|
1-6 játékos részére,
Tartalom![]() JátékötletBabhercegek kapaszkodnak felfelé a varázsbab indáin, hogy ők ébreszthessék fel a vártoronyban alvó Babrózsikát; azonban a kapaszkodás során nehéz feladatokat kell teljesíteniük. Aki előbb ér a várhoz, zsebében a legtöbb babtallérral, az csókolhatja meg Babrózsikát. A Babrózsika csak az alapjátékkal
(Bohnanza vagy
Hölgybab) játszható. E
szabályfüzetben feltételezzük az alapjáték
szabályainak ismeretét.
ElőkészületekAz alapjáték összes kártyájára szükség van, az ottani előkészületeket itt is végre kell hajtani.
Ki kell keresni a várkártyát, majd az indakártyákat meg kell keverni, és képpel lefelé húzópakliként az asztal közepére letenni. A várkártyát a pakli alá kell csúsztatni, az lesz a legalsó lap. A legfelső négy lapot fel kell csapni és egy sort alkotva le kell rakni. Mindenki választ magának egy babbábut, és azt lerakja az első indakártyához. A felesleges babbábukat vissza kell tenni a dobozba. Nyolc indakártya eltávolításával lerövidíthető a játékidő.
A játék menete 3-6 játékos eseténA játékmenet megegyezik az alapjáték (Bohnanza vagy Hölgybab) menetével. Újdonságot a köztes fázis jelent, valamint az indakártyák teljesítése. A Hölgybabnál
eredetileg csak két 3. babföld van; most a
Babrózsikához adott 4 további 3. babföldre
is szükség van, vagyis minden játékos tud
egy 3. babföldet vásárolni.
Az indakártyák teljesítése Indakártyák bármikor teljesíthetőek, függetlenül attól, hogy éppen ki van soron. Mindenki csak azt az indakártyát teljesítheti, amely mellett babbábuja áll. Ilyenkor a játékos megmutatja a többieknek, hogy valóban teljesítette a feladatot, és bábuját a következő indakártyához rakja. Azonban bizonyos indakártyák megszabhatják, hogy
mely lépés során teljesíthetőek. Például van olyan
indakártya, amely akkor teljesül, ha a játékos az
1. lépés során két ugyanolyan babot játszik ki. E
kártya feladata csak az 1. lépés során teljesíthető
(l. 1. példa, lentebb). Más feladatok például
ültetés vagy betakarítás közben teljesíthetőek, így
az, hogy egy betakarításért 2 babtallért kapjon a
játékos. Mindegy, melyik lépés során takarít be a
játékos, csak két babtallért kapjon. Ha egy
játékosnak három babföldje van, és a feladat az,
hogy minden babföldjén egyetlen bab legyen, akkor
a teljesítéshez az kell, hogy mindhárom babföldjén
egyetlen bab legyen.
Vámfizetés
A játékosok nem változtathatják meg
babtallériak sorrendjét, mindig a legutoljára
megszerzettekkel kell fizetniük.
Vámot a túl nehéz, valamint a már nem
teljesíthető feladatoknál érdemes fizetni. Például
az, akinek már három babföldje van, nem képes
teljesíteni azt a feladatot, hogy vásároljon
egy 3. babföldet.
A soron lévő játékos bármikor fizethet vámot,
akár az 1. lépés legelején, első babkártyája
lerakása előtt. A többi játékos azonban nem
reagálhat. Az utolsó lehetőség arra, hogy a
soron lévő játékos egyedül vámot fizessen, a
4. lépés során adódik, a három kártya
felhúzása előtt. Az ezt a lépést követő köztes
fázisban tud csak mindenki vámot fizetni.
A köztes fázis
Miután a soron lévő játékos felhúzta a három
kártyáját, a köztes fázis következik. Ekkor
minden játékos vámot fizethet. A köztes fázisban
nem kerülhet sor betakarításra.
A vámfizetésnek nincs meghatározott sorrendje,
és egy játékos többször is fizethet vámot. A
fázis akkor ér véget, amikor már senki sem akar
vámot fizetni. (A fázis elmarad, ha senki sem
akar vámot fizetni.) Ekkor kezdődik csak a
soron következő játékos 1. lépése.
