Violence™ - egy őszinte játék.

Nézzünk szembe a tényekkel, a legtöbb rpg elég szép átverés. A készítők dumálnak össze-vissza a szerepjáték új reneszánszáról amit deügyeskisfiú-épp-a-kezedben-tartasz-egyél-egy-cukrot-érezdmagadokosnak, arról, hogy mennyi munka fekszik abban, amíg ezt a csodásan kidolgozott izét összehozták csak neked te kiművelt emberfő a további épülésedre, meg más marhaságok. Aztán amikor az új reneszánszban is ugyanúgy hentelsz, mint a fél évvel ezelőttiben, és már a huszadik ellentmondást találod a világban meg a teszteletlen rendszerben, talán feldereng a megismerés…

A Violence™ valami egészen más. A borítószöveg is elárulja, hogy nem javasolják senkinek, a játék írója pedig már a kezdet kezdetén közli, hogy agyhalott mocsoknak tart mindenkit, aki képes ezzel a szarral játszani, többször is leszögezi, hogy a rendszert menet közben barmolta össze és nem is érdekli, ha esetleg valami rossz benne, hiszen az egész marhaságot két komoly project között írta, hogy valamiből fizetni tudja a számlákat.

A koncepció sem különbözik túlságosan a legrégebbi felfogástól: a játékosok egy baráti társaságot alakítanak, akik mennek, rárúgják a déndzsön ajtaját a szobában tartózkodókra, kinyírják őket, elteszik a kincset és mennek tovább. Az egyetlen lényegi különbség, hogy a karakterek nem fantasy herok, hanem idegbeteg perverz drogos állatok, a célpontok pedig nem orkok vagy hasonló izék, hanem egy modern nagyváros lakói. Nade most őszintén: van különbség?

A Hogshead Publishing (Warhammer FRPG, Baron Munchausen, Puppetland, megmajd a FRUP) meg Greg Costikyan (ő írta például a Paranioát, itt ugyan Designer X-nek emlegetik) megint nagyot alkotott, a Paranoia vagy a Floating Vagabond olvasása óta nem röhögtem ennyit szabálykönyvön. Az egész cucc meglehetősen vékony, alig 32 oldal, és nincs benne semmi, ami alapján játszani lehetne. (Illetve benne van minden, de nem érdemes.) A standard szabálykönyv-elemek (például többször is elmagyarázza amolyan "figyelj te barom" stílusban, mi is az a kocka és hogyan kell dobni vele, vannak képzettségek, harcrendszer, kínzás, monsztagyűjtemény meg minden egyéb) mellett többször is elkalandozik, hogy közölje véleményét a kábítószerekről, rasszista angolokról, az agyhalott rendőrök világnézetéről, alacsony szerzői tiszteletdíjakról a szerepjáték-iparban, meg hogy miért lenne nagy biznisz egy szex-témájú kiegészítőt kiadni annak a sok szánalmas, nyáladzó szerepjátékosnak, aki az ilyen szemetet komolyan veszi. A néha előforduló példák, például a tűzharcnál, ahol egy oldalon boncolgatja, hogy a nagyi, akinek a lakását lerohantad, valószínűleg nem lövi át a téglafalat a 38-asával, de a gipszkarton szemetet igen, ezzel is tönkretéve a szomszédban élő egyik illegális bevándorló varrodai karrierjét, míg a te acélmagvas katonai skulóid még az utca túloldalán is letépik a macska fejét, meg már önmagukban megérik az elolvasást. Azt meg, hogy miért problémás a lombfűrész használata (hacsak a haverok segítségképp rá nem ülnek közben az áldozatra), inkább olvassa el mindenki maga.

