|
Korallkaland
2-4 játékos részére,
A szabályok rendes betűtípussal vannak írva,
a különösen fontosak alá is vannak húzva. Néhány kevésbé fontos
szabály, valamint a megjegyzések, a tanácsok, a példák
dőlt kék betűkkel. Ezeket a játék
tanulása során először érdemes kihagyni, és csak a végén átnézni.
Háttér
Vízalatti paradicsomnak gondolnánk őket, de a korallzátonyokon
folyamatosan harc folyik - a helyért. E túlzsúfolt, eszeveszett közösségben
mindenkinek meg kell vívnia a maga harcát, még a koralloknak is.
A korall-lárvák a nyílt tengeren, a planktonban lebegnek; ha egy lárvának
sikerül egy megfelelő helyet találnia, és életben marad, úgy új zátony
keletkezik. Pár napon belül a lárvából polip lesz. A polip osztódni kezd,
és idővel egész kolónia születik. Minden polip kemény vázzal veszi körül magát,
amely növekszik - akár 15 centit is egy évben.
A korall éjjel táplálkozik, a polipok fullánkos sejtjeikkel
planktont terelnek a szájukba. Azonban segítség nélkül a korall nem tudna
maximális mértékben növekedni, mert egyszerűen nem tudna elég ennivalót szerezni.
A segítséget az a milliónyi egysejtű alga (zooxanthella) jelenti, amelyek
a korallszövetben élnek.
A korallok gyakorta összeérnek - és ez bizony problémát jelent. Ha két korall
túl közel kerül, kémiai úton felderítik egymást; azután az agresszívabb
egyszerűen elfogyasztja szomszédját.
A korallon, korallban, a korallok között sokféle lény él - sajátos
mikrovilág ez. Egyes lények még védelmezik is "saját" koralljaikat, mint ahogyan
azt a játékban a garnélák teszik. Más fajok számára a korall elsősorban
táplálékforrást jelent. Így például a papagájhalak "átrágják" magukat sziklán és
korallon, hogy elegendő algához jussanak, s ilyeténképp jelentős részben ők
felelnek a korallzátonyok pusztulásáért. A papagájhalak által porrá őrült sziklával
és korallal utóbb homokként találkozunk a trópusi strandokon. ÁttekintésA Korallkalandot 2-4 játékos játszhatja. Egy játék, ha már ismeritek a szabályokat, hozzávetőlegesen 90 percet vesz igénybe. Az a célotok, hogy nektek legyenek a zátonyon a legnagyobb, legerősebb koralljaitok - és aztán azokat minél hamarabb feletessétek papagájhalaitokkal. A játék végén a papagájhalaitok által elfogyasztott polipok számának és fajtájának függvényében kaptok pontokat. Minden fordulóban újabb lárvák érkeznek a játékba. A lárvák segítségével rakhatjátok fel polipjaitokat a játéktérre, így hozhattok létre nagyobb koralltelepeket. E telepeket azután garnélák kolonizálják, s védelmezik az esetleges támadóktól. A korallt egy, vagy pedig több, összefüggő polip alkotja. Azok a korallok, amelyeket legalább két polip alkot, megtámadhatják az eltérő fajtájú, náluknál gyengébb korallokat. A legyőzött korall polipjai visszakerülhetnek a játékba, vagy becserélhetőek lárvákra és algákra. Az algák megerősítik az egyes korallfajokat, akár időlegesen, akár pedig véglegesen meghatározva két korallfaj erőviszonyait. A Korallkaland általában akkor ér véget, amikor a korallfajok hierarchiája
végleg tisztázódott, vagy amikor az egyik játékos papagájhala elfogyasztja a
negyedik korallt is.