Új indakártyák
B) Azok az indakártyák, amelyeket már
az összes babbábu elhagyott, kikerülnek a
játékból.
Megjegyzés: Amikor már közeledik
a játék vége, érdemes lehet az utolsó 3-5
indakártyát, valamint a várkártyát a sor végére
tenni; így mindenki pontosan tudhatja, hogy még
hány indakártya feladatát kell teljesíteni.
Természetesen e kártyákat képpel lefelé kell
lerakni, és csak az A) pontban meghatározott
feltétel teljesültével kell sorban felfedni.
Példák a feladatok teljesítésére
Egyszerre több feladatkártya is teljesíthető, és
közben még vámot is lehet fizetni.
1. példa: A soron lévő játékos kezében
legelöl két zöldbab van, és ezeket lerakja egy olyan
babföldjére, amelyen már van egy zöldbabja. Ezzel
teljesíti ezt a feladatot: "Az 1. lépés során rakj
le két babot egy vagy két már megkezdett
babföldedre!" Ezután kifizeti a következő feladat
vámját, és mivel az ezt követő indakártya feladata
ez: "Az 1. lépés során rakj le két ugyanolyan babot!",
ezt is teljesítette.
A játékmenetet be kell tartani, például a
kereskedéssel szerzett babokat csak a 3. lépés
során lehet elültetni.
2a. példa: A soron lévő játékos
babbábuja ennél az indakártyánál áll: "Az egyik
babföldeden kékbabot termessz!", a következő pedig
ez: "Bármelyik játékosnál legyen elültetve legalább
két vörösbab!" A soron lévő játékos a 2. lépés során
szerez egy kékbabot, és a 3. lépésben el is ülteti
(egy kékbab is elég a feladat teljesítéséhez), és
babbábuját egy kártyával előrébb mozgatja. Ekkor
egy másik játékos betakarítja saját két vörösbabját.
Megteheti, de a soron lévő játékos egy kártyával
előrébb mozgathatja babbábuját, hiszen már e
feladat kártyájánál volt, mielőtt még a másik
játékos betakarított volna.
Ugyanez a példa, de kicsit máskánt:
2b. példa: A soron lévő játékos egy
kékbabot szerzett a 2. lépés során. Játékostársa még
most, a 2. lépésben betakarítja saját két vörösbabját.
A 3. lépésben a soron lévő játékos elülteti a kékbabot,
teljesítve az első feladatot; a másodikat, ahol két
elültetett vörösbabnak kell lennie, nem tudja
teljesíteni, hiszen azokat már egy korábbi lépés során
betakarították.
Azt a feladatot, hogy "az összes többi játékos babbábuja
legyen előtted", csak az a játékos teljesítheti, akinek
babbábuja az összes többi bábu mögött van.
3. példa: Négy babbábu van ennél a kártyánál.
Három játékosnak mindenképp vámot kell fizetnie, hogy
bábuját a következő indakártyához mozgathassa. Csak a
negyedik játékosnak, akinek bábuja egyedül maradt e
kártyánál, csak neki nem kell vámot fizetnie, hogy bábuját
egy kártyával előrébb mozgassa.
Itt többször is kifogyhat a húzópakli, nem csak
háromszor. A játék akkor ér véget, ha valamelyik
játékos teljesíti az utolsó indakártya feladatát
(vagy megfizeti a vámot). Amennyiben van nála még
legalább öt babtallér (babföldjeit még betakaríthatja),
babbábuját a várkártyára rakja.
Ha nincs elég pénze, babbábuja a várkártya mellé
kerül, és a játék folytatódik, amíg öt tallért össze
nem szed - a játék ekkor ér véget. Persze előfordulhat,
hogy mielőtt összegyűjtené az öt babtallért, egy
másik játékos is teljesíti az utolsó feladatot, és
az illető rendelkezik a szükséges összeggel - ekkor
ez utóbbi játékos az, aki véget vet a játéknak.
Ha a játék véget ér, a többiek is betakarítják
babföldjeiket, majd mindenki annyi vámot fizet,
amennyi szükséges ahhoz, hogy bábuja a várkártyára
kerüljön. Náluk nem feltétel, hogy maradjon legalább
öt babtallérjuk.
