|
Ketten a babmaffia ellen
1-2 játékos részére,
Tartalom:
JátékkoncepcióA játékosok babokkal kereskednek, amelyeket a babföldjeiken termesztenek,
majd betakarítás után igyekeznek a lehető legnyereségesebben eladni. Ugyanekkor
a játékosok a babmaffiával is harcban állnak. A babmaffia fiktív játékos,
saját babföldekkel. A játékosok célja, hogy a babkereskedelem révén
meggazdagodjanak - legalábbis a babmaffiánál gazdagabbak legyenek.
A játék eszközeiA babkártyák
![]() A kártya alján található a babmérce, amely megmutatja, hogy a játékos hány babtallért kap az adott típusú babok eladásáért. A számok jelzik, hogy az adott típusú babból hányat kell eladnia ahhoz a játékosnak, hogy egy, kettő, három, illetve négy tallért kapjon értük. ![]() 1. példa: Amennyiben a játékos csak egy vagy két disznóbabot ad el, nem kap egy babtallért sem. Három, illetve négy disznóbab egy tallért ér, öt vagy hat disznóbab eladásával két, hét eladásával pedig három babtallérra tesz szert a játékos, végül nyolc vagy több ilyen bab eladásáért négy babtallér jár neki. A babtallérok
A babföldek
![]() A babmaffia főnökei A babmaffia szintén babokat termeszt a saját babföldein. A babmaffiafőnök-kártyák egyszerre jelképezik a babmaffia főnökeit, valamint azok babföldeit. Minden babmaffiafőnöknek egy babföldje van. A babmaffia babjait ilyenformán a maffiafőnökök kártyáira kell elültetni. A babmaffiafőnökök közül Al Cabohne és Don Corlebohne a kétjátékosos játékban használatos; egy játékos esetén pedig Joe Bohnano is használandó. ![]() Játékelőkészületek két játékos eseténA két babmaffiafőnököt, Al Cahbonét és Don Corlebohnét ki kell tenni az asztal közepére. A harmadik maffiafőnökre, Joe Bohnanóra nincs szükség két játékos esetén. Ugyanakkor ez utóbbi kártya hátoldala 3. babföld - a kártya mint 3. babföld használatos a játékban. Egyelőre azonban mindkét 3. babföldet félre kell tenni. A babkártyákat meg kell keverni, és minden játékosnak osztani kell öt babkártyát. Alapvető szabály: A játékosoknak soha nem szabad megváltoztatni a kezükben lévő kártyák sorrendjét. A kézben lévő lapok variálása itt, ellentétben más kártyajátékokkal, nem megengedett. Ez igaz a kezdetben kiosztott lapokra is: a játékosoknak a kártyákat abban a sorrendben kell kézbevenniük, amilyen sorrendben az osztótól kapják. Később mindig egyesével kell az új kártyákat felhúzniuk és a már a kezükben lévő kártyák mögé tenniük. A megmaradt kártyákat lefelé (vagyis babtallérral felfelé) fordítva a játékasztal közepére kell tenni, ez lesz a húzópakli. Ekkor kapják meg a babmaffia főnökei babkártyáikat. Az osztó felcsapja a húzópakli legfelső lapját, és félig rárakja azt Al Cabohnéra. Ezután felcsapja a húzópakli következő lapját. Ha ez ugyanabba a babfajtába tartozik, mint az előző, akkor ez a kártya is Al Cabohnéhoz kerül. Ezt mindaddig folytatnia kell, amíg fel nem csap egy másik babfajtába tartozó babot - ez a babkártya Don Corlebohnéra kerül. Eszerint kezdéskor Al Canohnén több kártya is lehet, míg Don Corlebohnén mindenképp csak egy lesz. ![]() A játékot az osztó ellenfele kezdi, és a játékosok mindig felváltva
következnek egymás után.
A játék menete
1. lépés: Babkártyák felhasználása
A játékos a felcsapott babkártyákat, amelyeket ellenfele nem ültetett el (lásd
az 5. lépést) tetszése szerint saját babföldjeire, illetve a
dobott lapok közé rakja.
