Vissza a címlapra

Bűvös hajó
(Első könyv)

A bingtoni élőhajók a világ igazi csodái. Ácsmesterek remekművei, melyeket "mágusfából", ebből a roppant értékes, titokzatos anyagból faragtak - a hajók orrát díszítő szobrok teljesen életszerűek, s ha a kereskedőcsalád harmadik nemzedékének tagja is meghal a fedélzetén, a hajó életre kel. Az orrdísz mozogni és beszélni kezd, öntudatra ébred. Az élőhajó olyan értékes, hogy a család, amely készítette, több nemzedéknyi adóságot halmoz föl, hogy birtokoljon egyet. Az életre kelt hajó csak egy családtagnak engedelmeskedik és az irányítása alatt olyan hatékony eszköz lesz, amely hatalmas vagyonokat halmozhat föl a családnak.
   A Bűvös hajó a Vestrit kalmárcsalád történetével foglalkozik, akiknek hajója a családfő, Efron Vestrit halála után kel életre. A hajó öröklése azonban megosztja az eladósodott családot, hiszen további boldogulásuk és elveszített vagyonuk visszaszerzésének egyetlen reménye az élőhajó.
   A Hat Hercegségtől délre fekvő Bington birodalmán túl azonban egy ifjú és ravasz kalóz nagyravágyó terveket kovácsol, a Kalózok Királya akar lenni. Céljai eléréséhez azonban szüksége van egy Élőhajóra.

 

  Sajnálta őket mind, akik Bingtonban születtek és haltak meg, s közben őseik átkozott alkujának árnyékában voltak kénytelenek élni. Talán az volt az egyezség legrosszabb része, hogy mindannyian megkedvelték Bingtont és a környező zöld dombokat és völgyeket. Dús volt, akár a dzsungel, a föld zsíros és fekete, a víz kristálytiszta, az erdők tele vaddal, mindez olyan gazdagságot kínált nekik, ami felülmúlta az úttól kimerült, megfáradt telepesek álmait, akik elég bátrak voltak hozzá, hogy kikössenek a bingtoni öbölben. Végül megköttetett az igazi szerződés, de nem a szatrapával, aki névlegesen ennek a vidéknek az ura volt, hanem magával a földdel. A szépség és termékenység kéz a kézben jártak a járvánnyal és halállal.
  És még valamivel, ismerte be önmagának Ronika. Volt abban valami, hogy az ember Bingtoni Kalmárnak nevezte magát, s nem csak azért, mert szembeszállt a Záporfolyamon érkező furcsa dolgokkal, hanem azért, mert a sajátjának tartotta. Az első Kalmárok egyenesen a Záporfolyam torkollatában telepedtek le, házaik alapját az ártéri fák gyökereire építették, a fák között hidak íveltek át utcák gyanánt, a folyó áradása a házak alatt sodorta hordalékát, éjszakánként pedig a viharok ringatták őket. Olykor maga a föld rengett alattuk, s ilyenkor a folyó is tejszerű fehér lett egy napig, vagy egy hónapig.
  A telepesek két évig éltek itt a rovarok és lázas betegségek ellenére, a gyors sodrású folyó pedig mindent elvitt, ami belehullott. Mégsem ezek a nehézségek, hanem a különös dolgok űzték el őket. A Kalmárok kis kolóniáját betegségek és halál hajtotta egyre délnek, a furcsa rettegés, ami az asszonyokat olykor hatalmába kerítette, az önpusztító rohamok, amik a férfiakra törtek rá, mikor fát vágni indultak az erdőbe és a folyóba vetették magukat. A több, mint háromszáz családból hatvanhét élte túl az első három évet. Még most is nyomon követhető a vándorút a Záporfolyam torkollatától Bingtonig; az út mentén elhagyatott, kihalt települések sorakoznak, megannyi sikertelen próbálkozás. Végül aztán itt, a későbbi Bingtonban, a Kalmár-öbölnek elkeresztelt parton már elviselhető távolságra kerültek a folyótól és mindattól, amit a víz hozott. Akik úgy döntöttek, a Záporfolyam mentén maradnak, minél kevesebbet beszélnek, annál jobb. Az Esővadon Kalmárai rokonlelkek voltak, szükséges részei mindannak, ami Bingtont alkotta.