|
Volt egyszer egy Babnyugat - Chicabohn
A doboz két kiegészítőt tartalmaz, egyet a
Bohnanzához, és egy másikat az Al Cabohnéhoz. A kártyák
a hátlapjuk alapján megkülönböztethetőek. Egyes kártyák - a konyakbabok,
illetve a fáziskártyák/áttekintőkártyák - mindkét kiegészítőhöz
használatosak.
Tervezte: Hanno Girke 3-5 játékos részére,
Tartalom36 épületkártya 22 konyakbab (Cognacbohne) 12 áttekintőkártya
JátékkoncepcióE kiegészítőben a babkereskedő-játékosok a Babnyugaton, Virginia City közelében, a Bohnderosa ranchen élnek, és az aratások során szerzett jövedelmüket a városban ingatlanokba fektetik. Ezek az épületek, egyfelől, megkönnyítik a babkereskedelmet; másrészről pedig a játék végén a legnagyobb ingatlantulajdonosok plusz babtallérokat kapnak. Az épületekkel megváltozik a játék, új taktikára lesz szükség - és még inkább igaz ez abban az esetben, ha a játékosok felhasználják az új babfajtát is: a konyakbabot. A játékot az a játékos nyeri, aki a legtöbb babtallért gyűjti össze, s ebbe a készpénz mellett a plusz babtallérok is éppúgy beleszámítanak, mint az épületekbe fektetett összegek. Figyelem! A Volt egyszer egy Babnyugat csak az
alapjátékkal (Bohnanza) együtt játszható. Mindazokban az esetekben,
amelyekre alant nem térünk külön ki, az alapjáték szabályai érvényesek.
JátékelőkészületekA Volt egyszer egy Babnyugathoz szükség van az alapjátékból az összes babkártyára, valamint a 3. babföldekre; ezek mellett új elem kerül a játékba a kiegészítővel: az épületkártyák. A konyakbabok és a négy lepárló a dobozban marad - ezekre csak a megfelelő játékvariáns esetében van szükség. A játékelőkészületek lényegében megegyeznek az alapjáték előkészületeivel; ezenfelül az épületkártyákat épülettípusok és építési költség szerint rendbe kell rakni, és az asztal szélére, de elérhető távolságra, félretenni. Végül minden játékos kap egy áttekintőkártyát. ![]() Az épületkártyák Minden babfajtához tartozik egy épülettípus (például a zöldbabhoz a kocsma vagy a szemesbabhozhoz a bank). Minden épülettípushoz négy kártya tartozik, amelyek építési költsége 1, 2, 3 illetve 4 babtallér. Minél magasabb az építési költség, annál hasznosabb az épület különleges képessége. Figyelem: Az épületekbe fektetett babtallérok nem vesznek el - a játék végén a játékosok pontjaiba beleszámítanak épületeik építési költségei. ![]() Épületkártyák vásárlása Az épületekért babtallérokkal kell fizetni - de csak olyan babtallérokkal, ahol a babok fajtája megegyezik az épülettípushoz tartozó babfajtával. Példának okáért kocsmát csak olyan babtallérokért lehet vásárolni, ahol a babkártyák előlapján zöldbabok láthatóak; hasonlóképpen bankot csak olyan babtallérokért lehet venni, ahol a babkártyák előlapján szemesbabok vannak. Figyelem: Itt fontos az, hogy a babtallérok milyen babok learatásából és eladásából származnak - ellentétben az alapjátékkal. Az egyes épületek építési költsége az épületkártya jobb alsó részén látható: a négy babtallérkupac közül mindig az aranyszínű számít. Ilyenformán a 3-as kocsmáért három (zöldbabos) babtallért kell fizetni, az 1-es bankért pedig csak egy (szemesbabos) babtallért. Az egy épülettípushoz tartozó épületek közül egy játékos csak egyet vásárolhat meg: például csak egy kocsmája, vagy egy bankja lehet egy játékosnak. Ugyanakkor egy játékos egyszerre akár több épületkártyát is vásárolhat. Az, hogy az egy épülettípushoz tartozó épületek közül melyiket veszik meg a játékosok először, lényegtelen - az építési költség nem határoz meg vásárlási sorrendet. Elméletileg bármelyik játékos bármikor vehet épületet, akkor is, amikor nem ő van sor. Amennyiben azonban egyszerre többen is szeretnének épületeket vásárolni, ezt az alábbi sorrendet betartva tehetik meg: elsőként azé a játékosé a lehetőség, aki éppen soron van, majd sorban az óramutató járása szerint a többiek. Akkor is a soron lévő játékossal kezdve kell meghatározni a sorrendet, ha ő maga nem akar épületet vásárolni. Az épületek megvásárlására költött babtallérok a dobott pakli tetejére
kerülnek; a megvásárolt épületek különleges képességei pedig nyomban
kihasználhatóak.