Tartalomnyílt tenger:
200 poliplapka: mind az öt korallszínben (szürke, narancs, rózsaszín,
fehér, sárga) 40
10 korall-lapka: minden lapka egyedi, két korallszín látható
rajta, és két algaszín
4 akciókártya: mind a négy játékoszínben egy (a halakat nézzétek), ezen találjátok meg annak összefoglalását, milyen cselekedeteket hajthattok végre a forduló során vászonzsák: ebbe kerülnek a poliplapkák szabályfüzetek
ElőkészületekVéletlen segítségével válasszatok ki annyi korallzátonyt, ahányan vagytok. E zátonyokat nem kapjátok meg, nem úgy van, hogy mindegyikőtöknek van egy saját zátonya. Minden zátonyon minden játékos koralljai megtelepedhetnek; épp ezért a zátonyokat rakjátok az asztal közepére. Minden zátonyon van öt olyan mező, ahol a korallok már megtelepedtek. Ezekre a mezőkre rakjatok egy-egy poliplapkát - természetesen mindenhová olyan színűt, amilyen színű polip van a mezőre nyomtatva. ![]() A nyílt tengert is rakjátok az asztal közepére, és mellé rakjatok öt poliplapkát, minden színből egyet. Mindig, amikor elvesztek innét egyet, a zsákból rakjatok ide egy ugyanilyet, vagyis mindig legyen minden színből egy poliplapka a játéktábla mellett. ![]() A többi poliplapkát rakjátok a vászonzsákba, az algahengereket és a lárvakockákat pedig szintúgy rakjátok a nyílt tenger mellé. Ezután egyikőtök fogjon meg egy tetszőleges korall-lapkát, és bizonyos magasságból ejtse le az asztalra. Nézzétek meg, melyik oldala van fölfelé, látható-e azon tengeri csillag, vagy sem.
tengeri csillag - a másik oldal Ha igen, úgy a tíz felső mező mindegyikére rakjatok le egy korall-lapkát, mégpedig úgy, hogy mindegyiken látható legyen a tengeri csillag; ellenkező esetben pedig úgy, hogy egyiken se legyen látható. A lapkákat mindet úgy rakjátok le, hogy a két ugyanolyan színű korall legyen - a táblához viszonyítva - felül; ezt mindvégig így csináljátok, hogy könnyebben megállapíthassátok a korallfajok hierarchiáját. ![]() Ezután az öt alsó mező mindegyikére, a színes kockákra rakjatok egy-egy megfelelő színű lárvakockát, majd valamelyikőtök húzzon egy poliplapkát a zsákból. Ennek színe határozza meg, hogy az öt mező közül melyikre kerülnek először poliplapkák. Rakjátok vissza a lapkát a zsákba, majd húzzatok összesen 12 lapkát, és rakjátok le az alábbi módon:
Így néz ki a nyílt tenger alsó része, ha először fehér poliplapkát húztatok a zsákból. Az a játékos lesz a kezdőjátékos, aki legutoljára volt úszni közületek. Válasszatok magatoknak egy színt, és megkapjátok a megfelelő paravánt és akciókártyát, valamint a négy garnélát. A garnélákat rakjátok paravánotok mögé. Az óramutató járása szerinti sorrendben húzzatok a zsákból poliplapkákat, és azokat is rakjátok a paravánotok mögé:
Megjegyzés: A kezdőjátékosnak az az előnye, hogy teljesen szabadon eldöntheti, hová rakja le első polipjait. A többieknek viszont több poliplapkájuk van. A játék során minden játékos rákényszerülhet arra, hogy a 9. akciót válassza (azaz fordulójában ne csináljon semmit), mielőtt új lapkákat venne el (10. akció), de leginkább a kezdőjátékos. Épp ezért bárki is fejezze be a játékot, akár maga a kezdőjátékos, összességében mindenki nagyjából ugyanannyiszor rak le lapkákat a játék folyamán. Ezután mindegyikőtök választ egy poliplapkát a paravánotok mögött lévők közül, és azt a papagájhalába dobja. A többiek ne lássák, milyen színű ez a lapka. Így a papagájhal nem hal éhen a játék közepéig, amikor elkezdődik végre az igazi lakoma - és persze így nem tudhatjátok biztosan, kinek mennyi pontja van. Végül mindegyikőtök választ két lárvakockát - nyilvánvalóan poliplapkáitok függvényében. A lárvákat, amelyeket a többiek figyelő tekintete előtt vesztek el a készletből, a paravánotok mögé rakjátok. Végre kezdődhet a játék!
