|
|
(Coppertwaddle)
Tartozékok: E füzetecske, és még ötvenöt kártya.
Szükséges még egy tiszta felszín, mint milyen egy asztal lapja,
melyre a lapok lehelyezhetők. Nemesi öltözék is viselhető, úgy
annál jobb.
Cél: Ki-ki lapokat helyez maga elé, mely hely nevezetik birtokának. Egy birtokon nyolc szállás van, négy felül és négy alatta, alkotván tehát két sort és nyolc oszlopot. A felső sor neveztetik nemesi rendnek, az alsó pediglen parasztinak.
Előkészületek: A kártyák megkeverendőek, majd a pakli kerüljék az asztal közpére, hogy senkinek se kelljék érte túlságost nyújtóznia. Eldöntendő, ki kezd. Kinek mily kártyák vannak a kezében, csak
az ő ügye az. A birtokokon lévő lapok, miként az eldobottak is,
bármikor megvizsgálhatóak bármelyikük által.
Játékmenet: Kinek éppen sora van, neveztetik őrizőnek, ellenfele pediglen kihívónak. A majd lentebb részletezendő lépések sorrendje szigorúan betartandó!
Ezután az őrizőből kihívó lesz, s megfordítva.
Kihívás: A kihívó használhatja most birtokán ülő alattvalói képességeit, kijátszhat kegyeket, ám passzolhat is. Ám ekkor az őriző nem használhatja alattvalói képességeit, és nem játszhat ki kegyeket, kivéve akkoron, ha ezt neki egy kártya külön megengedi, mint példának okáért a rézsár. A kihívó annyi kártyát játszik ki, mennyit akar s tud.
Pástra!: Most az őriző játszhat ki kegyeket, rakhat le egy alattvalót, kihírdetéseket játszik ki az alattvalókra, és használja azok képességeit, hozzá tetszése szerinti sorrendben. Ekkor a kihívó nem játszhat ki lapokat s használhat képességeket, kivéve akkoron, ha ezt neki egy kártya külön megengedi. Az őriző annyi kihírdetést játszhat ki, mennyit akar s tud. Kihírdetés birtokon ülő alattvalóra játszható ki, bárkié is legyen az a birtok. Csak az őriző játszhat ki kihírdetéseket, és csakis e lépés során. A kihírdetést az alattvaló alá kell tenni olyasképpen, hogy a kihírdetés neve olvasható legyen. Egy alattvalóhoz több kihírdetés is lerakható. Az őriző kijátszhat egy, és csakis egy alattvalót kezéből, lerakván azt egy üres szállásra birtokán, a kártya szerinti rendbe. A szállások balról jobbra töltetnek fel, az alattvaló legbalfelé az első üres szállásra kerüljék. A szálláson ülő alattvaló csak akkor helyeztethetik máshová, ha ez egy kártya miatt történik. Lefordított alattvaló nem rabolható el, sem nem hathat rá másik kártya, csakis akkor, ha ama kártya képessége kijelentetten hat lefordított alattvalóra.
Az őriző bármennyi kegyet kijátszhat a kezéből.
Rablás: Az őriző megkísérelheti elrabolni ellenfele egy alattvalóját amannak birtokáról. A rablás akkoron sikerül végül, mikor a rabló ereje nagyobb, mint az elrablandóé, és az elrablandó még mindig büszke. A rablásnál elsőként az őriző bejelenti, hogy rabolni szeretne, megjelöli, mely alattvalót szeretné elrabolni, ahogy azt is, saját alattvalói közül kik vesznek részt a rablásban. A bejelentés csakis akkor érvényes, ha a rablolni indulók ereje nagyobb, mint az elrablandó alattvalóé, nem számolva még a támogatásokkal.
az elrablandó alattvalónak ugyanazon rendbe kell tartoznia, mint a rabolni indulóknak, mert mivé lenne a világ, ha parasztok rontanának a nemesekre, vagy a nemesek lealacsonyodnának a parasztokhoz? Az őriző birtokán kell egy üres szállás, hozzá a megfelelő rendben, hová az elrabolt alattvaló kerül, ha a rablás sikeres. Ezután az őriző és a kihívó megnézi, mekkora a rablók ereje, és mekkora a megtámadotté. A rablók ereje úgy számolandó, hogy össze kell adni mind a rabolni indulók ereje, beleértve a kegyekből, kihírdetésekből és alattvalók képességeiből származó erőket is. A megtámadott ereje úgy számolandó, hogy az ő erejéhez hozzá kell adni jobb és bal oldali szomszédja erejét. Nemkülönben, ha a megtámadott nemes, a mögötte lévő paraszt ereje is őt segíti, mert ezen rend Istentől rendelt feladata a nálánál jobbak segítése.
