Az_RPG.HU_tagoldala
Carcassonne
-
A frigyláda



Tervezte: Klaus-Jürgen Wrede

Kiadja: Inspiration Games
PO Box 716
Issaquah, WA 98027
www.inspirationgames.com
info@inspirationgames.com




2-5 játékos részére,
8 éves kortól



Józsué Izrael gyermekeit elvezette az Ígéret Földjére, és most a ti felelősségetek, hogy segédkezzetek az utak, városok és templomok megépítésében, valamint a juhnyájak megszaporításában. A városokba pedig küldjetek prófétákat, hogy bűnbánatról prédikáljanak. Végezzétek el szent feladatotokat, és a Frigyládával járjátok körbe az országot.


Tartalom

  • 72 területkártya (köztük egy eltérő hátoldalú kezdőkártya), rajtuk városok, utak és mezők darabjaival, valamint templomokkal.

       

       

  • 40 követő, öt színben. Minden játékos egy követőjét pontjai jelzésére használja.

  • 5 próféta, mind az öt színben egy. Ezek olyanok, mint a követők, csak nagyobbak.

  • 1 Frigyláda.

  • Kiértékelő tábla, az eredmény jelzésére.

  • Szabályfüzet.




A játék célja

A játékosok egymás után területkártyákat húznak, és azokat lerakják az asztalra. Utak, városok, mezők és templomok jönnek így létre. A játékosok a területkártyákra lerakhatják követőiket, hogy pontokat gyűjtsenek. Emellett a Frigyládát is mozgathatják, lehetőleg úgy, hogy az saját követőik mellett haladjon el. A játékot végül az a játékos nyeri, aki a legtöbb pontot gyűjtötte.


Előkészületek

A kezdőkártyát rakjátok ki ki az asztal közepére. A többi területkártyát képpel lefelé keverjétek meg, és rakjátok több oszlopba az asztalra úgy, hogy valamennyien könnyen elérhessétek azokat. A kiértékelő táblát az asztal szélére tegyétek, hogy az asztal közepe üresen maradjon.

Mindegyikőtök választ egy színt, és megkapja az ahhoz a színhez tartozó 8 követőt és a prófétát. Egyik követőtöket mind rakjátok a kiértékelő tábla 0-s mezőjére, a többit magaték elé rakjátok az asztalra - ez a ti készletetek. A játékot az kezdi, aki közületek utoljára nyitotta ki a Bibliát.


A játék menete

A játékosok az óramutató járása szerint követik egymást. Akin épp a sor van, az alábbi sorrendben végrehajtja az alábbi cselekedeteket:

  1. Húz egy új területkártyát, és azt lerakja az asztalra.
  2. Ezután választ egyet az alábbi lehetőségek közül:
    • Lerakja a készletéből egy követőjét az éppen lerakott területkártyára, vagy lerakja prófétáját az éppen lerakott területkártyára, egy városdarabra.
      vagy
    • Nem rak le sem követőt, sem prófétát, ellenben a területkártyákon mozgatja a Frigyládát, 1-5 kártyányit lépve azzal.
      vagy
    • Nem rak le sem követőt, sem prófétát, és a Frigyládát sem mozgatja.
  3. Ha a területkártya lerakásával egy vagy több út, város és templom elkészült, azt vagy azokat ki kell értékelni.
  4. A következő játékoson a sor.

Területkártya lerakása

Amikor egy játékosra rákerül a sor, elsőként mindenképp húznia kell egy területkártyát valamelyik oszlopból.

  • Az újonnan felhúzott területkártyát (a példákban mindig piros kerettel jelölve) le kell raknia úgy, hogy egy vagy több oldalával csatlakozzon a már korábban lerakott területkártyákhoz. A sarkos érintés nem elegendő.
  • Az új területkártyát úgy kell lerakni, hogy az érintkező területkártyákon a mezők, utak és városok mind folytatódjanak.

Az új területkártya egyik oldalán a város, a másik oldalán a mező folytatódik.


Ez a lerakás szabálytalan.


Mind az út, mind a mezők folytatódnak.


A város folytatódik.

Ritkán, de előfordul, hogy egy területkártyát nem lehet lerakni, mert a már lerakott területkártyákhoz nem lehet szabályos módon hozzátenni. Ilyenkor ez a területkártya kikerül a játékból, a játékosnak pedig új területkártyát kell húznia és azt leraknia.


