Asszem nem én vagyok a legjobb személy arra, hogy értékeljem ezt a játékot, főleg azért, mert én, meg az ilyen kibergótikus (hülye egy szó) irányzatok nem vagyunk annyira köszönő viszonyban. Már a Warhammer 40k-t se nagyon értettem, merthát jó, klassz dolog ha az egyébként tényleg jó stratégiai játékához még hátteret is barkácsol a cég, de irodalmi magasságokról (meg egyáltalán eredeti ötletekről) azért túlzás beszélni vele kapcsolatban. No persze, izlések meg pofonok ugye, de nekem határozottan az az érzésem, hogy a WH40k világa NEM a legjobb dolog a szeletelt kenyér feltalálása óta. Nade, miért is zsabzsézok itt a Warhammerről, mikor ez itten egy Mutant Chronicles ismertető akar lenni? Hát csak azért, mert a könyv olvasása közben csomószor a Warhammer jutott eszembe. Persze egy nyúlás is lehet jó, de azért az ember (én legalábbis) már itt húzza a pofáját.
Szóval a könyv. A kinézet végülis elmegy. Majdnem minden oldalon képek, van pár szines lap is, szóval mennyiségre nincs panasz. Nagyrészt nagydarab, harciális morcos bácsik láthatóak, marhanagy puskákkal és errefelé úgy tűnik nagyon divatos böhöm páncél-vállap izékkel, amik ugyan dögösek, de szerény véleményem szerint kábé annyira lehetnek hatásosak, mint a láncbikini páncél a szabványfantasyban. Van egy csomó gonoszmutáns is, nekem úgy tűnt, hogy minél több szarvuk van, annál gonoszabbak és mutánsabbak, igaz nem ástam bele magam mélyebben a biológiájukba. A képek egy része elég profin megrajzolt cucc, de legalább ugyanennyi van a ceruzavázlat kategóriából, ami azért nem olyan kedves a szemnek. A helyet viszont jól foglalják. A világ az a hagyományosan standard kibergót dolog; kellemes életre elég alkalmatlan hely, környezetszennyezéssel, megavállalatokkal (valamivel a Cyberpunk játékosok felé is kellett nyitni, ugye), óriási városokkal, ahol az emberek, bár hájtekk cuccokkal vannak körlvéve, egész csomó dolognak adnak latinos hangzású nevet és gargoyle-okkal díszítik a felhőkarcolóikat. Az utcán meg a sok nyomorgón kívül grasszálnak még a Sötét légió erői, illetve az ő kipurgálásukra szakosodott inkvízítorok és társaik.
Mert, ugye, itt vannak a sötétség erői is, akik a kissé homályosan körülírt Sötét szimmetriát kihasználva csinálják a balhét. Ők az egyik megatársaság hülyesége miatt kerültek ide anno. A felfedezők ugyanis, akik a naprendszer tizedik bolygóján kajtattak, találtak egy eltemetett artifact-jellegű cuccot, amin keresztl átrohant erre a világra a Sötétség öt apostola, hogy csinálják a fesztivált. Elég alulképzettek lehettek ezek a felfedezők, nemhogy a Dark Conspiracy rpgt de még csak harmadosztályú sci-fiket se nagyon olvastak, különben tudták volna, mivel is jár, ha nekiállnak artifact-jellegű cuccok után ásni egy távoli bolygón. Szóval itt vannak a sötétség erői, lehet hentelni őket. Nagy puskákkal meg kardokkal, merthát ha már van rakétavető meg géppuska az embernél, miért ne használjon kardokat is? (Meg láncfűrészt a géppuska csöve alatt. Van ilyen is a fegyverek között, tök praktikus, mint a bajonett az atombomba hegyén.)
Eh. Na persze elismerem, nem igazán tudok objektívan hozzáállni az ismertetőhöz. Ennek persze oka az is, hogy a játékkal kapcsolatos ajnározgatás kicsit magasra tette a mércét nálam. Nomeg az is, hogy a dizájnos szabálykönyv bizony messze többet mutat, mint ami benne van.