2. lépés: Babkártyák átengedése a babmaffiának A soron lévő játékos megnézi, milyen babfajták vannak a maffiafőnökök babföldjein. Ha két maffiafőnök bármelyike ugyanolyan babot termeszt, mint a játékos, a játékosnak át kell adnia egy babját a babmaffiának. A játékos elvesz egy babot babföldjéről, és átteszi azt a annak a maffiafőnöknek a babföldjére, aki ugyanilyen babfajtát termeszt. ![]() A játékosnak akkor is át kell adnia babkártyáját, ha ebből a babfajtából ez az egy van babföldjén. Azzal, hogy a játékos időben betakarítja babföldjéről a termést, elkerülheti, hogy babkártyát kelljen átengednie a babmaffiának. Ha a játékos mindkét babföldjén ugyanolyan babokat
termeszt, mint a babmaffia saját két babföldjén, mind a két babfajtából
át kell adnia egyet-egy babkártyát.
3. lépés: Babkártyák kijátszása A játékosnak kötelező a kezében legelöl lévő babkártyát kijátszania, azaz az egyik babföldjére letennie. Ezzel vagy új kártyasort nyit, vagy meghosszabbít egy már létező sort. Ezután a játékos, ha akarja, kijátszhatja a kezéből a második kártyát is (azaz azt, amelyik immár, az első kártya kijátszása után, az első a kezében). Ha a két babkártya ugyanabba a típusba tartozik, ugyanarra a babföldre kell kerülniük; ha viszont nem tartoznak ugyanabba a típusba, más-más babföldre kell kerülniük.
Példa:A játékosnak a kezében lévő tűzbabot le kell raknia, méghozzá arra a babföldjére, amelyen már vannak tűzbabok. Ezután, ha akarja, lerakhatja fürtös babját a másik babföldjére. Ha a játékos arra kényszerül, hogy olyan kártyát tegyen le, amely nem illeszkedik a
babföldjein termelt babok közé, akkor a letétel előtt az egyik babföldjéről be kell
takarítania az összes babot, és el kell adnia azokat. (Lásd lentebb:
Babok betakarítása és eladása). Amennyiben a játékos kezében
nincsen egyetlen kártya sem, az egész 3. lépés elmarad. A babmaffia nem kap semmit
ebben a fázisban.
4. lépés: Babkártyák felcsapása A soron lévő játékos egyenként felcsapja a húzópakli legfelső három lapját. Mindig, amikor felcsap egy kártyát, választ kell adnia az alábbi két kérdésre: 1.) Termeszt a babmaffia ilyen babot? Ha igen, a felcsapott kártyát annak a maffiafőnöknek kell adni, aki ezt a babfajtát termeszti. Ha a maffiafőnök babföldjén ezzel a kártyával már annyi bab van, hogy be tudja azokat takarítani, ő ezt nyomban meg is teszi (a betakarításra vonatkozó részletes szabályokat lásd itt). A betakarított és eladott babokért járó babtallérokat a babmaffia pénztárába, az eladás után megmaradt, betakarított babokat pedig a dobott lapok közé kell tenni. ![]() Minden, a babmaffia által elvett kártya helyett egy újat kell felcsapni - és újra meg kell válaszolni az 1. kérdést. 2.) A dobott pakli legfelső lapja megegyezik-e a felcsapott babkártyák valamelyikével? Ha igen, a dobott pakli tetejéről le kell venni a babkártyát, és az ugyanolyan típusú babkártyára kell tenni. Ezt mindaddig újra meg újra meg kell ismételni, amíg a dobott pakli tetején olyan babkártya nem lesz, amellyel azonons nem lesz a felcsapott babkártyák között. ![]() Akár az is megtörténhet, hogy a dobott pakli összes lapja a felcsapott babkártyákra kerül. Figyelem: Amennyiben a dobott pakli tetején lévő kártya ugyanolyan
típusú, mint a felcsapott babkártya, és ráadásul ezt a típusú babot a babmaffia
egyik főnöke is termeszti, mindkét babkártyát azonnal oda kell adni a
maffiafőnöknek.