Számos lap lehet, mely valamely oldalon részt vesz a rablásban bármi módon. Azonban más kártyák, valamint képességek révén elérhető, hogy egy lap ereje nem számítson avagy képessége ne hasson. Ilyenkor az erő természetesen csökken. Ha egy lap ereje már nem számolandó a rabolni indulók közé, úgy siker esetén nem is kell lefordítani. A rablás bejelentése után ki-ki használhatja alattvalói képességeit, és kijátszhat a kezéből kegyeket. Ezt először az őriző teheti, majd a kihívó, s feváltva így mindaddig, míg már egyikük sem kíván így tenni. Nem szabad feledni, hogy kihírdetés ilyenkor már nem játszható ki senki által. Miután már senki sem kíván sem kegyet kijátszani, nem alattvalója képességét használni, a rablók és a megtámadott erejét újfent ki kell számolni. Ha a rablók ereje nagyobb, és a megtámadott alattvaló büszke, a rablás sikeres. Az őriző lefordítja minden alattvalóját, melyek részt vettek a rablásban, és megkapja a megtámadott alattvalót, s azt, lefordítva, birtokán a megfelelő rend balról számolva első üres szállására teszi. Ha azonban a rablás sikertelen, úgy minden rabolni indult alattvaló büszke marad. Szél el nem rabolható senki által.
Az alanti képen látható Henrik király és Anna királynő birtoka, mikoron Henrik király rabolni indul nemeseivel. ![]() Henrik király bejelenti, hogy el kívánja rabolni az Ararát hegyét a Koponyalékelővel és a Bentham-hallal. Ekkoron Henrik rablóinak ereje 9+1, vagyis 10, Anna megtámadott alattvalójának ereje pediglen 8, a bejelentés tehát érvényes. Ekkor ki kell számolni a rablók és a megtámadott teljes erejét. Henrik rablóinak ereje még mindig 10, azonban Anna megtámadott alattvalója kap még a mögötte lévő paraszttól 1 erőt, vagyis az ereje 9 lesz. Még mindig Henriké az előny, azonban Anna keggyel vagy alattvaló képességével még segíthet magán. A Lant és duda képessége az, hogy ha lefordítja, a birtkán kap egy másik paraszti rendű alattvaló +3-at erejéhez. Anna így is tesz, és a Kalapács és üllő erejét megnöveli erre a fordulóra.
Mikoron rajta van a sor, Anna az, ki rablással próbálkozik. Ám még a bejelentés előtt kijátszik egy iránytűt a Bentham-halra. Az iránytű kegy, mely szerint a fordulóban a célpontul jelölt alattvaló ereje nem számít rablás során, és képessége sem használható. Ezáltal a Bentham-hal haszontalanná vált: ereje nincsen, és képessége sem használható, ráadásul ezáltal le sem forgatható (nem elfelejtendő, hogy ha a megtámadott lap a rablás befejezte előtt leforgattatik, úgy el nem rabolható). Anna királynő rablása célpontjául megjelöli a
Bentham-halat, rablóként pedig az Ararát hegyét
kívánja használni. A rabló ereje 8, a megtámadotté 0, valamint
a szomszédos nemesé, a Koponyalékelő miatt 1, a mögötte
lévő paraszt, a Csacsogó nők miatt 3, vagyis össesen 4.
Minthogy sem Anna királynő, sem Henrik király nem kíván kezéből
kegyet kijátszani, sem alattvaló képességét használni, a
rablás sikeres.
Győzelmi pontok: Kinek fordulója végén birtoka teljes (szállásain 4 büszke nemes ül, és úgyannyi büszke paraszt), győz. Hogy mennyire, az győzelmi pontjaitól függ. Ekkor összeadja birtoka összes alattvalójának erejét, számolva a kegyekkel és kihírdetésekkel is. Ha 20 vagy kevesebb pontja van, győzelme nevetséges;
ha legalább 21, ám legfeljebb 49, úgy győzelme átlagos;
s ha pontjai száma legalább 50, úgy győzelme dicsteljes.
Henrik király és Anna királynő több sorozatot is játszik. Az elsőben Anna hamar győzött az első játszmában, a Bentham-hallal és a Lant és dudával uralva mindkét rendet. 48 pontot gyűjtött, mely egyáltalán nem kevés, ám mégsem dicsteljes győzelem. Henrik visszavág, s a második játszma az övé 36 ponttal. A harmadikat viszont újfent Anna nyeri, 35 ponttal. Anna két pontot kap győzelmeiért, Henrik egyet. Anna kap még egy pontot a 48 pontos győzelem miatt, és egy másikat, mert 83 győzelmi pontot gyűjtött, míg Henrik csak 36-ot. A sorozatban tehát 4-gyel győzött Anna Henrik 1 pontja ellen. A rákövetkező sorozatban először Henrik győz 30 ponttal, mely nem túl sok. A második sorozatban gyors győzelemre tör, gyenge alattvalókkal. Sikerrel jár, ám csak 19 győzelmi pontja van - ám mégis, már 2 pontot gyűjtött a sorozatban. A harmadik játszma kemény küzdelem, s végül Anna győz, hozzá dicsteljes 54 ponttal. Habár csak egy játszmában győzött a háromból, a sorozat során 3 pontot gyűjtött, mert ő győzött a legtöbbel, és több győzelmi pontot gyűjtött, mint Henrik (54 a 49 ellen). Ezt a sorozatot is ő nyerte, Henrik legnagyobb bosszúságára. Talán, ha Anna hajlandó lett volna veszíteni a kártyában,
nem veszítette volna el a fejét...
A kártyákA nemesek:
A parasztok:
A kegyek:
A kihírdetések:
Kiegészítő lap: Mappa Mundi 5-ös erő, egyszerre nemes s paraszt. Rakd a Mappa Mundit
leforgatva elenfeled birtokán bármelyik üres szállásra, majd
húzz egy lapot. 2006.11.1. |