Bűvös hajó
(Első könyv)

A bingtoni élőhajók a világ igazi csodái. Ácsmesterek remekművei, melyeket "mágusfából", ebből a roppant értékes, titokzatos anyagból faragtak - a hajók orrát díszítő szobrok teljesen életszerűek, s ha a kereskedőcsalád harmadik nemzedékének tagja is meghal a fedélzetén, a hajó életre kel. Az orrdísz mozogni és beszélni kezd, öntudatra ébred. Az élőhajó olyan értékes, hogy a család, amely készítette, több nemzedéknyi adóságot halmoz föl, hogy birtokoljon egyet. Az életre kelt hajó csak egy családtagnak engedelmeskedik és az irányítása alatt olyan hatékony eszköz lesz, amely hatalmas vagyonokat halmozhat föl a családnak.
   A Bűvös hajó a Vestrit kalmárcsalád történetével foglalkozik, akiknek hajója a családfő, Efron Vestrit halála után kel életre. A hajó öröklése azonban megosztja az eladósodott családot, hiszen további boldogulásuk és elveszített vagyonuk visszaszerzésének egyetlen reménye az élőhajó.
   A Hat Hercegségtől délre fekvő Bington birodalmán túl azonban egy ifjú és ravasz kalóz nagyravágyó terveket kovácsol, a Kalózok Királya akar lenni. Céljai eléréséhez azonban szüksége van egy Élőhajóra.

A kalóz   Kennit elhessegette a gondolatot, nem ez volt a megfelelő alkalom, hogy a múlt dolgain töprengjen. Azért jött a Kincsespartra, hogy kincseket találjon és bebiztosítsa jövőjét. Tekintetét a kanyargó dagályvonalon tartva elindult a part mentén. Nem törődött a csillogó kagylókkal, a rákpáncélokkal, hínárokkal és hordalékfával. Sápadtkék szeme csakis a roncsok nyomait kutatta. Nem is kellett sokáig keresgélnie, egy kis viharvert ládikában teáskészletet talált. Tudta, hogy nem emberkéz készítette és ember nem is használta soha. Egy tucatnyi csésze volt, madarak üreges csontjából faragva, rajtuk apró, kékkel festett képek, olyan finom vonalakkal, mintha az ecset egyetlen szőrszálból állt volna. A csészék már jócskán megkoptak, a kék festményeket alig lehetett felismerni, a faragott csontfüleket is elvékonyította már a használat. Hóna alá csapta a ládikát és tovább indult.   A nap zavartalanul sütött, a szél pedig gyakran föltámadt. Csizmája finom nyomokat hagyott a fövenyen. Néha fölemelte a tekintetét és végigmérte az egész partot. Nem hagyta, hogy bármilyen, izgatottságáról árulkodó jel kiüljön az arcára. Mikor újból lenézett a fövenyre, egy apró cédrusládikát vett észre. A sós víz már kikezdte a fát, kókusz módjára egy sziklához kellett csapnia, hogy kinyíljék. Igazgyöngyből készült körmök voltak benne, aprócska kampókkal lehetett rögzíteni az igazi körmökre, s mindegyik végében apró lyuk lapult, talán mérgeket lehetett tárolni benne. Tizenkét darab volt belőle, Kennit ezeket is zsebre tette. Ahogy lépdelt, egymáshoz koccantak.   Nem keserítette el, hogy eddig egyik talált dolog sem emberi használatra készült és nem is emberkéz alkotta őket. Bár korábban kigúnyolta Gankist, amiért hitt a hely mágiájában, mindenki tudta, hogy nem egyszerűen csak egy óceán hullámai mosták a Kincsespart homokját és szikláit. Bármilyen hajó próbált volna meg szélvihar idején a sziget partjai közelében horgonyt vetni, valószínűleg minden nyom nélkül eltűnt volna. Öreg matrózok szerint ezek a hajók örökre eltűntek ennek a világnak a felszínéről és egy másik világ tengereire kerültek. Kennit nem kételkedett benne. Az égre pillantott, de az tiszta és kék maradt. A szél ugyan fagyos volt, de bízott benne, hogy kitart az időjárás, amíg végisétál a parton, majd visszajut a hajójához, ami a Csalfa-öbölben várakozott. Bízott benne, hogy szerencséje kitart.