A soron lévő játékos a felcsapott babkártyák közül tetszőleges számút a saját babföldjeire, vagy pedig a babmaffia babföldjeire rakhat. Az ugyanabba a típusba tartozó babokat együtt, egy babföldre kell rakni. A babkártyákat, amelyekre nem tart igényt, a játékos felajánlja ellenfelének - azzal, hogy az asztalon hagyja azokat (lásd az 1. lépésnél). A játékos a saját, kézben lévő kártyáiból ajándékozhat a babmaffiának. A játékos a babföldjein lévő, már elültetett babjaiból nem ajándékozhat a babmaffiának. A soron lévő játékos e lépés során takaríthatja és adhatja el babjait. Nem fordulhat elő, hogy a babmaffia két babföldjén ugyanabba a típusba tartozó babot termesszen; hasonlóképpen a játékos sem termeszthet saját két babföldjén ugyanabba a típusba tartozó babokat. Ezután a játékosnak meg kell néznie, hogy a babmaffia mindkét főnökének babföldjén van-e legalább egy-egy babkártya. Ha nincs, és a játékos kezében van kártya, kártyái közül ki kell választania és át kell adnia annyit, hogy mindkét maffiafőnök babföldjén legyen legalább egy-egy babkártya. Minthogy a babmaffia két főnökének babföldjein nem lehetnek ugyanabba a
típusba tartozó babkártyák, előfordulhat, hogy a játékosnak szerencséje van,
és nem kell babkártyát átadnia. Ugyanis akkor, ha a játékosnak csak
ugyanabba a típusba tartozó babkártya van a kezében, mint amilyenek a babmaffia
egyik babföldjén már van, nem tehet le ilyen babkártyát annak másik babföldjére.
Ilyenkor azonban meg kell mutatnia a kezében tartott babkártyákat ellenfelének,
annak bizonyságául, hogy nem kell babkártyát adnia a babmaffiának.
6. lépés: Új babkártyák húzása A soron lévő játékos a húzópakliból egyesével két kártyát húz és a kézben lévő lapjai mögé teszi őket. Meg kell őriznie azt a sorrendet, ahogyan húzta azokat. Ezzel a játékos köre végetér, és most ellenfelén a sor.
A játékos saját körében bármikor betakaríthat és eladhat babokat - kivéve a 4. lépést. Ha a játékos betakarít babokat egy babföldjéről, a babtermést egyben kell adnia. Akár kénytelen betakarítani egy játákos, akár önként teszi, mindig eldöntheti, melyik babföldjéről takarítja be a babokat. Olyan babföldről, amelyen csak egy babkártya van, nem lehet betakarítani - kivéve, ha:
Amikor egy játékos betakarítja az egyik babföldjét, az azon lévő összes babot el kell adnia. Az eladás a következőket jelenti: a játékos megszámolja, hány babja van a betakarításra kijelölt a babföldjén. A babkártyán látható babmérce mutatja meg, hogy hány babtallért kap ezekért babjaiért. A játékos a betakarított babkártyák közül ennek megfelelő számút a babtallért ábrázoló oldalára fordít és, a többi kártyától elkülönítve, maga elé tesz. A többi betakarított babkártyát a babos oldalukkal felfelé a dobott paklira kell tennie. Példa: Öt szelesbab eladásáért két babtallér jár. Márk az öt szelesbabból kettőt felfordít és maga elé tesz - vagyis kap két babtallért. A maradék három szelesbabot a dobott pakli tetejére teszi. Előfordulhat, hogy az eladáskor a játékos nem kap egyetlen babtallért sem. Példa: Zsuzsa két kékbabot takarít be és ad el - az eladásért nem jár neki egy babtallér sem. A két kékbabot a dobott pakli tetejére teszi. A játékosok a legtöbbször maguk döntenek arról, betakarítják-e a termést egy babföldről, vagy sem. A babmaffia viszont akkor takarítja be egy babföldjéről a termést, amikor az már egy bizonyos összeget ér. Al Cahbone azonnal betakarítja és eladja babföldjéről a termést, amikor az három babtallért ér; Don Corlebohne pedig akkor, amikor a termés két babtallért ér. A babmaffia babtallérait a maffia pénztárában, a két maffiafőnök kártyája között kell gyűjteni.