A fordulóHa épp rajtad van a sor, a következő akciókra nyílik lehetőséged:
1. Papagájhaladdal elfogyaszthatod egy koralltelepedet, rajta garnéláddal. Erre az akcióra csak fordulód legelején nyílik lehetőséged, másik akció után már nem. 2. Kijátszhatsz egy lárvakockát, és lerakhatsz poliplapkákat. 3. Kijátszhatsz egy lárvakockát, és lerakhatsz poliplapkákat. 4. Kirakhatsz egy garnélát. 5. Áthelyezhetsz vagy visszavehetsz egy garnélát. 6. Egy megevett poliplapkát becserélhetsz egy ugyanilyen színű lárvára. 7. Egy megevett poliplapkáért felhasználhatsz egy algahengert. 8. Egy lárvakockát becserélhetsz egy ugyanilyen színű polipra. 9. De választhatod azt is, hogy nem csinálsz semmit. 10. Elvehetsz egy lárvakockát, poliplapkákkal. Az 1., 2., 3., 4. és 10. akciókat minden fordulóban csak egyszer hajthatod végre. Az 5. akciót leszámítva minden akciót be kell fejezni a következő akció megkezdése előtt. Az 5. akció az 1. akció után és a 10. előtt bármikor, akár egy másik akció közben is végrehajtható. Az 1. akció után és a 10. előtt kerülhet sor a 2-8. akciókra, ám ezek sorrendje tetszőleges. A 10. akció az utolsó, ezt követően már nem hajthatsz végre
újabb akciót; a fordulód véget ért.
Az akciók
A fordulód végén azonban garnéláidnak vagy korallon, vagy paravánod mögött kell lenniük: nem maradhat garnélád üres mezőn.
Alkalmasint könnyebb, ha ezt a feladatot nem a soron lévő játékos végzi el, hanem a nyílt tenger táblájához legközelebb ülő játékos végzi a játék folyamán ezt a munkát. Ezzel fordulód véget is ért, és bal oldali szomszédod következik.
Fordulóitok addig követik egymást a leírt módon, amíg a játék
valamiképpen véget nem ér.
A poliplapkák elhelyezésePoliplapka bármelyik üres mezőre lerakható: ezzel vagy egy már meglévő korall fejlődik tovább, vagy egy új korall születik. Egy kivétel van, poliplapka nem rakható le olyan mezőre, ahol összekötne két, ugyanilyen színű korallt, ha mindkét korallon van garnéla (lásd a képet).
E mezőkre nem rakható le rózsaszín polip, mivel összekötne két őrzött koralltelepet. Megjegyzés: Fordulód közben csak neked lehet garnélád sziklán, mivel minden forduló végén a garnéláknak korallokon kell lenniük, vagy a paravánok mögött. Ha saját garnélád akadályoz egy polip lerakásában, akkor időlegesen könnyen arrébbrakhatod garnéládat - 5. akció. A polipok csak a velük azonos színű korallt növelik meg. Egy korall akkor növekszik, ha egy polip mellé (függőlegesen vagy vízszintesen) egy másik, ugyanilyen színű polip kerül. A sarkos érintés nem érintés, ilyenkor két külön korallról van szó. Az egyazon akció során lerakott polipoknak nem feltétlen kell egyazon korallhoz kerülniük. A játékosok polipot lerakhatnak olyan korallhoz is, amelyet egy másik játékos garnélája őriz - például azért, mert a soron lévő játékos következő akciója során egy korall úgyis megeszi ezt a polipot. Minden zátonyon van egy világos szikla, rajta egy tengeri csillaggal. Ha ez üres, és mellé (vízszintesen vagy függőlegesen) egy polip kerül, az a korall automatikusan (minden más, így a következő poliplapka lerakása előtt) átterjed a sziklára. Ilyenkor vegyél el egy megfelelő színű polipot a nyílt tenger táblája mellől, és azt rakd le a sziklára.
Ha a pipával jelölt mezők bármelyikére poliplapka kerül, a korall azonnal átterjed a sziklára. A kivétel, miszerint nem rakható
le polip úgy, hogy összekössön két vele azonos színű,
őrzött korallt, itt is él - ebben az esetben a szikla
üresen marad.
Ha a szikla üressé lesz, akkor a legközelebb,
amikor poliplapka kerül mellé, az azonnal átterjed a
sziklára a fenti módon.
A játékos egy akció során paravánja legfeljebb négy
polipot játszhat ki, de ebbe a szikla miatt kapott polip
természetesen nem számít bele.
A játék legelején érdemes elfoglalni a sziklákat,
de egyszerre csak egyet. A soron lévő játékos persze
megteheti, hogy két lárvakockát játszik ki (2. és 3. akció),
és két sziklát foglal el; de mivel egy fordulóban csak
egy garnélát rakhat ki paravánja mögül, az egyik
koralltelepet őrizetlenül kell hagynia, amit valószínűleg
egy másik játékos kihasznál majd.