Az a játékos győz, akinek a legtöbb babtallérja
van. Egyenlőségnél az érintettek mind győztesek.
Mindenki betakarítja babföldjeit.
A vörös játékos
négy babtallér vámot fizet, hogy babbábuja a
várkártyára kerüljön; négy babtallérja marad.
A sárga játékosnak összesen öt babtallérja van,
így még a vámot sem tudja megfizetni.
A játékot a zöld játékos nyerte meg.
A kertibabokat ki kell venni a játékból.
A játékosok csak a saját körükben takaríthatják be
termésüket.
játékosok csak a saját körükben vásárolhatnak
3. babföldet.
Nincs köztes fázis, mindenki csak a saját körében
fizethet vámot.
Amikor valaki 3. babföldet vásárol vagy vámot fizet,
akkor a beadott babtallérok végleg kikerülnek a játékból.
A játékosok megtehetik, hogy a babpasziánsz mintájára
az összes indakártyát kirakják az asztalra.
Az éppen soron lévő játékos köre az alábbi lépésekből
áll:
0. lépés: A játékos tetszőleges sorrendben
babföldjeire teheti vagy eldobhatja azokat a kártyákat,
amelyeket a másik játékos a saját 3. lépésében neki
felajánlott. Ha egy babfajtából egy babot elültet, az
összest el kell ültetnie. Ha nincs egy felajánlott bab
sem, a fázis elmarad.
1. lépés: A játékos a kezéből az első lapot
elülteti, a másodikat elültetheti. Az elültetés előtt
vagy után a kezéből egy tetszőleges lapot a dobott
lapokhoz rakhat.
2. lépés: A játékos felcsapja a húzópakli
legfelső három lapját. Ha a legfelső dobott lap
megegyezik valamelyik felcsapott lappal, akkor azt
negyedikként az asztalra kell tennie. Ezt mindaddig
újra meg újra meg kell ismételnie, amíg a legfelső
dobott lap olyan bab nem lesz, amellyel azonos
nincsen a felcsapott lapok között.
3. lépés: A játékosnak el kell döntenie,
mely babokat ülteti el és melyeket ajánlja fel
ellenfelének. Egy-egy babfajta összes példányát
vagy el kell ültetni, vagy fel kell ajánlani. Ez
fontos annál a feladatnál, miszerint minden
babföldön egyetlen bab legyen.
4. lépés: A játékos egyesével két kártyát
húz a húzópakliból és a már a kezében levő lapjai
mögé rakja azokat. Ezzel köre véget is ér, és már
nem fizethet vámot.
Megjegyzés: A Bohnanza
kártyáinál a húzópakli először mindig a kezdőjátékos
ellenfelének körében fogy ki, a 2. lépés során, a három
lap felcsapása után. Ekkor a játékos még megkapja a
legfelső dobott lapokat - ha és amennyiben -, csak utána
kell a dobott lapokat megkeverve új húzópaklit alkotni.
Amint valamelyik játékos legalább öt babtallérral
eljut a várba, ellenfelének be kell takarítania és meg
kell fizetnie a vámokat.
A babpasziánsznál a babbábuk rárakhatóak az
indakártyákra. A bábuk mindig azon a kártyán állnak,
amelynek feladatát teljesíteniük kell.
Az 1. lépés előtt mindig előrébb kell
mozgatnia a lila babbábut. Ha egy sor végén volt, a
következő sor elejére (bal szélére) kerül. Ha az első
sorban van, egy kártyát mozog; ha a másodikban, kettőt,
és hármat, ha a harmadikban vagy a negyedikben.
A vörös babbábu a negyedik sor elején kezd. Mindig akkor
mozog egy kártyát előre, amikor a lila bábu mozgatása után
a játékos babbábuja előtt lesz.
A 3. lépés végén mindazokat a babkártyákat, amelyek nem
kellenek a játékosnak, a dobott lapokhoz kell rakni.
Az indakártyákat mindig úgy kell felfedni, hogy a
játékos babbábuja előtt négy kártya legyen (beleértve azt,
amelyiken áll) - a 2lila és a vörös bábuk helyzete nem számít.