Mert mi is van benne? Először is egy két-három oldalas, képregény-beütésű bevezető arról, hogyhát igen, itt vannak a setétéség erői. Klassz, hangulatos meg minden, de hiányoznak a részletek, és ez az egész történelemre jellemző. Ok, a Föld egy kiégett roncshalmaz, az emberiség a naprendszer egyéb bolygóin él; ez kvázi alapesetnek számít. De hol vannak a konkrétumok? Nagyon kevés a kézzelfogható információ a könyvben, és ez nem csak a történelemre vonatkozik. Hosszú oldalakon ömlik a rizsa a megatársaságokról, a Kartellről, a Testvériségről (vannak ám ilyenek is), ami hangzatos, hangulatos (már aki szereti ezt a hangulatot), de nekem határozottan az volt az érzésem, hogy ez a szöveg csak ritkán több süket rizsánál. Majdnem hatvan oldal foglalkozik az öt megacéggel. Ez soknak tűnik elsőre, de ennek sacc/kábé több mint fele kép, és a maradékból is elég sokat foglalnak a könyvben végig felbukkanó rövid, féloldalas sztorik, amikben rendszerint szemlátomást tesztoszteron-mérgezésben szenvedő harciális morcosok döglenek meg örömmel a legyőzhetetlen sötét erőkkel szemben, vagy épp inkvizítorok darálnak be eretnekeket.
Oké, megtudjuk, melyik cégnél ki a boss, mi a cég profilja, meg milyen jellegű egyenruhát viselnek a seregeik, de kétlem, hogy az itteni infók hasznosak a szabadúszóknak (akik amolyan piti árnyvadász-jellegű zsoldosok, akiket feláldozható gyalogoknak használ mindenki, és amiknek a kijátszásához van kábé elégséges anyag a könyvben) és hasonszőrűeknek, inkább csak beetetés az egész. Persze, vannak említve mindenféle klassz cuccok, de ezek részletes ismertetője gondolom majd a kiegészítőkben...
Nem mintha az öt megacég olyan nagy ötlet lenne... Ha röviden össze kéne foglalni; Van a Capitol, ők az amerikai cégek, részvénytársaság meg minden. Van a Bauhaus, ők a germán meg úgy általában európai kliséket nyomatják. Van a Mishima, akik még a távoli jövőben se gyógyultak ki a nyinnyákból meg a szamurájokból és amúgy tipikus klisé-japánok. Az Imperial az tiszta egy Nagy Britannia. Nomeg ott a Cybertronic, az újhusik, a semmiből jött megakorp, ők teljesen bubusak a kibercuccokban (amikről nem nagyon van konkrét infó ebben a könyvben) teljesen gyanúsak, szóval vagy a sötétség szolgái lesznek a jövőben, vagy ők fogják megmenteni tőlük a világot. Én legalábbis erre fogadnék. Érdekes különben, hogy az egyik bejegyzés szerint az emberi civilizáció önként lemondott a legnagyobb technikai vívmányairól, szétszedték őket meg miegyéb, nehogy megjelenjen ugyanez a Sötét szimmetria miatt az ellenfél ligájában is, a megacégek csak úgy szórják a hájtekk cuccaikat. Oké, a hájtekk cuccok nagy részén persze ravasz is van és nagyokat lehet velük durrogtatni, de akkor is...
Van aztán úgy öt oldal a Kartellről is, ez tartja az egyensúlyt a cégek között, meg ők alkalmazzák az űrgárdistákat, az emberiség elit harcosait. Itt ugyan Doomtroopernek híjják őket, de ez a lényegen nem nagyon változtat. Van hét oldal a Testvériségről, na ők beszélnek legtöbbet latinul, inkvizíciós tevékenységgel foglalkoznak, és marhanagy katedrálisokat építenek szabadidejükben. Varázsolgatni is tudnak. Náluk egy bíboros a főnök, meg mágiában is ő a főmufti a jófiúk ligájában.