Ha egy másik koralltól két mezőre új, vele azonos
színű korallt indítasz, e két korall, amennyiben
mindkettőt garnéla védi, nem egyesíthető, így egymástól
biztonságban vannak.
A zátony szélén lévő korallok védettebbek,
mivel kevesebb irányból támadhatóak.
Érdemesebb három-négyféle korallt növeszteni,
semmint egy vagy két fajra koncentrálni, mivel így
könnyebb a szükséges lárvákhoz és polipokhoz jutni.
Az 5. akció kivételével új akcióra csak az
előző befejeztével kerülhet sor. Ha például valaki
végrehajtja a 2. akciót, és belekezd a 3. akcióba,
akkor már nem rakhat le "2. akciós" poliplapkákat. Támadás!Bizonyos körülmények között a korallok megtámadják, elfogyasztják egymást. A támadó korallnak legalább két polipból kell állnia; a megtámadottnak pedig eltérő színűnek és gyengébbnek kell lennie. Egy koralloddal akkor támadsz, amikor egy vele szomszédos mezőre leraksz egy ugyanilyen színű polipot, de azon a mezőn már van egy - eltérő színű, gyengébb és védtelen - polip. Ekkor a mezőre a támadó polip kerül, az addig ott lévő pedig - amelyet a támadó korall megevett - a paravánod elé kerül. Ez nagyon értékes szerzemény, mivel a megevett polipok nagyban kibővítik lehetőségeidet (plusz polipokat rakhatsz le, vagy becserélheted ezeket lárvákra, algákra).
Példa: Ez a korall-lapka mutatja, hogy jelenleg a fehér korall erősebb a sárgánál , mivel felül két fehér korall látszik, alul pedig csak egy sárga. Az olyan fehér korallok, amelyeklegalább két polipból állnak, megtámadhatják a sárga korallokat (amazok méretétől függetlenül). Ekkor a sárga polip helyére fehér kerül, a sárga polipot pedig a támadó játékos paravánja elé kell tenni. Példa: A vörös játékoson a sor, paravánja mögött 3 sárga és 4 fehér polip, valamint 1-1 sárga és fehér lárva van. Paravánja előtt van még 1 (megevett) fehér polip.
A korall-lapkák pillanatnyi állása szerint (a 10 lapkából az adott példában érdekes 4 látható a képen) a narancsnál a fehér és a sárga korall is erősebb, a rózsaszín korall pedig erősebb, mint a fehér, de gyengébb, mint a sárga. A vörös játékos lépése előtti helyzet a fenti képen látható, alul pedig az, hogy mi a helyzet a fordulója végén. 2. akciója során a játékos kijátssza a sárga lárvát és a 3 sárga polipot. Az első sárga polipot az 1-essel jelölt mezőre rakja. A sárga korall már három polipból áll, tehát bőven támadóképes, és hát ugye erősebb a narancssárgánál. A játékos a maradék két sárga polipját a 2-es és a 3-as mezőkre rakja, elpusztítva az ottani polipokat. 7. akciója során a játékos az egyik most szerzett (és paravánja előtt lévő) narancssárga polipot becseréli egy lila algára, és lerakja azt a sárga-rózsaszín korall-lapkára (lásd a lenti képet). Ennek eredményeképpen a többi korall-lapka, amelyeken lila alga látható (és amelyeken még nincs alga), átfordul. A példában ez azzal jár, hogy a fehér korall erősebb lesz, mint a rózsaszín.
3. akciója során a játékos kijátssza fehér lárváját, a 4 fehér polipot paravánja mögül, valamint azt az egyet paravánja elől (amelyre még egy korábbi fordulóban tett szert). Az első polipokat az üres 4-es és 5-ös mezőkre rakja, új korallt hozva létre. Mivel a korall már két polipból áll, támadóképes; a játékos lerak egy-egy polipot a 6-os, 7-es és 8-as mezőkre, elpusztítva két narancssárga és egy lila polipot. 4. akciója során a vörös játékos egy garnéláját a 4-es mezőre rakja, hogy megvédje fehér korallját. Fordulója végén, a 10. akció során a játékos elvesz a nyílt tenger táblájáról egy lárvakockát és három polipot. Paravánja előtt három narancssárga és egy lila polip van. Ha valakinek olyan színű
polipjai vannak, amely színre nincs szüksége, megteheti,
hogy a 2. akció során kirakja, majd a 3. akció során maga
elpusztítja ezeket; a megevett polipokat azután már
sokféleképpen felhasználhatja.
