Az Ismert világ
         |
 Távolrév [x][város] Ezerszínű forgatag fogad e vidék legnépesebb városának kapujában, melyet a fajok otthonának is nevezhetnénk. Sok híres történet kötődik e helyhez, s nem egy megbecsült klán nevezi magát idevalósinak. Távolrév a lehetőségek és a kihívások városa. Vajon képes vagy megállni itt a helyed, s hírnévre szerttenni, vagy névtelen senki maradsz? Hamar rá fogsz jönni: a válasz nem csak rajtad áll... Sziklaöböl [x][város] Dombok és lankás völgyek hosszú sora után végre kitárulkoznak Sziklaöböl városának falai. Hírlik, hogy az itt élők kemények és ridegek, mint az acél, hierarchiájuk pedig oly merev, mint amilyen feszes vigyázban állnak a kapuőrök. A kemény évek és a Magány edzette lakók egyszerűsége már-már csodálkozásra ösztönözhet egy messzi földről idelátogatót. Sehol egy különösebben cifra épület, egy díszes palota... mindamellett a meglehetősen vastag, s igen masszív városfal olyan képzetet ébreszt, mintha az egész városban az ember mögött húzódna az árnyéka. Sziklaöböl: a kő és a víz találkozásánál épült város, mely semmi jóval nem kecsegteti az idegeneket. Ráadásul a természeti erők találkozását mintha minden helyi magán viselné: kemények, mint a kő, ám alkalmazkodóak, mint a víz. Helyben lakni és beilleszkedni pedig nemcsak művészet, hanem életstílus. S hogy mindebből ténylegesen mennyi igaz, azt ki-ki szabadon eldöntheti, miután eltöltött egy pár napot ebben az igen forgalmas kereskedővárosban. Pormeder [x][város] A homok és a mágusurak városa. A sivatagban a dűnék között délibábként tűnik fel a városfal és a Kapu, majd eléd tárul a szurdok, egyre mélyülve, mi tulajdonképpen a várost rejti. Függőhidak, szerpentinek, és a falba épült házak alkotják a várost, a maguk sajátosan nyüzsgő módján. A szurdok egyre mélyül, ám a három Torony ugyanolyan magasra kúszva uralja a látványt, mindenkiben tudatosítva, hogy a Mágusurak városába tévedt, ahol a varázslás kiváltság, és az Urak akaratának a Toronygárdisták szereznek érvényt. Minden a lassan, de biztosan változó célszerűségnek van alávetve, ezt mutatják a - néhol - kőből épült hidak, a házak tetején zöldellő gabona, vagy a szurdok mélyén húzódó források kihasználtsága, de ide értendő a gyorsan változó érdekcsoportok összetétele is. Aki pedig nyitott szemmel jár a városban, az hamar észreveheti - a kapcsolatok, és a csengő aranyak gyakran átsegíthetik a problémákon az utazókat... persze csak akkor, ha ez közvetlenül nem sérti a Tornyok valamelyikét. Ötbánya [x][város] A város attól az öt törpétől kapta a nevét, akik először vájták csákányukat a dombok mélyébe. Azóta persze sokkal több tárnát és vágatot nyitottak a földbe, de a város nagy része most is az öt alapító családjának kezében van. Kovács és ötvösműhelyek tucatjai, kemencék, fújtatók, a fényesen égő láng és a mindenhova beférkőző korom városa ez. Ötbánya csupa kő és vas. A törpék népe nem bízik a fákban: könnyen korhad, gyorsan ég, tartják, némiképp jogosan. Ezért a várost a bányászott kőből, ércsalakból, és máshonnan hozatott sziklákból építették. Titokzatos, ősi tudással forrasztották egybe az alkotó elemeket, mindeddig nem akadt, ami megrendíthette volna a falakat. Kívülről Ötbánya csúf látványt nyújt, mint valami göcsörtös halom terpeszkedik a dombokon. Ám a lényeg, a város szíve, a föld mélyében van. Hatalmas barlangok, félig természetesek, félig bányászott üregek labirintusa. Az óvatlan könnyen eltévedhet, hogy csak a csontjaira bukkanjanak rá, talán évszázadok múltán. Árnyas erdő fái jórészt fáklyaként végzik errefelé, legfeljebb a Felváros - ahogy az ottaniak nevezik a felszíni részt - lakói használják különösen hideg teleken tüzelőnek. Az Alvárost hőforrások és lávatavak fűtik, s jut belőle odafentre is. Az Öt Család Tanácsa ellentmondást nem tűrően, vaskézzel irányítja a várost. Ők szabják meg, hogy milyen minőségű árut adhatnak el a mesterek, ők végzik az ellenőrzést, ők adnak ki és vonnak vissza mesterleveleket. Megszabják az árakat is, az eladható mennyiséget. Az ő rendeleteiknek köszönhető, hogy a mágiaapály itteni hatására már csak a leghatalmasabb kovácsok használhatják, természetesen valamelyik Tanácstag felügyelete mellett. A belvárosban szinte csak törpelakokat láthat a kíváncsi látogató, szokatlanul aprócska belmagassággal és parányi ablakokkal. Az itt lakók azonban gyéren mérik a