Drazsé mozija | Drazsé


Galaxis útikalauz stopposoknak

Fiatalabb korom bibliájának megfilmesített verzióját értelemszerűen igencsak vártam, és volt bennem egy kicsiny félsz, hogy nem egészen azt kapom, amit várok, mindazonáltal roppant kíváncsi voltam, hogy Adams apó halála után mit képesek összehozni Hollywoodban.

Azt mindenesetre nem árt tudni, hogy halála miatt Adams mesternek a film végső állapotába beleszólása nem volt (feltéve, hogy a rendező nem vette igénybe különféle indián szellemidézők segítségét), de úgy vélem, ennél jobban Douglas Adams sem tudta volna vászonra vinni saját művét, mely egyébként némileg saját forgatókönyve alapján készült. Hogy ez jó-e vagy nem, mindenki döntse el maga.

A történetet szerintem nem kell különösképp boncolgatni, úgy érzem, ezt mindenkinek ismernie kell, de aki esetleg kimaradt volna belőle, az egyrészt sürgősen olvassa el a könyveket mielőtt megnézi a filmet, másrészt figyeljen jól, mert most dióhéjban összegzem a dolgot.

Tehát van ez a tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, néhánymilliárd emberrel a felszínén, és ezen néhánymilliárd ember közül az egyik Arthur Dent, aki egy szép napos reggelen arra ébred, hogy pár tucat sárga bulldózer le akarja bontani a házát. Ő éppen ezért odafekszik az egyik elé a sárba, hogy ezt megakadályozza, de ekkor feltűnik egyetlen barátja, Ford Prefect is, azzal a meglepő hírrel, hogy tizenkét perc múlva elérkezik a világvége és hogy sürgősen el kell menniük sörözni. Ez csak egy a váratlan események közül, a sörözés közben azonban kiderül, hogy Ford valójában nem Guilfordból származik, hanem a Betelgeuse mellől, egy kisbolygóról. (Ez megmagyarázza az akcentusát is.) A tizenkét perc leteltével dobhártyaszaggató szónoklat jut el a Föld lakosságához, miszerint egy csillagközi bekötőút épül a bolygó helyére, ezért szanálásra kerül - mindazonáltal már ötven földi éve megtekinthetők a tervrajzok az Alpha Centaurin, úgyhogy semmi ok a felháborodásra. És ezzel a Föld egy halk hupp! kíséretében megszűnik létezni. Ford és Arthur persze megmenekülnek, hiszen stoppolnak az egyik űrhajóra, ahol egy gyönyörű vogon vers meghallgatása után Prostatikus Vogon Jeltz kihajíttatja őket az űrbe. Itt körülbelül huszonkilenc másodpercig lebegnek a súlytalanság állapotában. A harmadincadik másodpercben megfulladnának, de ez az a másodperc, amikor is megérkezik köréjük az Arany Szív, az egyetlen űrhajű az univerzumban, mely valószínűtlenségi hajtóművel van felszerelve.

És akkor itt most megállok, több okból is. Egyrészt nem óhajtom sorra lelőni a poénokat, másrészt mert a film egészen idáig tökéletesen követi a könyvet - jó, egy-két párbeszéd szanálásra került, például amikor Ford rábeszéli a bontás vezetőjét, hogy ugyan feküdjön már Arthur helyett a sárba. Egészen eddig a pontig.

Az Arany Szív ugyanis nem gömb, hanem sportcipő alakú. Ez világosan le van írva az egyik könyvben. (Ha rosszul emlékeznék, üssetek, de most semmi kedvem megkeresni.)