Követő lerakása

Miután a játékos lerakta a területkártyát, lerakhat rá egy követőt - az alábbi szabályok betartásával:

  • Csak egy követőt rakhat le.
  • A követőt saját készletéből, vagyis maga elől, az asztalról kell leraknia.
  • Csak az éppen lerakott területkártyára rakhatja le a követőt.
  • El kell döntenie, hogy a területkártyán pontosan hova rakja a követőt. A követő lerakható út-, város- és meződarabra. Magára a templomra nem rakható követő.


    A követő lerakható város-, út- vagy meződarabra.

  • Nem rakható le olyan út-, város- vagy meződarabra a követő, amely összeköttetésben van egy másik út-, város- illetve meződarabbal (bármely messze legyen is), amelyen már van egy követő, legyen bár az bármelyik játékosé.


    Csak a mezőre rakható követő, mert a városdarab összeköttetésben áll egy másik városdarabbal, amelyen már van követő.


    A nagyobbik meződarabra nem rakható követő, mert az összeköttetésben áll egy már foglalt meződarabbal. A városra és az útra, valamint a kisebb meződarabra lerakható a követő.

Amennyiben egy játékos már az összes követőjét lerakta, ezután már csak területkártyákat húz és rak le. A játékosok nem vehetik vissza a területkártyákra lerakott követőiket. Azonban nincs semmi veszve: amikor egy város, vagy út elkészül, az értékelés után a játékosok visszakapják az elkészült városban, úton lévő követőiket.


Próféta lerakása

Olykor a városok lakói gonoszakká válnak a szívükben, így bűnbánatot kellene gyakorolniuk. Az Úr gyakorta elhívja prófétáit, hogy bűnbánatot prédikáljanak az Ő népének.

Minden játékos egyszer lerakhat egy prófétát: a játékos, amikor követőt rak le egy városdarabra, a követő helyett prófétáját rakja le. Amikor elkészül a város, azért a játékos dupla pontmennyiséget kap. Ezután a próféta kikerül a játékból, vissza a dobozba. Egyebekben a próféta lerakására ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a követőre.


A Frigyláda mozgatása

Miután elkészült az első város, a kiértékelés után a Frigyláda játékba kerül. Az a játékos dönti el, hogy az elkészült város melyik lapkájára kerül a Frigyláda, aki befejezte a várost.

Miután a Frigyláda játékba került, a játékosok előtt megnyílik egy új lehetőség: a Frigyláda mozgatása. A játékos, miután lerakta a felhúzott területkártyát, lerakhat rá követőt, esetleg prófétát, vagy dönthet úgy is, hogy nem csinál semmit. Valamint mostantól, negyedik lehetőségként, mozgathatja a Frigyládát. Ha ezt választja, 1-5 területkártyát kell mozgatnia a Frigyládát. A Frigyláda csak területkártyákon mozoghat, a négy égtáj irányába (tehát sarkosan nem lehet vele lépni). Egy mozgás közben a Frigyláda nem léphet kétszer ugyanarra a területkártyára, és nem is fejezheti be mozgását azon a területkártyán, amelyről elindult.

Minden követőért, aki mellett elhalad a Frigyláda, kap 1 pontot a követő tulajdonosa. Fontos, hogy ha az indulási területkártyán van követő, azért nem jár pont; ha azonban azon a területkártyán van követő, amelyen a Frigyláda megállapodik, azért jár az 1 pont.


A piros játékos úgy dönt, nem rak le követőt, hanem a Frigyládát mozgatja. Minthogy a Frigyláda elhaladt egy kék és egy piros követő mellett, a piros és a kék játékos kap 1-1 pontot. (Természetesen a Frigyládának nem kötelező végig egy irányban mozognia, ahogy a példában történt, lehet vele kanyarodni is.)



Elkészült utak, városok és templomok kiértékelése

Ha a területkártya lerakásával "elkészült" egy út, város vagy templom, azt ki kell értékelni.