Példa: Don Corlebohe földjén öt zöldbab van, így a termést azonmód be kell takarítania. Két babkártyát babtallérként megtart magának, a maradék három babkártya pedig a dobott pakli tetejére kerül. 3. babföld vásárlása Mindkét játékos vásárolhat a játék során egyetlen egyszer egy 3. babföldet. A vásárlásra csak a játékos saját körében kerülhet sor. A 3. babföld négy babtallérba kerül. A vásárlás után a játékos immáron kettő helyett három babföldön termeszthet babokat. ![]() A babtallérokat, amellyekkel a játékos a 3. babföldért fizetett, félre kell
tenni - csak akkor kerülnek vissza a játékba, amikor a dobott pakliból húzópakli lesz.
A játékosnak a megvásárolt 3. babföldet maga elé kell az asztalra letennie.
A játék végeA játék akkor ér véget, amikor harmadszor fogy el a húzópakli. Ha ez a 4. lépés (babkártyák felcsapása) során történik, az 5. lépést (babok elültetése) még végre kell hajtani, s csak ekkor fejeződik be a játék. Ha a húzópakli a 6. lépés (Új babkártyák húzása) során fogy el harmadjára, a játék azonnal végetér. Amikor a húzópakli először, illetve másodszor elfogy, a dobott paklit meg kell keverni - az lesz az új húzópakli. Ez kihathat a 4. lépés végrehajtására (tudniillik amíg nincs dobott pakli, onnét nem is kerülhetnek babkártyák a felcsapott babkártyákra). A játék végén a játékosok még betakarítják és eladják a babföldjein
található babokat. A kézben lévő lapok már nem számítanak, azokat a dobott pakli
tetejére kell tenni. A babmaffia is betakarítja és eladja a babföldjein
található babokat. Ezután meg kell számolni a babmaffia, illetve külön-külön a
játékosok babtallérait. Az a győztes, akinek a legtöbb babtallérja van - vagy
a babmaffia, vagy a játékosok egyike.
BabpasziánszJátékelőkészületek A játékos kirakja az asztal középre a három maffiafőnököt: Al Cabohnét, Don Corlebohnét és Joe Bohnanót. Megkeveri a babkártyákat, és képpel lefelé, húzópakliként lerakja azokat maga elé az asztalra, majd felhúz a kezébe hét lapot. A kártyák sorrendje itt sem változtatható meg. A 3. babföldet lerakja maga elé - a babpasziánszban a játékosnak a játék kezdetétől a végéig három babföldje van. Ezután kapja meg a babmaffia a babjait. A játékos felcsapja a húzópakli legfelső lapját, és ráteszi Al Cabohnéra, majd felcsapja a következő lapot. Ha ez ugyanabba a típusba tartozik, mint az előző, ezt is rárakja Al Cabohnéra. Ha másmilyen, a babkártya Don Corlebohnéra kerül. Miután Al Cabohne és Don Corlebohne már megkapták babjaikat, Joe Bohnanón a sor, hogy megkapja a maga babját. A játékos felcsapja a húzópakli legfelső lapját. Ha ez a babkártya ugyanabba a típusba tartozik, mint amilyet akár Al Cabohne, akár Don Corlebohne termeszt, a babkártyát a megfelelő maffiafőnökhöz kell tenni, és új lapot kell felcsapni. Ilyenformán Al Cabohnénak és Don Corlebohnénak több babja is lehet, míg Joe Bohnano mindenképp egyetlen babbal kezd. Miután mindhárom maffiafőnök megkapta a maga babját (vagy babjait),
elkezdődik a játik.