Ezután már csak nagy vonalakban emlékeztet a film a könyvre. Trillian elrablása és kimenekítése, valamint az Arthurral történő szerelmi szál mind olyan dolog, ami kizárólag Hollywood terméke lehet, bár ezeket a részeket is sikerült oly mesterien belecsempészni a történetbe, hogy még egy magamfajta rajongó is megnyalná mind a húsz ujját utána. A felbukkanó ötletek közt megtalálható a tökéletes abszurditás - ami egyébként is jellemző a történetre -, emiatt nem üt el a főszáltól, és némelyiken tökéletesen érezni Adams finom humorát is; lehet, hogy némelyiket még ő találta ki. A Vogária első jelenete is ilyen, amikor a kicsi rák juhú! kiabálással és ugrándozással szalad a lezuhant (mert leszállásnak azt nem lehet nevezni) komphoz, majd kinyílik az ajtó... és egészen pontosan ráesik, a szerencsétlen rák végét okozva. Ugyanezen a részen található a légycsapó-szerű védelmi rendszer (?), ami minden gondolatra fejenkólintja a delikvenst.

A Bölcs Elme kinézete szintén emlékezetett valamire, mégpedig a szintén Douglas Adams-mű Starship Titanic című számítógépes játék látványára. Ugyanezen a helyszínen a Szempont-ágyú - szintén hatalmas ötlet, ami a könyvben nyomokban sincs benne.

Ami pedig azonos a könyvvel, az a nagybetűs élvezet. A vogonokat például kilencvenöt százalékban így képzeltem el, Arthur fizimiskája nem is lehetne jobb; a Zaphodot alakító ripacskodó figura egyszerűen zseniális fejszerkezettel bírt (bár azt nem értem, miért kellett a két fejet egymásra tenni, nem pedig egymás mellé); Trillianre először nem tudtam hogy reagálni, mert szakáll volt rajta, de tulajdonképpen az őt játszó színész is nagyszerűen el van találva; Ford Prefect pedig fekete. Mármint a bőre. Aztán ott van Szlartibartfaszt, akiről nekem azonnal lejött, hogy egy ilyen arccal bíró csókát csakis Szlartibartfasztnak lehet hívni, és persze Marvin. Mert ugye Marvin a lehető legviccesebb és legsajnálhatóbb lény, akit valaha is megalkotott az irodalom, és mind az esetleges mozgás, mind a szomorú, nagy szemek a még nagyobb fejen egyszerre kölcsönzik a fenti két dolgot. Páratlan. Ami pedig a leggyönyörűbb volt az egész filmben, az Magrathea belseje, a szerelőüzem, ahol ezernyi világ épült egyszerre, hatalmas, monumentális, leírhatatlan. Még akkor is ez volt a legszebb, ha a könyvben az üzem töküres.

Feltehető a kérdés, hogy akkor most érdemes-e megnézni vagy nem. (42! Nem, ez sem jó.)

Nos, úgy gondolom, mindenképp érdemes. Több okból is: egyrészt a valaha élt egyik legzseniálisabb agy szüleménye az egész, és ennek megfelelően rengeteg olyan apróságot lehet találni benne, amin hosszú ideig lehet csámcsogni, de nem azért, mert vicces, hanem mert abszurd. Másrészt hozzátesz valamit a már meglévő Galaxis útikalauz kultuszhoz, formálja, javítgatja, helyenként emészthetőbbé teszi; bár érzésem szerint nagyon kell figyelni a film közben a történésekre, mert nem igazán jön le a dolgok miértje.

De kizárólag akkor ülj be a moziba, ha már elolvastad előtte a könyvet, mert úgy talán érteni is fogod.

Komolyan.

Sin City

Mint a híresztelésekből sejteni lehetett, egészen különleges filmről van szó a Sin City esetében. És valóban, az elsőre furcsának ható látványvilág néhány perc alatt magával ragadott és nem is eresztett el a film végéig. De miről is van szó?

Frank Miller képregényéből készült a produkció, afféle modern film noir. Végig éjszaka van, majdnem mindig esik az eső, mindenki dohányzik, és minden a Nő miatt történik. A történet három szálon indul el a film különböző pontjain, és egyszerre csak egyet nézhet végig a néző, tehát nem párhuzamos eseményekről van szó, hiszen ezen szálak gyakorlatilag nem is egy időben játszódnak. Bevallom őszintén, ahogy éreztem a két órás határ közeledtét, egyre jobban kételkedtem, hogy ebből egy kerek egészet lehet alkotni, de ahogy Miller helyére rakta a szereplőket az utolsó tíz percben, az egyszerűen páratlan. Valóban képregény.