Hopp, eszembe jutott egy radikális újdonság amivel a Violence™ előjön: a tapasztalati pontok. Ez nem az elavult, ósdi XP, LP, TP és társai kategória, hanem valami egészen más. A játékkal együtt jár ugyanis 10 db hivatalos, Violence™ tapasztalati pont tanúsítvány is, a játékhoz ugyanis csak ezek használhatóak. Ha ez nem volna elég, külön kell rendelni a cégtől, fénymásolt tanúsítványok nem engedélyezettek. Viszont, ha valaki elég sok ilyet vesz, a mesélő kénytelen elfogadni őket, mintha ő adta volna. Na, őszintén, nem egyszerűbb így, mintha mindenféle iszonyú fontos kiegészítőt vetetnének meg velünk? És persze elmagyarázzák azt is, hogy a játék teljes élvezetéhez illik megvenni a Violence™ logós kiegészítőt, hivatalos Violence™ kockákat, Violence™ figurákat, Violence™ vérszínű üdítőt, Violence™ karakterlap-csomagot ésatöbbi.

A szörnygyűjtemény meg egyszerűen zseniális, itt az egyik monszta leírása:

Kisgyerekes anya

A harmincas éveinek elején jár és elég fáradt, mert a gyerkőcök még mindig nem alusszák végig az éjszakát. Otthonmaradt, hogy gondját viselje a gyerekeknek, mert nem tudja rávenni magát, hogy idegenre bízza a drágáit, bar ő és a férje igencsak rászorulnának egy második keresetre és neki magának is hiányzik a munka. Néha hajlamos a depresszióra, mert egész nap itt van a gyerekekkel, és csak ritkán tud felnőttekkel is találkozni. Akikkel találkozik azok is nagyreszt szülők, mint ő, a beszélgetéseik a gyerekekről szólnak, emiatt ideje nagy részében rettentően unatkozik. Ennek ellenére szereti a kis drágáit, és ha fel kell áldoznia néhány évet az életéből, hogy rendesen felnevelje őket, megadva nekik minden szeretet és törődést, amit életüknek ebben a fontos időszakában igényelnek, szívesen vállalja ezt az áldozatot. Eléggé csinos, bár egyszerű, kényelmes ruhákat visel, és az alváshiány sem javított a megjelenésén.

Két gyereke van - az egyik három, a másik hatéves - akik aranyos, megbízható, élénk kölykök. Már elég nagyok ahhoz, hogy megértsék, hogy te most bántod a mamát, hogy mama vérzik, hogy mama haldoklik, hogy ti nagyon rossz emberek vagytok, hogy bántani fogjatok őket is, és hogy a világ, minden eddigi élettapasztalatuktól eltérően egy kegyetlen, erőszakos és sátáni hely, tele gonosz szörnyetegekkel, akik mániákus röhögéssel hajtanak végre felfoghatatlanul rettenetes tetteket. Ha esetleg túlélnék a veletek való találkozást, életük e naptól fogva kiszámíthatatlan módon eltorzul, ennek a kimondhatatlanul aljas találkozásnak köszönhetően.

Főtulajdonságok: amit akarsz.

Képzettségek:

Puszi a bibire, hogy elmúljon: 15

Kedves kis dalok éneklése: 15

Ötletes játékok: 15

Ölelés: 15

Tigris módjára harcolni a gyerekekért: 10 (sajnos nem több, sóhaj)

Könyvelés, közönségszolgálat, pénzügyi vizsgálat vagy egyéb, munkában hasznos képzettség, melyet nyilvánvaló okok miatt jelenleg nem tud használni: 15

Na, van még valahol rendszer, ahol egy egyszerű monszta lelkivilágával ennyit foglalkoznának? Van még náci haláltábort túlélt nagymama, illegális bevándorlók, vidéki lány, arab terroristák meg még egy pár másik monszta is. Meg persze a zsaruk, minden választékban, az ő lelkiviláguk majdnem egy teljes oldalt kap, mielőtt alfajaikra is sor kerülne.

Túl sok mindent nem lehet elmondani a könyvről - mondom, 32 oldal - de ha valaki akar egy jót röhögni (meg van annyi esze, hogy nem veszi komolyan a dolgot), pillantson bele. Nem bánja meg. (A Baron Munchausen meg a Puppetland is ilyen mini rpg, de azokkal állítólag játszani is lehet.)

Attila