A játékmenet A kétjátékosos változattal szemben egy kör itt csak öt lépésből áll: elmarad a lépés, amikor a játékos felhasználja a másik játékos által meghagyott babkártyákat, mivelhogy nincs is másik játékos. 1. lépés: Babkártyák átengedése a maffiának A lépés végrehajtása megegyezik a kétjátékosos változat hasonló lépésének végrehajtásával - ám ez esetben a babmaffia akár három különböző babot is szerezhet a játékostól. ![]() 2. lépés: Babkártyák kijátszása A lépés végrehajtása megegyezik a kétjátékosos változat hasonló lépésének végrehajtásával. A játékosnak le kell raknia kezéből a legelső lapot babföldjei egyikére; ezután, ha akarja, lerakhatja kezéből a következő lapot is. Figyelem: E lépés során nem lehet a babmaffiának babkártyát ajándékozni. 3. lépés: Babkártyák felcsapása A lépés végrehajtása megegyezik a kétjátékosos változat hasonló lépésének végrehajtásával. A játékosnak fel kell csapnia a húzópakli legfelső három lapját. Ezután mindhárom kártyával kapcsolatban fel kell tenni a két kérdést:
4. lépés: Babok elültetése A lépés végrehajtása megegyezik a kétjátékosos változat hasonló lépésének végrehajtásával, egyetlen különbséggel: a játékosnak az összes, felcsapott, illetve a dobott pakli tetejéről levett babot el kell ültetnie. (Nem hagyhat babkártyát a másik játékos részére, minthogy nincsen másik játékos.) 5.lépés: Új babkártyák húzása A játékos két lapot húz a húzópakliból, és ezeket a kezében tartott kártyák mögé rakja. Ezután megint a játékoson a sor, új kör kezdődik az 1. lépéssel. A babok betakarítása és eladása ugyanúgy történik, mint a
kétjátékosos változatban. A játékos nem takaríthat be és adhat el a
3. lépés során. Ami a babmaffia főnökeit illeti, Al
Cabohne azonnal betakarít és elad, ha babjai értéke eléri a három
babtallért, Don Corlebohne ugyancsak, ha a termése már két
babtallért ér, és Joe Bohnano már akkor betakarít és elad, ha
a babjai egy babtallért érnek.
A játék vége Ellentétben a kétjátékosos változattal, a babpasziánsz akkor ér véget, amikor először elfogy a húzópakli. Ha a húzópakli az 5. lépés előtt fogy ki, a játék lépéseit még sorra végre kell hajtani, s csak az 5. lépésnél ér véget a játék. Ekkor mind a játékos, mind a babmaffia betakarítja és eladja az
összes babot a babföldekről. Ezután össze kell számolni a babmaffia
babtallérait, és az összeget meg kell duplázni, és ezt kell összevetni
a játékos gyűjtötte babtallérok számával. Az nyer, akinek nagyobb a
vagyona. Hosszútávon a játékosnak arra kell törekednie, hogy minél
nagyobb különbséggel győzze le a babmaffiát.
Taktikai tanácsok a babpasziánszhoz A játékosnak igyekeznie kell elkerülni azt a helyzetet, amikor a dobott pakli tetején olyan babkártya van, amilyent a babmaffia gyűjt. Fontos, hogy a játékos a megfelelő pillanatokban a kezéből ajándékot adjon a babmaffiának. Tegyük fel, hogy olyan bab van felcsapva, amelyet a játékos nem akar egyik babföldjére sem beültetni. Ekkor a 4. lépés során annyi babot ad a babmaffiának, amennyivel az már betakarítani és eladni kénytelen - ezután a babkártya, amelyik nem kell a játékosnak, a babmaffia üres babföldjére tehető. A játékosnak észben kell tartania, hogy ha úgy ad ajándékot a babmaffiának, hogy az emiatt betakarítani és eladni fog, az üressé vált babföld miatt egy újabb babot kell adnia a babmaffiának. Tegyük fel, hogy a játékosnak egyetlen babkártya van az egyik, és több egy másik babföldjén; továbbá tudja, hogy a következő 2. lépés során kénytelen lesz betakarítani és eladni babjait e babföldjéről. Ennek elkerülésére megteheti, hogy a 4. lépés során ajándékoz a babmaffiának egy olyan babot, amelyikből egy van neki a saját babföldjén. A következő kör 1. lépése során át kell adnia ez utóbbi babot a babmaffiának - ilyenformán a 2. lépésre már üres lesz ez a babföldje. Jól kell időzíteni a termések betakarítását. A 3. lépés során,
nyomban a 2. lépés befejeztével, újabb nagy termésekre lehet szert tenni -
ezért célszerű, ha a játékos még a 2. lépés során betakarítja nagyobb
terméseit.
2004.09.19. |