Mint ahogy képregény a látványvilág is, minden mozdulat, beállítás pontosan olyan, mintha egy füzet lapjaiból ugrott volna ki. Különlegessé teszi a megvalósítást, hogy a film teljesen monokróm, helyenként azonban egy-egy fontosabb dolog ki van emelve, de általában csupán egyetlen valódi szín van a vásznon. Ilyen például, amikor valaki vérzik: minden fekete-fehér, a vér azonban vörös. A werkfilmben Bruce Willis megejti, hogy gyakorlatilag forgatókönyvként használták a comicot, tehát a forgatáson azt lapozgatták útmutatóként. Mivel az első történet fellelhető az interneten magyarul, volt alkalmam bizonyságot nyerni efelelől, és valóban ez a helyzet.

Ha mást nem, annyit mindenképpen érdemes megjegyezni a Sin City-ről, hogy soha nem látott megoldásokat tartalmaz, és akit nem is érdekel a film, de kíváncsi ezekre, mindenképpen nézze meg. A többiek meg úgyis megteszik. Vagy nem.

Pofonok földje

Hát ez meg egy jó nagy baromság, kérem.

Jómagam nem kedvelem különösebben a kungfuzós filmeket, de már az előzetesekből kitűnt, hogy ez nem mindennapi állatság lesz. A szokásos reklámszövegekben ott volt, hogy a mozit a Mátrix koreográfusa is készítette, valamint a rendező-író-főszereplő Stephen Crow a távol-keleten elismert szaktekintély (vagy mifene). Ez mondjuk engem különösebben nem mozgat (bárki példálózhat ismeretlenség homályába vesző nevekkel), de az előzetes annál inkább.

A film első néhány perce valahogy nem fogott meg. Kellett egy kis idő, amíg ráhangolódtam a debil, abszurd poénokra, látszik, hogy akármennyire is próbálták "nyugatizálni" a történetet, egy kis keleti íz azért maradt benne, és ez nem baj. Igaz, a nyitó leszámolásos jelenetben nem sok poén van, hacsak nem annyi, hogy erősen hajaz egy huszadrangú jenki westernre, de pont emiatt vicces. Aztán a következő jelenetben már később járunk. A helyszín egy távol-keleti nagyváros porfészke, a Szutyok köz (cégérük egy disznó), ahova betér két Helyi Menő Csávó, akik némi komolytalan fenyegetés után a városra szabadítják a Baltásokat. A Baltások persze nagyon keménynek hiszik magukat, megverekszenek a Szutyok köz lakóival, ámde kiderül, hogy három kungfu mester is lakik ott - az egyik ráadásul egy "furcsa" szabómester. Aztán kezdetét veszi a bandaháború, és ha kíváncsi vagy a továbbiakra, akkor inkább nézd meg...

Mindenesetre a teljes szereplőgárda borzasztóan el van találva, a Fenevad néven elhíresült sorozatgyilkos a műanyag strandpapucsában a szerénykedős-pironkodós stílusával és kopasz fejével; a házinéni, aki az egyik legritkább kungfutechnikával bír, és folyamatosan cigi lóg a szájából; vagy a fent említett szabó - nem csak a figurák hatalmasak, hanem az őket játszó színészek is.

Mindehhez párosul némi számítógépes grafika is, de hát az manapság már elengedhetetlen, és a Pofonok földjéhez kötelező is a jelenléte.

"Látni kell" kategóriás film.

Batman: Kezdődik!

Superman és Pókember mellett korunk egyik legismertebb szuperhőse kétségkívül Batman, aki már olyan szinten köztudatba telepedett, hogy akár az utca embere is tudna pár szót makogni róla - ha másról nem, hát legalábbis arról, hogy ismeri a Denevérember nevét. Mindez persze az előző négy mozifilmnek köszönhető, melyeknek minőségi szórása szerintem a zseniális és az ultragagyi között mozog (csökkenő sorrendben az epizódok: 2,1,3,4), így tűkön ülve vártam a folytatást.