Elkészült út

Egy út akkor készült el, ha mindkét vége le van zárva - az út kereszteződésbe, városba, templomba torkollik -, vagy pedig az út hurkot ír le. A két végpont között számos útdarab lehet. A játékos, akinek van egy követője az úton, az utat alkotó minden területkártyáért 1 pontot kap (a területkártyákat kell számolni, így ha ugyanazon útnak két külön szakasza is van egyazon területkártyán, az csak 1 pontot ér); továbbá minden oázisért még 1 pontot.


A zöld játékos 4 pontot kap az elkészült útért.


A elkészült út 3 pontot ér, valamint még 3-at a három oázisért az út mentén, így a kék játékos 6 pontot kap.

A kiértékeléskor kapott pontokat nyomban le kell lépni a kiértékelő táblán. Ha egy játékos követője áthalad az 50-es mezőn, fektesse le követőjét, hogy 50-nel több pontja van annál, mint amennyi azon a mezőn látható, amelyen követője van.


Elkészült város

Egy város akkor készül el, ha teljesen körbe van kerítve fallal, és a falakon belül sincs üres hely (nem hiányzik területkártya). Egy város bármennyi (de legalább 2) városdarabból állhat.

A játékos, akinek követője van a városban, a várost alkotó minden területkártyáért 2 pontot kap (a területkártyákat kell számolni, így ha ugyanazon városnak két külön darabja is van egyazon területkártyán, az csak 2 pontot ér); valamint minden, az elkészült városban található tekercsért jár még 2 pont.


Az elkészült városért 6 pont jár, és még 2 a tekercsért, ezért a fekete játékos 8 pontot kap.



Mi történik akkor, ha egy elkészült városon vagy úton egynél több követő van?

Egy olyan városba vagy útra, ahol már van követő, nem rakható le másik; azonban a területkártyák ügyes lerakásával elérhető, hogy két külön város vagy út egyesüljön, és így két követő legyen az egyesített úton vagy városban - ez persze többször is megismételhető, így egy úton vagy városban kettőnél több követő is lehet. Ha ez a helyzet, az elkészült útért vagy városért az a játékos kapja a pontot, akinek ott a legtöbb követője van.

Ha az első hely (vagyis a legtöbb követő) tekintetében egyenlőség van, az érintett játékosok mind megkapják a teljes pontszámot.


A piros keretű területkártya lerakásával egyesült két külön város, ráadásul el is készült. A városon a kék és a sárga játékosnak van 1-1 követője, vagyis az legtöbb követő tekintetében egyenlőség van közöttük, ezért mindketten megkapják a teljes pontszámot, a 14 pontot (6 területkártya és egy tekercs).

Fontos: Ha számít, hogy kinek hány követője van egy városon, a próféta is csak 1 követőnek számít. Ha egy városon a piros játékosnak 1 követője, a kéknek pedig a prófétája van, mindketten megkapják a teljes pontszámot, de a kék játékos duplázva a próféta miatt.


Elkészült templom

Egy templom akkor készül el, ha a templom területkártyáját keresztformán körülveszi négy másik területkártya, vagyis van egy felette, egy alatta, egy balra tőle és egy jobbra.

Először meg kell nézni, hogy a templomból hiányzó utolsó területkártya lerakásával nem készült-e el út vagy város; ha igen, azt vagy azokat előbb ki kell értékelni, eltávolítva róluk a követőket (lásd lentebb). Ezután az a játékos, akinek a templomot alkotó 5 területkártyán összesen a legtöbb követője vagy prófétája van, 7 pontot kap. A templom kiértékelése után az utakon, városokon, mezőkön lévő követők a helyükön maradnak.


Zöldnek van az elkészült templomnál a legtöbb követője/prófétája, így ő kapja meg a 7 pontot.

Ha a legtöbb követő tekintetében egy vagy több játékos között egyenlőség alakul ki, az érintettek mind megkapják a 7 pontot.

Megjegyzés: Olykor ügyes taktika, ba elkészítjük ellenfeleinknek a templomból induló útjait, eltávolítva így követőit.


A követők visszakerülése a készletbe

Miután az elkészült út vagy város kiértékelése megtörtént - és csakis ezután -, a korábban oda lerakott követők visszakerülnek tulajdonosaik készletébe, azok a következő fordulókban újra felhasználhatóak. Minden játékos csak egyszer használhatja prófétáját, így az értékelés után a próféták nem a játékosok készletébe, hanem a dobozba kerülnek.