A játék menete
Ezt a játékmenetet azonban kissé megváltoztathatják az épületek különleges képességei. E különleges képességek olykor az alapjáték szabályainak áthágását is lehetővé teszik. Fontos azonban leszögezni, hogy a különleges képesség csak arra a játékosra hat, aki az adott épületet megépítette. Az 1-es épületeknek nincs semmilyen különleges képességük, ilyenformán nem is befolyásolhatják a játékmenetet. (Az 1-es épületek birtoklásának is megvan a maga fontos szerepe, de csak a játék végén - ugyanis az épületeik számától függően a játékosok plusz babtallérokat kapnak.) A játékosok számától függően egyes épületkártyákat el kell távolítani a játékból:
Az épületekA 2-es, 3-as és 4-es épületeknek különleges képességeik vannak, amelyek további lehetőségeket biztosítanak a játékosok számára. Az egyes épületek különleges képességei magukon az épületkártyákon, illetve itt olvashatóak; ezenfelül itt egyes épületeknél bővebben kifejtjük a szabályokat. Aranybánya (mine) - kertibab
Indiántábor (indianertipi) - vörösbab
Bank (bank) - szemesbab
Farm (farm) - szójabab
Kocsma (saloon) - zöldbab
példa a bablevesre Vegyesbolt (general store) - disznóbab
Kovácsműhely (blacksmith) - tűzbab
Fogda (jail) - kékbab
3 vagy 4 játékos esetén a játék akkor ér véget, amikor harmadjára fogy el a húzópakli; öt játékos esetén akkor, amikor negyedszerre. Még ekkor is lehet épületkártyákat vásárolni. Ezt először az a játékos teheti meg, akin utoljára volt a sor, majd óramutató járása szerint sorban a többiek. A pontok összesítésére akkor kerül sor, amikor már egy játékos sem akar épületkártyát vásárolni. Ekkor minden játékos összesíti babtallérait valamint épületei költségét. Emellett az a játékos, akinek négy vagy több épülete van, plusz babtallérokat kap, méghozzá:
Az a játékos nyer, akinek - mindent beleszámítva - a legtöbb babtallérja van. Példa: Egy játékos készpénzvagyona 6 babtallér, emellett
épületei: a 2-es kocsma, a 2-es kovácsműhely, a 4-es fogda, a 3-as aranybánya,
a 4-es indiántábor és a 4-es farm. Az épületek összesen 19 babtallérba kerültek,
így most ennyit is számítanak. A 4-es indiántábor miatt a játékosnak
készoénzvagyona minden 5 babtallérja után plusz egy jár. Végül, mert
hat épülete van, plusz 3 babtallér jár neki. Összesen tehát - 6+19+1+3 - 29
babtallérja lesz.