Ami valójában nem is folytatás. Kissé meglepett a hír, hogy előzményt kívánnak kreálni, és meg kell valljam, féltem is, hiszen a Batman mondakör meglehetős alapossággal lett felépítve Tim Burton által, akinek beteges stílusa a közeljövőben is megcsodálható lesz egy kicsiny opusz által (Corpse Bride). Ugyancsak meglepett, hogy a magyar fordítók egy olyan filmcímet - elnézést kérek - basztak el, amit elméletileg nem lehet. És mégis: a Batman: Begins-ből kézenfekvő lett volna a Batman: A kezdetek alcím, de egyesek úgy gondolták, inkább képeznek röhej tárgyát egy ilyen filmből. Na sebaj, aki ehhez nem szokott hozzá, mióta külföldi filmeket is játszanak kis hazánkban, az ezután sem fog.

Visszatérvén a filmre: mindenféle előzetes információ beszerzése nélkül ültem be a moziba (csupán az előzeteseket tekintettem meg, ez pedig ugye nagyon kevés), az azonban nyomban világossá vált, hogy itt nem az eddigi epizódok előzményéről van szó; sokkal inkább arról, hogy újra kívánják kreálni a mítoszt. A Batman: Begins bemutatja Bruce Wayne összes indítékát az álarcos megmentő szerepének felvállalására, bemutatja, hogyan szerez olyan harci tapasztalatokat, amelyeken hétköznapi ember csak ámul, és bemutatja, hogyan szerzi be különleges kütyüit. A film vége felé persze nyilvánvalóan előjönnek a gonoszok, a Madárijesztő figurája pedig egyértelműsíti, hogy itt bizony a hagyományokkal való szakítás esete forog fenn, lévén ez a gonosz szereplő már az újkori Batmanek hozadéka. Ami roppantmód tetszett, hogy sikerült átültetni az eredeti képregény sötét hangulatát, amit utoljára a Batman Returns-ben fogott meg olyan zseniálisan Tim Burton, és a két további epizódból teljesen kiveszett. (Ha nem hiszed, hogy egy Batman sztorinak sötétnek kell lennie, akkor ajánlom figyelmedbe a kepregeny.net-en fellelhető Gyilkos tréfa című darabot, mely a cikk írójának egyik legfélelmetesebb gyerekkori emlékeként maradt fenn, tulajdonát képezte eredetiben, és bizony a digitális formátum elolvasása során is kirázta a hideg.)

Zárszóként annyit, hogy készül a folytatás; remélhetőleg nem Batman: Continues címmel, azonban változatlan szereposztással, és egészen biztos, hogy Joker lesz a főgonosz. Ezt persze nem igazán értem, hiszen Jack Nicholson már eljátszotta tökéletesen a Joker figuráját, de egy nyilatkozata szerint megtenné ezt ismét.

És megmondom az őszintét, én lennék a legboldogabb, ha valóban így lenne.

A fantasztikus négyes

Tárgyalt film eredeti, képregény verziója még a hatvanas években indult egy bizonyos Stan Lee és egy ugyancsak bizonyos Jack Kirby munkássága nyomán. (lásd még: Hulk, Vasember, Thor, Hangyaember, stb) Érdekes, hogy egészen 2005-ig kellett várni a megfilmesítésre, hiszen a comicok virágkorában, a hetvenes években is lázasan készültek különféle feldolgozások, melyeknek megtekintése már csak filmtörténeti szempontokból is javallott. Bizony, akkor is volt vagy három Pókember mozi, és négy Superman, s ugyan utóbbiból hármat hellyel-közzel még a kereskedelmi tévék is délelőtti műsorra tűznek, a negyedik epizódot, melyben a kriptoni hős a Napemberrel küzd (elnevezés még bohó kölyökkoromból származik, lévén akkor láttam utoljára a filmet), soha nem volt alkalmam megcsodálni a nyolcvanas évek VHS-őrülete óta.

