos világok és hősök erőltetése.

Ettől eltekintve a két hős kalandjait bemutató első kötet felemásra sikeredett: az első két rész elég középszerű, a harmadik pedig túl rövid, pedig többet érdemelt volna. Az első rész az ifjú Ffahrd szökését beszéli el, aki egy erősen matriarchális északi barbár törzs férfitagja. Ffahrd váratlanul beleszeret a városban vendégszereplő komédiások táncosnőjébe, a tolvaj Vlanába. Menyasszonya és a törzsi asszonyok neheztelése ellenére megszökik és Lankhmar városában keres magának megélhetést. Egerész a helyi varázslófaló földesurat próbálja meg meggyilkolni, majd szíve választottjával, Ivriannal kereket oldva szintén a nagyvárosban keres menedéket.

A harmadik rész a könyv legsikerültebb része: megdöbbentűen életszagú képet fest egy színes, de velejéig romlott világról és szereplőiről: ravasz és gyáva koldusokról, a kegyetlenül profi Krovas vezette tolvajcéhről (lám, honnan jött ez a motívum is) és Hristomilóról, a gátlástalan feketemágusról (megismerünk egy kedvelt negyedik szintű varázslatot is). Megragadó, talán azért is, mert Leiber nem próbál a világába jóságot hamisítani, hanem hagyja érvényesülni az enélkül is érdekes és rokonszenves figuráit. Lehet, hogy nem Lawful Good áll a karakterlapjukon, de ez nem is zavarja az olvasót. Vajon nem ezt kellett volna-e a TSR okosainak propagálni Zölderdő Ed világa helyett?


Borító: 5 (Max, de ronda)

Tartalom: 7 (a harmadik rész magában 10 lenne, de sajnos...)

Ára: ki emlékszik már arra...

Fritz Leiber: Kardok a Halál ellen

Ez pedig Ffahrd és a Szürke Egerész további kalandjait tartalmazza. Ezúttal még csak véletlenül sem regényszerű, inkább rövidebb novellák többé-kevésbé független füzére. Ez viszont inkább használt a színvonalnak: akad köztük gyengébb eresztés, de az átlag kimondottan kellemes, igaz, elég hamar végez velük az ember. További kommentár nem is szükséges igazán, a poénokat lelőni pedig bűn. Tudom, rövid lett, de sajnos nagyon jó könyvekről nem is olyan könnyű írni... Kár, hogy a 96-os megjelenés óta semmi jele a folytatásnak, pedig van még belőlük néhány. Valhalla, Valhalla, nem tudjátok ti, mi a jó...


Borító: 7 (Szendrei)

Tartalom: 9

Ára: 489 Ft (volt 96-ban)

Galántai Zoltán: A kristálykő bajnoka

Ismeri valaki ezt a könyvet? Nem? Nem csoda. Bár a Galántaiak egyes képviselői elkövettek egyet s mást a Valhallának (Johannes Gallantay Élvezhetetlen Mágikus Tanulmányai, Galántai János Iam Proximus Ardet Siráma és Galántai János (?Jan van den Boomen?) regényei), ez a rövidke kis regény bizony eltűnt a süllyesztőben. Amit nem is csodálok túlzottan...

Először a borító: hiányzik róla a benganagy barbár a fejszéjével/a félelf női bárd a lantjával és a repülő macskájával/a fenemód furcsa képet vágó elf varázsló(?nő?)/a sor tetszés szerint folytatható. Ehelyett adott egy fehér-kék alap, rajta egy "drágakő" - erőteljesen stilizált drágakő, mármint...

A belbecs is ehhez hasonló, vagyis sajátosan eltér az átlagtól, néha előnyére, néha pedig hátrányára. Először: ez nem az átlagos vaníliaízű regényféleség, ami fenemód hasonlít valamelyik nagyobb klasszikus (főleg Tolkien) műveire. Sőt. Az első fejezet pl. arról szól, hogy megy a sereg és sorban leöli az ellenfelet, miközben mindkét oldalon valami titokzatos jelenség/teremtmény pusztítja az embereket. IV (?) Tiwen ármádiája végül diadalmaskodik. Snitt.

Nem könnyű megfogalmazni, hogy mitől olyan a könyv, amilyen. Egyrészt pl. a főhős az események során nem tanúsít túl nagy kreativitást. Pontosabban mindig azt teszi, amit mondanak neki. És ráadásul néma is lehet, mert egy szó nem hagyja el az ajkát! Ehelyett kap monológokat, titokzatos próféciákat meg ilyesmi.

Mi van még a könyvben? Sok-sok egzotikus értelmes faj (van róluk szószedet is, amiben úgy tűnik, a fő vonása mindegyiknek az, hogy "birodalomalkotó" vagy éppen "nem birodalomalkotó". Térképet is találunk.

Ez az a pont, ahol a CU nb. olvasója valószínűleg megcsóválja a fejét és fenemód nem érti, hogy egy ilyen rossz könyvet hogyan lehet egyáltalán kritizáni. Jó kérdés. A válasz pedig az, hogy nem is olyan rossz könyv ez. A sorok írója például 94 óta mindig szakított arra időt, hogy egy-két évente leporolja és végigolvassa (amit nagyban befolyásol az a tény, hogy azért nem túl nagy a terjedelem sem).