E variáns során kerülnek játékba a konyakbabok, valamint a hozzájuk tartozó épületek, a lepárlók; ez esetben kilenc babfajta és kilenc épületfajta lesz a játékban. A szabályok nem változnak, leszámítva a lepárlók különleges képességeit. ![]() Lepárló (distillery) - konyakbab
Tervezte: Uwe Rosenberg 2 játékos részére,
Tartalom22 konyakbab (Cognacbone) 21 vállalkozáslártya 12 fáziskártya 2 rendőrségkártya 1 razziakártya
JátékkoncepcióAz Al Cabohne e kiegészítőjében a játékosok - a két babkereskedő - a kies Chicabohn városában üzleti vállalkozásokba kezd, mely vállalkozások megkönnyítik számukra a babkereskedést. Amennyiben elegendő összeggel támogatják a rendőrség szolidaritási alapítványát, úgy vállalkozásaik a törvény védelmét élvezik, s a játékosok a játék végén vállalkozásaik számától függően plusz babtallérokat kapnak. Ám a védelem ellenére sem válhatnak a játékosok elbizakodottakká, mert ha mégis, annak előbb-utóbb razzia lesz a vége. A játékot az a játékos nyeri, akinek a legtöbb babtallérja lesz - vagy, ha neki lesz a legtöbb babtallérja, a babmaffia. A végösszegbe beleszámít a játékosok készpénzvagyona éppúgy, mint a vállalkozásokba fektetett összegek, valamint a védett vállalkozásokért járó bónusztallérok. Figyelem! A kiegészítő csak az Al Cabohnéval együtt játszható.
Mindazokban az esetekben, amelyekre alant nem térünk külön ki, az alapjáték
szabályai érvényesek.
JátékelőkészületekA játékhoz szükség van az alapjáték összes babkártyájára, nemkülönben a babmaffia két főnökére, Don Corlebohnéra és Al Cabohnéra; továbbá a kiegészítőből a vállalkozáskártyákra (kivéve a kocsmákat), a rendőrségkártyákra és a razziakártyára. A 3. babföldekre nincs szükség, minthogy ilyeneket nem lehet a játékban vásárolni. A konyakbabok és kocsmák a dobozban maradnak - ezekre csak a játékvariáns esetében van szükség. A játékelőkészületek lényegében megegyeznek az Al Cabohne játékelőkészületeivel, egyetlen kivételtől eltekintve: A játék kezdetén mindkét játékos hét babkártyát húz fel a kezébe, majd, miután a babmaffia főnökei megkapták babjaikat, mindketten kiválasztanak a kezükben tartott babkártyák közül kettőt, és azokak babtallérokként leteszik maguk elé. Az így eltávolított lapokat leszámítva a kézben tartott babkártyák sorrendje nem változtatható meg. A vállalkozáskártyákat típus és ár szerint szét kell válogatni, és az asztal szélére, elérhető távolságban letenni; melléjük kerül a razziakártya és a két rendőrségkártya is. Mindkét játékos kap egy teljes készlet, vagyis hat darab fáziskártyát, amelyeket a fázisok sorrendjében lerak maga elé; e kártyák segítenek a játékmenet betartásában. ![]() Vállalkozás- és rendőrségkártyák Az Al Cabohne minden babfajtájához tartozok egy vállalkozástípus, például a szelesbabokhoz az éjszakai mulató, vagy a disznóbabokhoz az étterem. Minden vállalkozástípushoz három vállalkozás tartozik, amelyek befektetési költsége egy, három illetve négy dollár. Minél nagyobb befektetés szükséges egy vállalkozáshoz, annál jobb e vállalkozás különleges képessége. ![]() A fentiek alól a kékbabok kivételt jelentenek, mivel ehhez a babfajtához a rendőrségek tartoznak; az egyik rendőrség három, a másik rendőrség négy babtallérért "szerezhető meg". Ezen kártyák birtoklásával a játékos a játék végén plusz babtallérokra tehet szert. Razziakártyából csak egy darab van. Ha egy játékos megveszi ezt a
kártyát, az összes, 1 babtallérba kerülő vállalkozás értékét veszíti.