De visszatérek a F4-re. Volt bennem némi félsz, hogy ez a film nem sikerül olyan jóra, mint mondjuk a Batman: Returns, vagy esetleg elsüllyed a nyáltengerben, mint a Pókember, és ugyan Stan Lee a Marvel illetőségű filmek fölött rendszeresen bábáskodik, a Pókfej kalandjait elnézve ez nem feltétlenül garancia a sikerre.

Aztán beültem a moziba, elkezdődött a film, és megláttam a szereplőket. Az összes arc tökéletes. Mintha egy képregény lapjairól ugrottak volna le, mindegyikük hihetetlenül hasonlít a már megrajzolt figurákra, még akkor is, ha Jessica Alba Sin City-ben csodálható sztriptíztáncos alakítása jobban illett hozzá, mint ez a tudós-szerep. Szinte minden, a hatvanas években keltezett comicra jellemző, hogy a hősök és a főgonosz ismerik egymást már a kezdetek kezdetén, és ez bizony itt sincs másként - Victor von Doom, a befolyásos, dúsgazdag üzletember éppen Reed Richards nagyszabású kísérletét készül finanszírozni, amikor is felbukkan Susan Storm, Reed valamikori szerelme - mostanában pedig von Doom munkatársa -, aki az expedícióra magával hozza pilóta öcsikéjét, Johnny-t is; a csapat ötödik tagja pedig Ben Grimm, asztronauta, Reed jóbarátja. Ez a kis csapat kézenfogva felmasíroz egy űrállomásra, hogy egy, az élet kialakulásához igencsak közel álló sugárzást vizsgáljanak. Reed számításaiba azonban némi hiba csúszik, így a sugárzás a vártnál hamarabb érkezik a helyszínre, és csúnyán megtréfálja a derék héroszainkat, akik ennek köszönhetően szupererőre tesznek szert. Reed nyúlóssá változik, Susan láthatatlan lesz, Johnny égeti magát, míg Ben megkövül. Von Doom? Belőle szerves fém lesz. A film végén pedig edzett acél.

A többit meg mindenki nézze meg, hiszen érdemes. Látszik, hogy olyan ember készítette a mozit, aki roppant nagy rajongója az eredeti képregénynek - na hiszen! Stan Lee bácsi nem bólintott volna rá -, így az interpretáció szinte tökéletes; mind a kosztümök, mind a jellemek, mind a képességek bemutatása meglehetősen autentikusra sikerült. Külön jó pont, hogy az író nem vette egészen komolyan a dolgát, hatalmas poénok sülnek el a film során, és Johnny Storm, a forrófejű ifjonc baromságait is jól kiemelték, csakúgy, mint Ben Grimm morózus jellemét, Susan Storm - mint egyetlen nő - villámhárító szerepét és Reed Richards háttérbe húzódó gondolkodó, irányító személyiségét is. A megvalósítás az elmaradhatatlan számítógépes trükköknek köszönhetően tökéletes, és ami azt illeti, én már nagyon vártam, mikor kerül Fátum doktor is végre vászonra - hát most megkaptam, mégpedig a lehető legjobb formában.

Valahogy így képzelek el egy comic movie-t. Még sok ilyet szeretnék.


/Drazsé




Automatikus keresés a CU Keresővel korábbi cikkekre az alábbi kifejezésekkel:

- [ Drazsé mozija ]

- [ Drazsé ] korábbi cikkei

- [ filmkritika ] - típus szerinti keresés

- [ film mozi ] - kulcsszavas keresés (bármely előfordulásra)



[ lap tetejére ] / [ bevezető ] [ tartalom ] [ novellák ] [ kritikák ] [ ismertetők ] [ rpg ] [ miegyéb ] [ lebelezés ]

Copyright ©2004-2005 Petrus & CU-Team