Hát, talán azért olyan jó könyv, mert tökéletesen jól illusztrálja egy pusztulófélben lévő világ hangulatát. Az általános apátia és a belenyugvás annyira nyomasztó, hogy örülünk már annak is, ha tudomást szerzünk a főhős bátyjának sötét terveiről. Nem elég jó érv? Itt egy másik: a világ titokzatos. A kezdetektől a csúfos végkifejletig alig tudunk meg róla valamit, de eleget ahhoz, hogy beinduljon a találgatás és fantáziánkkal egészítsük ki a hézagokat. A világvége során végbemenő fordított evolúció, a tökéletlen teremtmények tökéletlen teremtői is kérdések sorozatát vetik fel a Baldó nevű ősöreg ellenállószervezettől kezdve az emberiesség leghalványabb nyomait is nélkülöző kristálylényeken át egészen a titokzatos és veszedelmes élő városokig.

A Kristálykő nem korszakalkotó (nem is lehet, mivel totál elfelejtették, sőt, fel sem fedezték), viszont sok fantázia szorult belé - annyi, hogy bizony ki is lépett a fantasy kereteiből és ezzel példamutatóan le is gyilkolta magát. Folytatása nem következik, de nem is lenne igazán értelme.


Borító: 2 (tipikus absztrakt a 70/80-as évek stílusában)

Tartalom: 8 (nagyon elvont, nagyon egyéni "izé" - jobb megnevezést nem nagyon találunk)

Ára: ?

ElGabor

Könyvajánló part #3 (Kain)

(Figyelem! Kain 1-5 ig pontozott - Swifty)

3001:Végső űrodüsszeia

272 oldal

799 Ft (volt)

borító 1

hosszúság 3 (nem rossz, csak nagyok a betűk)

hangulat 4+

Mi tetszett? + érdekes + információs anyag a könyv végén

Mi nem tetszett? - kicsit rövid - kár, hogy vége a sorozatnak - suta befejezés

Összhatás 4+

"Civilizációnk sorsát egyetlen ember tartja a kezében...csakhogy ő már ezer éve halott!"

Meglehetősen örültem (bazze' tökjó!), mikor megszereztem a könyvet. A borító azért elbizonytalanított kicsit - Photosopban csináltam ilyeneket néhány éve, és nem voltam valami ügyes. De nem is a borító a lényeg, hanem a könyv maga. És a belbecs elég jól sikerült. Élmény volt olvasni a 3001-es "földi" életről (az emberiség nagy része az egyenlítő felett épült hatalmas gyűrűben él), az új találmányokról.

A történetről röviden: az egyik űrhajóst, aki 2001-ben meghalt, kihalásszák az űrben. Világszenzációként él, és megpróbálja megszokni a technikai fejlettséget, meg is ismerkedik egy nővel. Ezt az idillt az töri meg, hogy újra megjelenik Dave Bowman, és HAL*. A monolitról pedig igen furcsa dolgok derülnek ki. Mivel az előző három könyvet elolvastam, nagyon kiváncsi voltam a sorozat végére. Ugyan eléggé meglepődtem, de jobb befejezést is el tudtam volna képzelni. Már csak azért is érdemes megvenni a könyvet, mert a mű végén találhatunk egy csomó kiegészítést és megjegyzést, amiből leszűrhetjük, hogy 3001 hihetetlen találmányai nem is olyan elérhetetlenek, és néhány éven belül nagy részük meg is valósulhat. Hm, érdekes... Van a könyvben még egy kis Arthur C. Clarke életrajz is. Mindent egybevetve jó kis sci-fi ez. Aki olvasta a sorozat első három darabját, ezt is kötelező.

* Tudtátok, hogy HAL nevét az IBM eggyel visszafelé tolt betűiből alkották?

Tolkien meséi

Nemtom hány pénz (sok)

kevés oldal

Borító 4

Hosszúság nem érdekes

Hangulat 5++

Mi tetszett? + a legjobb Tolkien - történetek egy könyvben

Mi nem tetszett? - néhol szebb is lehetett volna néhány rajz - azért egy kis "szerezzünk nagy pénzt kevés munkával" feelingem van

Összhatás 5+

A könyvet egy barátomtól (köszi Reaper) kaptam kölcsön, és még aznap elolvastam. A Woottoni kovácsmestert és a Sonkádi Egyed gazdát már ismertem, de újra megnézegettem. Van a könyvben egy új novella, a Levél című, amely meglehetősen furcsa, de szép. Nem értettem benne mindent, így a végét sem, de lehet, hogy csak én vagyok béna. A verseket Bombadil Tomáról már értettem, és kellemesek voltak. Az egy hiba az volt, hogy túl rövidek voltak. Mindent egybevéve elégedett vagyok a könyvvel, kényelmesebb is, ha egy kötetben megvannak ezek a művek. A rajzok sem voltak rosszak, néhány kivétellel. Konklúzió: ez a könyv egyetlen Tolkien-kedvelő polcáról sem hiányozhat. Irány a könyvesbolt!