A játékos célja az, hogy a lila és a vörös babbábut
megelőzve jusson el a várba - legalább öt babtallérral a
zsebében.
Alle anderen Spielfiguren stehen vor deiner Figur. ->
Az összes többi játékos babbábuja legyen előtted!
Baue in deinem Spielzug nach Phase 1 keine Bohnen
mehr an! -> Amikor rajtad a sor, az 1. lépést követően
ne ültess el egy babot sem!
Deine Bohnenfelder sind leer. -> Babföldjeid legyenek
üresek!
Deien Bohnenfelder sind zusammmen mindenstens
fünf Taler wert. -> A babföldjeiden lévő termés
összértéke legalább öt babtallér legyen!
Der Zugstapel wird leer. -> Fogyjon ki a húzópakli!
Du besitzt mindestens fülf Taler. -> Legyen legalább
öt babtallérod!
Du hast mindestens sieben Karten auf der Hand. ->
Legyen a kezedben legalább hét kártya!
Du verkaufst eine Bohnenernte für drei oder vier
Taler. -> Egy babföldedről pontosan 3 vagy 4
babtallérért ad el a termést!
Du verkaufst eine Bohnenernte für zwei Taler. ->
Egy babföldedről pontosan 2 babtallérért ad el a
termést!
Habe auf einem Feld mindestens fünf Bohnen
liegen. -> Egy babföldeden legalább öt bab
legyen!
Habe auf jedem Feld genau eine Bohne liegen.
-> Minen babföldeden pontosan egy bab legyen.
Habe auf jedem Feld genau zwei Bohnen liegen.
-> Minen babföldeden pontosan két bab legyen.
Habe auf zwei Feldern zusammen mindestens
acht Bohnen liegen. -> Két babföldeden összesen
legalább nyolc bab legyen.
Habe Blau Bohnen auf einem Feld liegen. ->
Egyik babföldeden kékbabot termessz!
Habe Brechbohnen auf einem Feld liegen. ->
Egyik babföldeden zöldbabot termessz!
Habe Feuerbohnen auf einem Feld liegen. ->
Egyik babföldeden tűzbabot termessz!
Habe Saubohnen auf einem Feld liegen. ->
Egyik babföldeden disznóbabot termessz!
Habe Sojabohnen auf einem Feld liegen. ->
Egyik babföldeden szójababot termessz!
Irgendein Spieler deckt in Phase 2 vom
Zugstapel zwei gleiche Bohnen auf. -> A 2.
lépés során bármelyik játékos két ugyanolyan
babot csapjon fel!
Irgendein Spieler hat mindestens drei Augenbohnen
angebaut. -> Bármelyik játékosnál legyen elültetve
legalább három szemesbab!
Irgendein Spieler hat mindestens vier Brechbohnen
angebaut. -> Bármelyik játékosnál legyen elültetve
legalább négy zöldbab!
Irgendein Spieler hat mindestens zwei Rote Bohnen
angebaut. -> Bármelyik játékosnál legyen elültetve
legalább két vörösbab!
Irgendein Spieler legt in Phase 1 eine Blaue
Bohne vor sich ab. -> Az 1. lépés során bármelyik
játékos ültessen el egy kékbabot!
Irgendein Spieler legt in Phase 1 eine
Feuerbohne vor sich ab. -> Az 1. lépés során
bármelyik játékos ültessen el egy tűzbabot!
Irgendein Spieler legt in Phase 1 eine
Saubohne vor sich ab. -> Az 1. lépés során
bármelyik játékos ültessen el egy disznóbabot!
Kaufe ein 3. Bohnenfeld! Pech, wenn du
schon eines hast. -> Vásárolj egy 3. babföldet!
Már van? Így jártál!
Lege in Phase 1 zwei Bohnen auf ein oder
zwei bereits bestehende Felder! -> Az 1.
lépés során rakj le két babot egy vagy
két már megkezdett babföldedre!
Lege in Phase 1 zwei gleiche Bohnen
vor dir ab! -> Az 1. lépés során ültess
el két ugyanolyan babot!
|