Vállalkozás- és épületkártyák vásárlása A vállalkozásokért babtallérokkal kell fizetni - de csak olyan babtallérokkal, ahol a babok fajtája megegyezik a vállalkozástípushoz tartozó babfajtával. Példának okáért a 3-as éjszakai mulatót csak három olyan babtallérért lehet megvásárolni, ahol a babkártyák előlapján szelesbabok láthatóak; hasonlóképpen a 4-es étteremért négy olyan babtallérral kell fizetni, ahol a babkártyák előlapján disznóbabok vannak. Figyelem: Itt - ellentétben az alapjátékkal - fontos az, hogy a babtallérok milyen babok learatásából és eladásából származnak. Az egyes vállalkozások, rendőrségek és a razzia költsége az adott kártya alján látható: annyi babtallér, amennyi a kártya alján látható kupacot alkotja. Így a 3-as temetkezési vállalkozás 3 zöldbabos, a 3-as rendőrség három kékbaboss babtallérba kerül. A fentebbi szabály alól a razziakártya kivételt jelent: ezért ugyanis vagy négy kékbabos babtallérral kell fizetni, vagy egy másik babfajtához tartozó öt babtallérral. Bárhogyan is, a játék végén a razziakártya mindenképp négy babtallért ér.
A razziakártyáért a játékos fizethet 4 kékbabos babtallérral, vagy, példának okáért, 5 fürtös babos babtallérral. Egy játékos egy vállakozástípusból több vállalkozásba is befektethet, például két kaszinóba vagy mindhárom temetkezési vállalkozásba; azonban egy játékos csak egy rendőrséget "vehet meg". Egy játékos egyidejűleg több vállalkozáskártyát is vásárolhat. Vállalkozás-, rendőrség- vagy razziakártyát csak akkor vásárolhat a játékos, ha éppen ő van soron. A vásárláskor kifizetett babkártyákat talléroldalukkal felfelé a dobott pakli aljára kell tenni - ilyenformán a 4. lépés során az ilyen kártyák, hiszen le vannak forgatva, nem kerülhetnek vissza a játékba. A megvásárolt vállalkozások, rendőrségek, vagy a razzia különleges képessége azonnal kihasználható. Figyelem: Amikor egy játékos egy vállalkozástípusból megvásárolja
a második vállalkozását, akkor, ha azt ellenfele eleddig még nem vásárolta
meg, eltávolíthatja a játékból a harmadik vállalkozást. (Az "első",
"második", "harmadik" kifejezések csupán a darabszámra, s nem konkrét
vállalkozásra utalnak - az mindig "1-es", "3-as" és "4-es".) Ha el
akarja a vállalkozást távolítani, azt ekkor kell megtennie; később,
hiába gondolta meg magát, már nem teheti meg. Másrészt viszont annál a
játékosnál, aki egy vállalkozástípus mindhárom vállalkozását megszerzi,
az 1-es vállalkozás értéke megnő - ilyenformán meglehet a maga haszna
annak, ha a játékos bennhagyja a játékban a harmadik vállalkozáskártyát.
JátékmenetA játékmenet, ahogy az Al Cabohnéban, hat lépésből áll:
A vállalkozáskártyák különleges képességei némileg megváltoztathatják a 3. és a 4. lépés menetét. A kétszemélyes Al Cabohne szabályai érvényesek, az alábbi kivételekkel: 2. lépés Mindig meg kell nézni, milyen babokat termeszt földjein a játékos, és milyeneket a babmaffia; azonban csak a játékos babföldjén lévő utolsó bab kerülhet át a babmaffiához. Egy babföldről nem kerülhet át a babmaffiához több bab (noha, ugyebár, a 3-as éjszakai mulató okán egy babföldön többféle bab is lehet). Példa: A babmaffia egyik babföldjén kékbabokat, a másikon karóbabokat gyűjt. Az éppen soron lévő játékosnak van egy 3-as éjszakai lokálja, és az egyik babföldjén egy kékbab és egy karóbab van. A 2. lépés során a babmaffia csak a karóbabot kapja meg. Amennyiben a babmaffia arat és elad a 2. lépés során, úgy a soron lévő játékos a babmaffia bevételéből egy babtallért megkap. Példa: A játékos karóbabokat gyűjt. Don Corlebohne elvesz tőle egy
karóbabot, és a termését, ami 4 karóbabból áll, learatja és eladja. Egy babtallért kap
a babmaffia, egyet a soron lévő játékos, két karóbab pedig a dobott pakli tetejére
kerül.