A könyv ezután rátér a rosszbácsik csapatára. Olyan harminc oldal körüli terjedelemben vesézgeti az öt apostolt. Melyik milyen stíusban akarja bedarálni a világot, kinek milyen trademark monsztái vannak, ilyesmik. Ez a rész leginkább egy elég nehezen átlátható szörnygyűjteménynek tekinthető, plusz mellékelnek egy-kettőt a monszták munkaeszközeiből is. Itt is elég sok a latinos elnevezés, gondolom a szép hangzás miatt.
Aztán, a 129. oldalon végül eljutunk a karaktergenerálásig. Két-három oldalban (képekkel együtt) elintézik, mi is az a szerepjáték, azt' jöhet a karaktergenerálás. Van hat főtulajdonság, amiket 3d6-al dobál ki az ember, meg egy-két képzettség is akad, amiket nem lehet csak úgy felvenni, hanem kétéves karriereket választ az ember (van belőlk ha jól számolom kilenc darab, a munkanélklivel együtt) és ezek szabják meg, mit fejleszthetsz. A karakteralkotásban nagyon nagy szerepe van a kockának. Dobálgatni kell, vajon fel tudod-e venni az adott karriert, dobálgatni kell, hogy melónál maradsz-e a két év után, dobálgatni kell a karrierciklus alatt két-három véletlenszerű eseményt (ha kicsit dobsz, szívsz, ha nagyot, kapod a bónuszokat dögivel). Még az életvitel is nagyrészt a kockadobásoktól fgg. Kicsivel kevesebb random elem talán szimpatikusabb lenne számomra. Képzettségből van kűlönben olyan harmincegykét darab, köztűk akadnak nem-harciak is. Kétségbeesni azért nem kell, elektronikával lehet például detonátort is összehozni. Igaz, meg kell jegyezni, hogy a játék javasolja új képzettségek bevezetését is.
A harc engem a Mines of Titanra emlékeztetett, ott is egy négyzetrácson álldogáltak az emberek... Elég táblás játék jellege van a dolognak, jól kirészletezett eksönökkel (többféle sorozat mód, a sörétes puskák és a napalm finomságai meg ilyenek).
A következő hét oldalon lezavarják a mágiát plusz a jófiúk varázslatait. Ezután öt oldalon sorolják a rosszbácsik spelljeit, ezek kimondottan dögösebbnek tűnnek, megfontolandó az eretnek csapattal való játék.
A következő huszon-valahány oldalé a lényeg; fegyverek. Kép is van mindről. Igazán sok különbség nincsen két pisztoly vagy géppuska között, gondolom ezért is van ott a rajz, hogy ne csak a neve legyen más... A könyv végén hömpölyög a végeláthatalan felszereléslista, teljes két oldalon. Ezek is főleg harci cuccok, Nem viccelek, a napszemveg utáni leírás pont olyan hosszú, mint ami a számítógép után következik. Marha hájtekk napszemvegeket árulhatnak...
Nem ragozom tovább, nagy átverés ez a könyv; szerepjáték-szerűre felpuffasztott, közepes stratégiai játék, semmi más. Amennyire tudom, már becsődölt vele a kiadó, igaz előtte még kijött tán egy-két kiegészítő is hozzá. Ezeket nem láttam, lehet, hogy szerepel bennnük a szabálykönyvből kimaradt összes infó és adnak némi értelmet a játéknak. Ja, jut eszembe, volt belőle kártya is, magyar verzsön is megjelent, állítólag hamarabb becsődölt, mint a Mítosz.
Attila
(A kártya a Doomtroopers névre hallgatott, és itthon egy cseh cég, a Blackfire Games adta ki. És tényleg hamar becsődölt. - Swifty)
<<<Vissza