Sztárt wársz? Sztár nincs, epízód van: A bárgyúgolyó futam

Bárgyú árnyak : Első epizód

sok oldal

sok pénz

borító 4 (nem rossz, és van jópár poén rajta)

hangulat 5 (szokásos ökörködés)

hosszúság 4

Mi tetszett? + ízléstelen poénok + elképesztően idióta az "írópáros"

Mi nem tetszett? - néha kicsit vontatott

Összhatás 4/5

Hát ez a könyv áálat. Az író olyan ökörségről tesz tanúbizonyságot, ami már-már a Zzz-űrzavarét ostromolja. Az eredeti történetet ismeritek, de ebben a könyvben minden máshogy van. A poénok hihetetlenek... a nevek is idétlenek (pl. Krigli Jimmy, Gya Gya Bilux, Odakinn Szálljfokker stb.). Ezt a könyvet nem szabad kihagyni! Különben lenne egy kérdésem: hogy lehet egy kétórás filmből paródia-trilógiát csinálni?!

Sztárt wársz? Sztár még most sincs, de epizód már van: Nabumm!

Bárgyú árnyak: Második Epizód

nagyon sok oldal

sok pénz

borító 4- (kicsit gyengébb, mint az előzőé)

hangulat 5- (egy hangyányit laposabb)

hosszúság 4 (OK)

Mi tetszett? + kegyetlen, véres és perverz poénok + még több ökörség

Mi nem tetszett? - elég vontatott

Összhatás 4+

Ha lehet, ez a könyv még állatabb! Aaargh! Ez a legdurvább, legfárasztóbb, legkínzóbb és legperverzebb poénokkal teli könyv, amit valaha olvastam. De egy kicsit erőltetett. Igaz, nem lenne meg a háromszáz-egynéhány oldal, ha nem keveri bele az író Ráyön közleány megmentését a transz-szilvóriumi vámpírok karmaiból, és egyéb baromságokat. Hogy lesz képes Nemes István ezt MÉG jobban fokozni a trilógia befejező részében? Passz. Nem tudok mást mondani, olvasd el! Kegyetlen!

Az elvarázsolt űr-kastély

kb. 100 oldal

egy százasért vettem

Borító 2

Hosszúság 1

Hangulat 3+

Mi tetszett? + lapozgatós + kapunk pontozást a könyv végén + sokféle befejezés

Mi nem tetszett? - rövid - a történet kicsit bárgyú

Összhatás 3+

Ez a könyv egy kicsit különbözik a többi lapozgatós könyvtől, mert öt perc alatt végig lehet játszani. Ez azért van, mert minden választási lehetőség más irányba tereli a történetet, és más végeredményt hoz. A könyvben éppen ez a jó, hiszen míg egy KJK-ot két-háromszor játszasz végig, ezt legalább tízszer fogod. Az árához :)) képest jó kis könyv, és asszem egy egész sorozatnyi van belőle. Ha a többit is megszerzed, ilyen áron, nagyon jó vásárt csinálsz.

Mark Evans: Riveti utcák, Sziklatorony

200 oldal

kevés pénz (200 Ft)

Borító 3

Hosszúság 3

Hangulat 4+

Mi tetszett? + újfajta lapozgatós könyv, nagyobb + hangulatos leírások + matricák

Mi nem tetszett? - néhol idétlen, anakronisztikus

Összhatás 4+

Ez a könyv is különbözik a többi lapozgatós könyvtől, hisz nincs benn olyan, hogy "lapozz a ..-ra!", hanem teljesen máshogy van megoldva. A Riveti utcákban a város egy kis részletéről van egy ábra, amire rá van írva, minden lehetséges irány felé, hogy hova lapozhatsz. A Sziklatoronyban pedig előre vagy hátra léphetsz egy oldalt, aszerint, hogy fel vagy le akarsz menni. A harcok megoldása is érdekes: van egy nagy táblázat, ami -tapasztalatod és fegyvered erejének függvényében leírja, nyersz-e vagy vesztesz. Lehet új fegyvereket, felszereléseket zsákmányolni, tapasztalati pontot vagy sérülést szerezni a csatákban. A helyszínleírások nagyon jók, kicsit filozofálgatók; a fantasynak eddig még nem ismert oldalait láthatjuk. Egy dolog nem tetszett: főleg a Riveti utcákban rengeteg anakronisztikus elemet és viccelődést találunk, amelyek nem illenek bele ebbe a kicsit komor és komoly világba. Valószínüleg a fordító érezhette úgy, hogy feldobja a nyomasztó hangulatot. Nagyon tetszett a matricás karakterlap. Ha szerzel valami felszerelést, csak rá kell ragasztani a matricát a lapra. Ez borzalmasan jól feldobja a hangulatot; kár, hogy csak egyszer használható.

Nem rossz ez a két könyv. Kellemes olvasmány lehet újszerűségével. Szerencsére nem is könnyű egyik kötet sem, így többször is neki kellfutni, mire végigolvassuk a könyvet.

Kain

<<<Vissza