4. lépés Ha a játékos olyan babkártyát csap fel, amilyent a babmaffia is gyűjt (1. kérdés) és ugyanilyen babkártya van a dobott pakli legtetején (2. kérdés), a babmaffia megkapja a felcsapott babkártyát, a dobott pakli tetején lévő kártyát azonban nem. Ez egyaránt igaz az alapjátékra és a kiegészítőre. Azonban itt, ellentétben az alapjátékkal, a babkártyák felcsapása azon nyomban befejeződik, amint a játékosnak a dobott pakli legfelső lapját - vagy lapjait - rá kell tennie egy felcsapott kártyára. Vagyis akkor, amikor egy felcsapott kártya és a dobott pakli legfelső lapja megegyezik (2. kérdés), és a babmaffia nem gyűjti az adott babfajtát, úgy már nem lehet újabb babkártyát felcsapni. Ilyenformán előfordulhat, hogy a játékos csak egyetlen babkártyát csap fel. Példa: A dobott pakli tetején három szelesbab van, alattuk két disznóbab
található. A babmaffia kékbabot és karóbabot gyűjt. A soron lévő játékos először egy
disznóbabot csap fel, majd másodjára egy szelesbabot. Ekkor a dobott pakli tetejéről a
három szelesbabot a felcsapott szelesbabra rakja, majd a két disznóbabot (hiszen
immáron ezek vannak a dobott pakli tetején) rárakja a felcsapott disznóbabra. Ezzel a
babkártyák felcsapása véget is ér - nem kerül sor harmadik babkártya felcsapására.
Aratás és eladás Amikor aratásra kerül a sor, a játékosnak mindig azokat a babokat kell babtallérként megtartania, amelyeket legutoljára rakott le a babföldre. Ez a bevétel, ezeket teszi le hátlapjukkal felfelé maga elé. A többi babkártyát pedig, megtartva a sorrendet, ahogy a babföldjén voltak, a dobott pakli tetejére teszi. Ez azért fontos, mert a kiegészítő lehetővé teszi, hogy egy babföldön többfajta babot termesszen a játékos. ![]() Ha a játékosok észreveszik, hogy egy maffiafőnök babföldjét már le kellett
volna aratni, a tévedés észlelésekor az aratásra nyomban sort kell keríteni.
Ha túl későn észlelik a hibát, és a szabályos aratás megváltozatná a már
létrejött játékhelyzetet, úgy azok a babkártyák, amelyekből nem lesz babtallér,
képpel lefelé a dobott pakli aljára kerülnek.