vendégszeretetet az általuk semmirekellő naplopóknak titulált utazók, kalandozók irányában, így nem célszerű hivatlanul túlságosan közel merészkedni senki törp házához. A külváros elég tarka képet mutat, a bevándorolt elfek és emberek házai ugyanis szokványos méretűek, de közöttük találhatóak még a törpék által épített, kisebb házak is. A belváros épületeinek sorát egy magasabb épület bontja meg, melynek cégérén tisztán kivehetően az alábbi betűsor díszeleg: `Fogadó a vak mantikorhoz`. A fogadó a város legforgalmasabb utcájában áll, ez a főút, mely az északi és a déli kaput köti össze, hosszan kacskaringózva a város épületei között. Jó időben környék összes kereskedője, árusa és zugárusa itt sorakozik fel, hogy portékáit árulja, díszes pavilonjaik és sátraik színesen övezik az út mindkét oldalát. A város törpe kovácsai minőségi fegyvereket kínálnak. Az Őrhegyre egy szinte tűegyenes út visz fel, melyet talán a város legújabb házai öveznek. Az út végén, majdnem a hegy csúcsán egy kisebb vár magasodik, masszív kőfallal, hatalmas kapuval. A kapu fölött vörös betűk hírdetik a helyet; `Várbörtön`. Ez a város legrégibb kocsmája, bár kezdetben csak katonák és zsoldosok látogatták. Nem is csoda, hogy mindennaposak voltak az összetűzések, melyek szinte mindig erőfitogtatással, harccal végződtek. Nem véletlen, hogy a hely ezt a nevet kapta, úgyanis innen egy-egy összecsapás után egyenes út vezetett a fogdába. Sajnos a kocsma az idők során leépült. A sör olcsó, de a minőség nem garantált; a szobák dohosak, és a félhomálynak hála méginkább kripták hangulatát idézik; a rosszarcú kidobólegények pedig garantáltan elriasztják a jámbor lelkeket, így biztos, hogy csak a legelvetemültebbek mernek belépni eme bizarr helyre. A zúgolódók általában hamar a kapukon kívül találják magukat, s az első napkeltét általában nem érik meg. Megvakítva, kivágott nyelvvel, esetleg eltört karokkal nehéz megvédenie magát az embernek vagy törpének, s persze a monopóliumot jelentő kovácsmesterség titkait sem könnyű kifecsegni. Egy szó, mint száz, a távolréviek talán furcsaságként könyvelnek el rengeteg helyi szokást, de legalább egyszer mindenkinek el kell látogatnia ide, hogy megismerkedjen a hegyi város hideg, tiszta levegőjével és fűszeres konyhájával. Holtak völgye [x]
[Zöldvölgy] Kulgar Scorpione leírásai nyomán ezen a helyszínen egy nagyobb khum táborhelynek kellene lennie a Csontpuszta határán. Árnyéktorony [x]
[Démonhold] Két órányira a várostól szekérrel. A völgyet átszelő út mellett baljós fekete kövekből épült őrtorony csúcsa magasodik ki a tejszerű ködben... Stratégiailag pontosan megtervezett helyének hála kitűnően belátható a környék, így elkerülve a rajtaütést s a komoly veszteségeket. Falai s védelmi rendszere a klán gnóm mesterének tervezése, masszívak s precízen megépítettek. Magassága 14 méter a falak vastagsága 1,5 méteres s szintjein mindenhol számos lőrés található, melyekből vész esetén komoly zárótűz alá lehet venni az ellenséget. Lábánál 3 méter széles és 1,5 méter mély árok terül el, benne kihegyezett karók sokaságával. Az egyetlen út mely átvezet az árkon, egy felvonóhíd. Az őrök napi 24 órában teljesítenek szolgálatot, ételként szárított hús s gyümölcsfélék míg italként a torony aljának közepén fúrt kút szolgál ivóvízzel. Vész esetén nappal precízen megcsiszolt üveglap szolgál jelzőfényként míg éjszakánként jelzőfény gyúl ha vész közeleg... Sárkánytövis [x]
[Szellemsárkány] Szekérrel három órára van a várostól. A torony alapja kő, szilárdan bemunkálva a földbe. Körülötte egy kis tér, az esetleges hátasoknak, sátraknak, egyéb dolgoknak, de nem túl nagy. Egy szekér még éppen befér a kapun. Az `udvar` körül a földhányásra belülről fel lehet menni, és a cölöppalánk felett még éppen ki lehet nézni a vidékre. Kívülről nyilván nem lehetetlen, de nehézkes a feljutás. Alul föld, némi kifelé álló karóval megtűzdelve, és felül meg a függőleges palánk. A torony felső része már fából készült, persze habarccsal összeillesztve, vagy legalábbis a rések betömve, és bevakolva. Így a fa kevésbé kapna lángra, ha valaki gyújtónyíllal próbálkozna. A tető égetett cserép, és dupla fedelű. Vagyis van egy `rendes tető, ami `tűzálló` és rajta egy fém tartó, amiben fa meg olaj van. Az esetleges jelzőtűz meggyújtására szolgál. És e fölött van még egy egyszerű tető, hogy a víz ne essen bele. |