Fontos: A soron lévő játékos megteheti, hogy lerak egy területkártyát, elkészítve azzal egy várost vagy egy utat, nyomban lerak rá egy követőt (a követő lerakása megelőzi a kiértékelést) - természetesen feltételezve, hogy az úton vagy a városon még nem volt követő -, amit még ebben a fordulóban, a kiértékést követően vissza is kap. A sorrend mindig ez:

  1. Út vagy város elkészítése a felhúzott területkártya lerakásával.
  2. Követő lerakása.
  3. Az elkészült város vagy út kiértékelése.
  4. A követő visszakerül tulajdonosa készletébe.


A kék játékos ugyanabban a fordulóban elkészítette az utat, és még le is rakta rá egy követőjét. Az útért összesen 4 pontot kap (három területkártya és egy oázis), a követő pedig nyomban visszakerül a készletébe.



Mezők

A játékosok az összefüggő mezőkön juhnyájakat legeltetnek.

A mezőket az utak és a városok határolják, valamint a területkártyák szomszéd nélküli oldalai.

A mezőkre lerakott követők a játék végéig ott maradnak, vigyáznak a juhokra, és sosem kerülnek vissza tulajdonosuk készletébe.


Bal oldalon két külön mező van, rajtuk egy-egy követővel. Jobb oldalon látható, ahogy a kék játékos lerak egy területkártyát, egyesítve a zöld és a piros követő mezőit. A kék nem rakhatja le követőjét erre a közös mezőre, azonban lerakhatja a középső, gazdátlan mezőre.

A játék vége

A játék az utolsó területkártya lerakásával ér véget. Ekkor kerül sor a végső kiértékelésre.


A végső kiértékelés

Először egyenként meg kell nézni, hogy az el nem készült templomoknál kinek van a legtöbb követője a templomhoz tartozó területkártyákon (maga a templom, és a felette, alatta, tőle jobbra és balra lévő területkártyák); ez a játékos 3 pontot kap. A templomok kiértékelésénél a követők a helyükön maradnak, mivel még pontok járnak az el nem készült utakért és városokért, valamint a mezőkért.

Másodjára az el nem készült utakat és városokat kell kiértékelni. A játékos, akinek követője az el nem készült úton van, az út minden területkártyájáért és az út menti minden oázisért kap 1 pontot. A játékos, akinek követője vagy prófétája egy el nem készült városban van, a város minden területkártyájáért és a városban található minden tekercsért kap 1 pontot.

Ha egy el nem készült templomnál, úton vagy városban egynél több játékosnak van követője, az elkészült útnál, városnál, templomnál leírtak szerint osztoznak a pontokon.

Megjegyzés: A kiértékelés megkönnyítése érdekében célszerű mindig eltávolítani az éppen kiértékelt útról vagy városról a követőket.


A mezők kiértékelése

Ezután kerül sor a mezők kiértékelésére. Minden mezőnél, amelyen van legalább egy követő:

  • Számoljátok meg, hány juh és hány farkas van a mezőn. Minden farkas megeszik egy juhot, így a juhok számát csökkentenek kell a farkasok számával.
  • Minden megmaradt juh 2 pontot ér.
  • Ha egy mezőn több játékosnak is van követője, a pontokat az a játékos kapja, akinek a legtöbb követője van.
  • Ha a legtöbb követő tekintetében egyenlőség van, az érintett játékosok mind megkapják a teljes pontszámot.

Az a játékos győz, aki a legtöbb pontot gyűjtötte!


Tanácsok

Érdemes a mezőkre lerakott követőket lefektetni, hogy könnyebben felismerhesseték, melyik követő hova van lerakva.

A Frigyláda mozgatásának hasznosságát nem szabad lebecsülni. Ha nem tudod igazán jó helyre lerakni követődet, vagy már kifogyóban a készleted, jobb, ha inkább a Frigyláda mozgatásával gyűjtesz be néhány pontot.

Amint véget ért a fordulód, azonnal húzz egy új területkártyát, és vedd sorra lehetőségeidet, hogy utóbb, mikor újra rád kerül a sor, ne kelljen túl soká töprengened - ha mind így tesztek, jelentősen felgyorsul a játék.


Thaur
2006.08.29.