A vállalkozások Az 1-es vállalkozásoknak nincsen a játék menetét befolyásoló különleges képességük; mindazonáltal birtoklásuk fontos lehet a játék végén, hiszen minden ilyen kártya egy babtallért ér. Vagy egy helyett nulla babtallért érnek, amennyiben valamelyik játékos megvásárolta a razziakártyát. Másfelől viszont négy babtallért érnek, ha a játékos az adott vállalkozástípushoz tartozó mindhárom vállalkozást birtokolja. A 2-es és 3-as vállalkozásoknak különleges képességei vannak. Ezek rövid leírása a kártyákon, részletesebb leírása pedig itt olvasható: Kaszinó (casino) - karóbab
Temetkezési vállalkozás (undertaker) - zöldbab
Étterem (restaurant) - disznóbab
Éjszakai mulató (nightbar) - szelesbab
Benzinkút (gas station) - tűzbab
Varieté (varieté) - fürtös bab
Rendőrség (police station) - kékbab
Razzia (razzia) - kékbab Ha bármelyik játékos megveszi ezt a kártyát, az összes 1-es vállalkozás értéke 1 babtallérról 0-ra csökken. A razzia nem számít vállalkozásnak. A kártya megvételekor annak különleges képessége mindenképpen megvalósul. A razzia egyaránt elértékteleníti a már megvásárolt és a játék folyamán még megvásárolandó 1-es vállalkozásokat. A játék végén, amikor azt kell kiszámolni, hogy a rendőrség okán hány plusz babtallért kap a játékos vállalkozásai után, a razzia miatt értéktelenné vált vállalkozások is számítanak. Figyelem: A razzia nem értékteleníti el azt az
1-es vállalkozást, amelyik négy babtallért ér (minthogy a
játékos az adott vállalkozástípus mindhárom vállalkozását
megvásárolta) - az ilyen 1-es vállalkozás továbbra is négy
babtallért ér.
A játék végeHa kifogy a húzópakli, a teljes dobott paklit össze kell keverni - az alján lévő, lefelé forgatott kártyák visszaforgatása után -, és le kell rakni az asztal közepére: ez lesz az új húzópakli. A játék akkor ér véget, amikor harmadjára fogy el a húzópakli. Ekkor a játékos, akin épp a sor van, még eladhatja babföldjeiről a termést, és vásárolhat vállalkozáskártyákat, illetve rendőrség- és razziakártyát; miután ő befejezte, ugyanezt megteheti ellenfele is. Amennyiben a két játékosnak összesen nincs tíz vállalkozása, új húzópaklit kell alkotni, majd ennek kifogytával újra végigcsinálni a fenti aratási-vásárlási procedúrát. A játék ezután mindenképpen véget ér. A játékosok külön-külön összesítik készpénzvagyonukat, vállalkozásaik beruházási költségét, amihez még a rendőrségek beruházási költsége, illetve a razziakártya jelentette négy babtallér járulhat. Figyelem: Az 1-es vállalkozások beruházási költsége lehet 1, lehet 0 és lehet 4 babtallér is! Amennyiben a játékosnak rendőrsége van, vállalkozásai függvényében plusz babtallérokat kaphat. A játékot az nyeri, aki a legtöbb babtallért gyűjtötte. Példa: A játékos készpénzvagyona nyolc babtallér. A
következő vállalkozásai vannak: 3-as temetkezési vállalkozás, 1-es
kaszinó, 3-as kaszinó, 4-es kaszinó, 1-es étterem; emellett van
még egy 4-es rendőrsége. Mindezen kártyák beruházási költsége,
mivel a razziakártyát nem vásárolták meg, és mivel mindhárom
kaszinó az övé, 19 babtallér. Minthogy háromféle vállalkozása
van, a 4-es rendőrség okán kap még plusz két babtallért. Összesen
tehát (8+19+2) 29 babtallért gyűjtött.
E variáns során kerülnek játékba a konyakbabok, valamint a hozzájuk tartozó épületek, a kocsmák; ez esetben nyolc babfajta és hét vállalkozástípus lesz a játékban. ![]() Szükség van a babmaffia harmadik főnökére, Joe Bohnanóra is. A játék elején a babmaffia főnökei a babpasziánsz szabályai szerint kapják meg babjaikat. Mindkét játékos két babföld helyett hárommal kezd. Egyebekben a szabályok megegyeznek a rendes, illetve a kiegészítős szabályokkal. Kocsma (pub) - konyakbab
Thaur 2004.10.10. |