A 2. vagy a 3. akció során legfeljebb négy polip
játszható ki a paraván mögül, a paraván elől azonban
bármennyi. Épp ezért a játékos akár azt is megteheti,
hogy a 2. akció során teljesen elpusztítja egy saját
korallját, majd a 3. akcióban egész másutt visszajön
összes - vagy több - polipjával (ha szükséges, előbb
az egyik megevett polipot beváltja egy lárvára). Ezen
a módon nagy korallok is átmozgathatóak egyik helyről
a másikra.
A korallok sosem támadják meg a velük azonos fajta
tartozó korallokat - viszont egyesülhetnek, ha nincs
mindkét korallon garnéla.
Előfordulhat, hogy a megtámadott korall több
darabra - korallra - esik szét; ekkor e darabok
külön-külön próbálnak boldogulni. Megevett polipokHa egy polipod megeszik egy másik polipot, az utóbbi lapkáját paravánod elé kell tenned. A megevett polipok (sok kiváló tápanyag) sokféleképpen felhasználhatóak:
A garnélákA garnélák megvédik a támadásoktól koralljaikat, pontosabban a korallnak azt a polipját, amelyen tartózkodnak, és az azzal szomszédos polipjait. A szomszédos, de más korallhoz tartozó polipokat nem védik. ![]() A képen a nyilak jelzik, hogy
mely polipokat védik a garnélák.
A játékos fordulója során polipról üres mezőre
rakhatja garnéláját, azonban fordulója végén nem maradhat
a garnéla üres mezőn: vagy korallra kerül, vagy vissza a
paraván mögé. Egyazon korallon nem lehet két garnéla. Egy zátonyon egy játékosnak legfeljebb két garnélája lehet. A játékosok még ki nem rakott
garnéláikat paravánjaik mögött tartják. Senki sem
kötelezett annak elárulására, hogy még hány garnéla
van paravánja mögött.
A korall-lapkák és az algahengerekMinden korall-lapka egyedi, és mindegyiken kettő látható az öt korallfajból. A felül lévő, dupla korall erősebb, mint az alsó korall, márpedig az erősebb korall elfogyaszthatja a gyengébbet. Az erősebb korall mindig legyűri a gyengébbet, függetlenül a két koralltelep nagyságától. Minden lapka bal alsó sarkában két alga látható, valamint az egyik oldalon egy kis tengeri csillag is. A két alga közül az egyik mindig elől van, és nagyobb, a másik pedig kisebb, és hátul van, nagyrészt eltakarva. Amikor a 7. akció során egy megevett polipot algára cserélsz, az algát azonnal fel kell használnod. Hogy ezt hogyan teheted meg, az annak függvénye, hogy van-e már garnélád a nyílt tenger tábláján (vagyis papagájhaladdal megetted-e már egy koralltelepedet). Ha már van garnélád a nyílt tenger tábláján, két lehetőséged van:
Fordulódban több megevett polipot is becserélhetsz algára, de ezek közül legfeljebb egyet rakhatsz korall-lapkára, a többit az algahelyre kell tenned. Ha az algahelyre alga kerül, akkor az összes olyan korall-lapka, amelyen ilyen színű nagy alga látható, de amelyre még nem raktatok algahengert, átfordul. Ha az algahelyen volt másik alga, az visszakerül a készletbe. Fordulód során bármennyi algát lerakhatsz - természetesen egyenként - az algahelyre. Ha az algahengert egy korall-lapkára rakod, akkor az összes többi olyan korall-lapka, amelyen ilyen színű nagy alga látható, de amelyre még nem raktatok algahengert, átfordul. Alga csak olyan korall-lapkára rakható, amelyen még nincs alga, és az algának ugyanolyan színűnek kell lennie, mint a korall-lapon látható nagyobb algának. Fordulód során legfeljebb egy algát rakhatsz a korall-lapkákra. Minden korall-lapkának két oldala van, a két oldalon ugyanaz a két korallfaj és ugyanaz a két alga látható, csak épp megváltozik a korallfajok hierarchiája, ahogy az eddig kisebb, hátul lévő alga lesz immáron elöl. (A hátsó algának valójában nincs szerepe, csupán informál arról, hogy milyen alga található a lapka másik oldalán - így előre tudjátok, milyen algával forgathatják vissza a lapkát, ha átforgatnátok.)
Példa: A felső képen látható, mi történt azután, hogy a játékos az algahelyre rakott egy kék algát - a kék 1-essel jelölt lapkák átfordultak. Alul az látható, mi történt azután, hogy a játékos lerakta az egyik lapkára a vörös algát - a vörös 2-essel jelölt lapkák átfordultak. A játék megnyerése szempontjából kulcsfontosságú az algáknak a korall-lapkákra helyezése. Amikor egy alga rákerül egy korall-lapra, az a játék végéig már nem fordul át, így az erősebb korall értéke egy ponttal megnő. Célszerű, ha a lapkák blokkolásával megnöveled azon polipok értékét, amelyeket papagájhalad már elfogyasztott. A megevett polipért kapott algát
azonnal fel kell használni; így csak olyan alga választható,
amit fel is lehet használni.
A papagájhalHa egy koralltelep már elég nagy - legalább öt polip alkotja -, a papagájhal hajlandó elfogyasztani. Fordulód legelején, az 1. akció során egy koralltelepedet megetetheted papagájhaladdal, amennyiben e korallt legalább öt polip alkotja. Papagájhalad csak olyan korallt eszik meg, amelyet a te garnélád védelmez; őrizetlen vagy más játékos garnélája által védelmezett korallt nem hajlandó megenni. Amikor papagájhalad megeszik egy korallt, abból négy polipot vissza kell tenned a zsákba (utána jól rázd meg a zsákot), és csak a maradék polipokat rakod papagájhaladba. Ez utóbbiakért a játék végén pontokat kapsz: minden polip legalább 1, és legfeljebb 5 pontot ér. ![]() Ha ez a korall az első, amelyet papagájhalad megesz, akkor a korallról a garnélát rakd a nyílt tenger táblájára. Ha nem ez az első korallod, amelyet papagájhalad elfogyaszt, vagyis már van garnélád a nyílt tenger tábláján, akkor a garnéla is a papagájhalba kerül. Az első garnéládat azért kell a nyílt tenger táblájára raknod, hogy utána rakhass algákat a korall-lapkákra. Számold, ki mennyi korallját etette már fel papagájhalával, hogy tudd, mennyire közeledik a játék vége. Ha például már valaki két korallját is megetette papagájhalával, akkor akár nagyon hamar (mikor másodszor kerül rá a sor) be is fejezheti a játékot. Ha már bármilyen akciót végrehajtottál fordulódban, akkor abban a fordulódban papagájhalad már nem táplálkozhat. Ki kell várnod, mire újra rád kerül a sor. Saját papagájhalát mindenki
mindig megnézheti, milyen és mennyi polip, illetve
garnéla van benne, de egymás papagájhalaiba nem
nézhettek bele.
A játék végeA játék azonnal véget ér, ha:
PontozásA játék végén kerül sor a papagájhalak kiértékelésére. Minden, a papagájhalban lévő poliplapka 1 pontot ér, és még annyi pontot, ahány olyan korall-lapka van éppen, amelyen ez a korallfajta az erősebb (dupla). Ilyenformán egy poliplapka 1-5 pontot érhet. Ha megnézzük, hogy mennyit ér 1-1 poliplapka minden korallfajból, akkor az összérték mindig 15 - 5 azért, mert mindegyik értéke 1-ről indul, és ehhez a 10 korall-lapka miatt még 10 adódik). Példa a pontozásra
Zárójelben a papagájhalakban található poliplapkák száma. A zöld játékos nyert 23 ponttal; hiába, hogy összesen neki van a legkevesebb poliplapkája (5 db), mégis ő győzött, köszönhetően a sárga polipok magas értékének. Egyenlőség esetén az dönt, hogy az érintettek
közül kinek van a paravánja előtt több megevett poliplapka. Ha ez is
egyenlő, az dönt, kinek van több lárvakockája. Ha ez is egyenlő, az
dönt, kinek van a paravánja mögött több poliplapkája. Ha ez is egyenlő,
az dönt, hogy a zátonyokon kinek van több polipja saját (tehát garnélás)
koralltelepeiben. És ha még ez is egyenlő, nos, akkor az eredmény döntetlen.
Haladó játékHa már jól ismeritek a szabályokat,
megpróbálkozhattok az alábbi módosításokkal: 2006.05.02. |